Manapság, mikor egyre több helyen elérhetőek a hazai kraft sörök, könnyű elfeledkezni arról, hogy a határokon túl is működnek főzdék, hasonlóan izgalmas szortimenttel. A cseh vagy belga főzetek minőségéről még a világos láger-hívők is hallottak, arról viszont már kevesebben, hogy Svédországban, Dániában vagy Amerikában milyen szintű sörkultúra van. Az Izabella utcai Polyhistor Pub jó kiindulópontja lehet az ismerkedésnek, de a tíz csapon olyan tételek is megfordulnak, ami még a Csakajósör! törzsvendégeinek is tud újat mutatni.

Ilyés István és Virág Renáta első szerelme a bor volt: rengeteget utaztak miatta, folyamatosan keresték az új helyeket és tételeket. Eközben azonban elkezdték kóstolgatni a Csakajósör! kínálatát, egyre több emlékezetes főzettel találkozva, olyannyira, hogy idővel a szőlőt leváltotta a komló.
„Az igazi lavina akkor indult el, amikor a barátaink megmutatták az Untappd nevű alkalmazást. Onnantól minden nap valami újat akartunk kóstolni.” – mesélik nevetve. Pár évvel és több mint kétezer értékeléssel később pedig a szenvedélyük egy saját helyben csúcsosodott ki: a Polyhistorban.

Az Izabella utcán végigsétálva ugyan könnyű azt hinni, hogy csak egy újabb egyenkocsma, betérve viszont hamar egyértelmű lesz: itt tényleg minden a sörökről szól – ha másból nem is, hát a falaknál felhalmozódott több száz dobozból és üvegből. Ennek ellenére sznobizmusnak nyoma sincs: a helyet inkább egyfajta keresetlen lazaság jellemzi, ami a vendégek véralkoholszintjének emelkedésével néha már házibulisba csap át.

Itt senkit sem néznek ki azért, mert nem tudja, mi a különbség a stout és a porter között, vagy mert először hall a Mikkellerről. Sőt, fontosnak tartják, hogy a pultosok tényleg ismerjék a kínálatot, folyamatosan kóstoljanak új tételeket, képezzék magukat, pont azért, hogy mind a laikusoknak, mind pedig a már sokat látott vendégeknek a megfelelő főzetet tudják ajánlani.

A tíz csapon egyaránt megfordulnak hazai és külföldi főzetek, köztük olyanok is, amelyeket más helyek nem mernének bevállalni: savasabb, kaotikusabb, az átlagfogyasztók számára mondhatni „befogadhatatlan” tételek. (Az aktuális kínálat mindig fent van Untappden.) Ugyanakkor a távlati tervek között szerepel, hogy legyen egy tizenegyedik opció is – egy lager vagy pilsner, ami bármikor jól csúszik. Ha pedig épp nem találnánk semmi ígéreteset, a hűtő – amely számát szintén bővíteni akarják – rejt még olyan kincseket, amiken például a RateBeeren ódákat zengenek.

István nevetve hozzátette, hogy a hely különlegessége továbbá, hogy a kicsit „barlangi” mivolta miatt télen bent tartja a meleget, nyáron pedig épp kellemesen hűvös, vagyis mindig épp megfelelőa hőmérséklet a korsóemelgetéshez. Mivel a sörök mellett a másik szenvedélye az esport, gyakoriak a Mortal Kombat-bajnokságok, de lehet dartsozni vagy társasjátékozni, illetve szerveznek koncerteket is.

Ugyan csak most áprilisban ünnepelték az első születésnapjukat, nem véletlen, hogy már most az a leggyakoribb visszajelzés, amit kapnak, hogy a hely hiánypótló. Külföldi kisüzemi söröket lehet persze máshol is kóstolni, de a felszabadult, vendégorientált atmoszféra, a személyzet lexikális tudása és kedvessége, valamint a párját ritkító felhozatal miatt tényleg megéri lemerészkedni hozzájuk, ha már kicsit unjuk a Csakajósör!-t és/vagy a Hopaholic-ot. Nem véletlenül lesznek ők a május végi Beer Week In Budapest egyik fontos helyszíne, többek közt lambic és geuze söröket lehet majd náluk kóstolni a fesztivál keretében.