Élmény

Mi közünk egymáshoz, a nyelvrokonságon túl? – kortárs észt művészek a Ludwig Múzeumban

ludwig múzeum, észt kiállítás
Szponzoráció

A Ludwig Múzeum ‘Nyelvrokonok’ címmel, Észtország első függetlenedésének századik évfordulójára rendezett kiállítása tucatnyinál is több kortárs észt és magyar művész munkáján keresztül mutatja be társadalmunk és normáinak színét és fonákját. A kis balti állam múltjának számos fejezete, és 21. századi problémái itthon is ismerősnek tűnnek, nem csak a közös szovjet múlt, de a kisebbségek és a nacionalizmus kérdése, a múlt különböző interpretációjának lehetőségei, és a szembenézés nehézsége egyaránt előkerül és párbeszédbe kezd a hazai és északi művészek alkotásain keresztül.

Észtországról a közelmúltban legtöbbet talán mint Európa legdigitalizáltabb nemzetéről olvashattunk a hazai hírekben, ám azon felül, hogy irigykedünk az online, percek alatt elintézhető adóbevallásra vagy épp szavazásra, érdemes jobban is elmélyedni finnugor nyelvrokonaink kultúrájában és kortárs képzőművészetében, hiszen számos olyan kérdést felvetnek, amelyek itthon is erős visszhangra találhatnának. A tavaszi, kortárs ukrán képzőművészetet bemutató Permanens forradalom kiállítás után különösen izgalmas a régiót átszövő további kapcsolódási pontok keresése és felismerése, még ha földrajzilag egyre távolabb is kerülünk Budapesttől.

A kiállítás az Észt Köztársaság 1918-as  kikiáltásának százéves évfordulójához kapcsolódik, és összesen nyolc észt és hat magyar művész, illetve művészcsoport alkotásai szerepelnek rajta, olyan témákat körbejárva nemegyszer látványos vagy meghökkentő installációkkal, képekkel, videókkal, mint a nemzeti identitás és értékek, a nemzeti függetlenség kérdése, a kisebbségben lévők sorsa, de megkerülhetetlen a terrorizmus, globalizáció és a kritikátlan médiafogyasztás témája, vagy a máig meghatározó, évtizedes szovjet múlt.

Kaido Ole

A kiállításon kitűnő kurátori rendezésben váltakoznak az elsőre könnyebben befogadható, látványos művek, és a több időt és figyelmet igénylő műalkotások is, de sokszor éppen az elsőre ‘naivnak’ ható megoldások vágnak gyomorszájon, amint megértettük őket.  Mitől Észtország Észtország? Kik azok az észtek? Milyenek az észtek, és mi foglalkoztatja őket? Kaido Ole öt éven át kereste a választ ezekre a kérdésekre, a kiállítótérbe lépve elsőként az ő műveivel és lehetséges válaszaival találkozunk. A Balti-tenger partján a szárazföldre lépő első leendő észt őslakosokat megörökítő „fénykép” és az utolsó észt sóhaját kirajzoló fal között állva az üres térbe beleképzelhetjük egy teljes nép történetét, aminek egyes fejezetei a szemünk előtt bomlanak ki a kiállításon.

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Tanja Muravskaja fotósorozata, A mieink egyszerre idézi fel a második világháborús német, majd orosz megszállás alatt is jelentős partizánmozgalmak hagyományát, a hazát védő állampolgári kötelességet az észt védelmi alakulatból („Kodutütred”) tíz fiatal lány egyenruhás portréjával, akiket arra képeztek ki, hogy megvédjék az országot támadás esetén. A falon átellenben velük pedig éles kontrasztként a tíz, észtországi NATO-bázison állomásozó, a világ minden tájáról származó férfi katona portréja lóg. A képek előtt állva elgondolkodhatunk, mit is jelent, mi alapján határozzuk meg, kiket takar ez a ‘mieink’, kiket jelet ez a ‘mi’?

Muravskaja másik alkotása, a csehovi felütéssel Három nővér címet viselő videóinterjú a kiállítás egyik legerősebb darabja. Az ukrán gyökerekkel rendelkező észt művész családtagjainak többsége Ukrajnában él, míg mások Oroszországba kerültek még a szovjet korszakban. A két filmen is két unokanővérével beszélget: míg Jelena Kijevben, Ukrajnában él, ukránul beszél, addig Julia a határ menti orosz Belográdban lakik, és oroszul beszél. Kettejük véleményét halljunk szinkronban a Krím- félsziget 2014-es orosz megszállásáról és a 2013 végi ukrajnai tüntetésekről (teljesen más szemszögből), és élhetjük át, hogy milyen az, amikor az  aktuálpolitikai helyzet feloldhatatlan személyes konfliktusokhoz vezet családon belül is.

Marko Mäetamm gyerekrajzokra emlékeztető festményein és installációin, miközben súlyos kérdéseket feszeget, mint a terrorizmus, bevándorlás vagy a globalizáció, iróniával és fekete humorral távolságot is tart a világ nagy dolgaitól. Az első pillanatra ártatlan iskolás rajzoknak tűnő festményeken öngyilkos merénylőkkel és zuhanó repülőkkel szembesülünk, és azzal a kényelmetlen érzéssel, hogy vajon ezekből mennyit is vagyunk képesek valóban felfogni és megérteni, amikor a médiában szembejön velünk napi szinten.

Kristina Norman Hozzátok vissza a tüzemet, istenek videója szintén a kiállítás egyik nagyon fontos alkotása, és Észtország keveset emlegetett, ám talán legégetőbb belső konfliktusát dolgozza fel. A szovjet időszakban rengeteg orosz ajkú lakos költözött az észt területekre, arányuk ma megközelíti az össznépesség 30%-át, ám mégis másodlagos állampolgárként, kirekesztettként vannak kezelve. A legfontosabb észt kulturális eseményen, a tallinni Dalfesztiválon például máig viták folynak arról, lehet-e orosz nyelven előadni. Norman videójában az etiópiai származású svéd operaénekesnő énekli el a Dalfesztivál csarnokán kívül, egyedül, a „Transzvál, Transzvál” című orosz és észt népdalt, két nyelven, így utalva a máig jelen levő konfliktusra és kirekesztésre.

A Johnson and Johnson művészduó Minden nap szükséged van rá kitűző-falán a közelmúltból vett 500 újságcikk címeit bogarászhatjuk, amik között olyan klasszikusokkal is találkozhatunk, mint a Túlélték mégis meghaltak, miközben ahogy így ömlesztve olvassuk őket, azzal szembesülünk, hogy a valóságról milyen torz képet alkotnak a bulvárlapok hatásvadász címei. Szintén érdekes fricskát ad az a plakát, ahol azt láthatjuk, hogy vajon hány kilométert tesz meg a fizetéséből az öt legjobban teljesítő észt állami alkalmazott adott idő leforgása alatt. Míg az észt energiaszolgáltató vezérigazgatója Barcelonáig jut egy hét alatt, az átlagkeresetből élők épp csak az államhatárig, a minimálbérből élők legfeljebb 81 km-re jutnánk.

De láthatunk egy meghökkentő Európa-térképet is, ahol mindegyik ország akkora területet foglal el, amelyre kimondottan vagy épp szemérmesen elhallgatva, de még a mai napig is igényt tart, vagy autóbalesetek túlélőinek történetei hallgathatjuk meg egy kísérleti opera (Németh Hajnal) keretében, de egy magánmúzeum és személyes emlékezet kereteit boncolgató installációkon át az intézményes keretek kitágulásával is találkozhatunk.  Ezekre a témákra és kérdésekre reagálnak a kortárs magyar alkotók művei is, Puklus Péter fotói, Birkás Ákos festményei, vagy Németh Ilona installációi.

Kiállító művészek

BIRKÁS Ákos, FARKAS Dénes, JOHNSON and JOHNSON, Flo KASEARU, Marko MÄETAMM, Marge MONKO, Tanja MURAVSKAJA, NÉMETH Hajnal, NÉMETH Ilona, Kristina NORMAN, Kaido OLE, PUKLUS Péter, SOCIÉTÉ RÉALISTE, TEHNICA SCHWEIZ

A kiállítás kurátora: SZIPŐCS Krisztina

Kurátor asszisztens: Jan ELANTKOWSKI

Együttműködő partnerek: Magyarországi Észt Intézet, Temnikova & Kasela Gallery, Tallinn; Molnár Ani Galéria, Budapest

Nyelvrokonok - Észt-magyar kiállítás