Budapest a jó idő beköszöntével felpezsdül, a teraszok és kerthelyiségek megtelnek lazításra, beszélgetésekre és finom ételekre, italokra vágyó vendégekkel. Összegyűjtöttünk néhány opciót, ahol biztosan élvezhetjük a meleg napokat.

Budapestet akár a kiülős helyek fővárosának is hívhatjuk, mert annyira sok és hangulatos kerthelyiség és terasz várja a vendégeket városszerte. Választani is nehéz közöttük, sőt, lehet nem is ismerjük mindegyiket. Mutatunk pár remek, különböző hangulatú alternatívát a város különböző pontjain, amelyekben egy mindenképp közös: azt az életérzést nyújtják, amiért oly sokan imádják Budapestet.

Ha a víz közelségére vágyunk

Perem: a vadromantika kedvelőinek a Népszigeten

A főváros legészakibb szigete nem véletlenül népszerű a helyiek körében. A belvárostól kicsit távolabb esik ugyan, de pont ez a bája, mivel itt nincs akkora tömeg és turistaáradat. Ellenben a Duna-part vadromantikája és a lélegzetelállító naplemente miatt érdemes ide elzarándokolnunk, ha ki akarunk szakadni a hétköznapi mókuskerékből. 

A Perem pedig egy igazán egyedi hangulatú hely, ahol a folyó közelsége és a színes fények meghitt, különleges kis kertté varázsolják a szabadtéri bisztrót. Lángos, hekk és palacsinta mellett limonádékkal, koktélokkal, sörökkel és borokkal is várják a vendégeket.

Evezős sörkert: klasszikus retró hangulat a Rómain

A Római-part megkerülhetetlen állomása az Evezős, ami 1983-ban egy hekksütő pléh bódéból indulva vált a környék egyik legkedveltebb sörkertjévé. Itt minden a hamisítatlan Duna-parti életérzésről szól: a nosztalgikus retró hangulatot élő zenés estek és családi programok teszik teljessé. A kínálat sztárja természetesen a klasszikus, ropogós sült hekk, de emellett széles étel- és italkínálattal várják a vendégeket. Kiváló választás a klasszikus „Római-parti” hangulatra vágyóknak, ahol a jó ízek mellé kellemes vízparti szellő is társul.

Ha az igazi „Budapest-életérzésre” vágyunk

Csendes Társ: belvárosi romantika az V. kerületben

Ha a belváros sűrűjében keresünk egy titkos menedéket, a Csendes Társ a Károlyi-kert szomszédságában pont azt a különleges, egyedi hangulatot nyújtja, ami miatt rajongunk Budapestért. Ez a kis oázis a főváros egyik legbájosabb sarka, ahol a széles borválaszték és a különleges koktélok mellé vibráló ízvilágú bisztrófalatok dukálnak. A szomszédos történelmi park zöldje és a terasz intim atmoszférája igazi rejtekhely a pesti pörgésben. Mivel népszerűsége töretlen, érdemes jó előre asztalt foglalni!

Figaro Kert: rejtett zöld sziget és bohém romantika Újlipótváros szívében

A XIII. kerületi Újlipótváros bérházai között bújik meg ez a kis bohém ékszerdoboz, és nem túlzás azt állítani, hogy egy valóságos ikonnak számít a helyiek körében. A Figaro Kert egy igazi urbánus oázis, ahol a dús növényzet, az aranyhalakkal teli kis tó és a kavicsos udvar pillanatok alatt feledteti a belvárosi forgatagot. Ez a bohém közösségi tér egyszerre kávézó és bár, ahol a reggeli koffeinadag épp olyan jól esik, mint egy hűvös fröccs kora este. Családias hangulat, vintage báj és nyugalom vár – tökéletes búvóhely, ha egy kis lassulásra vágyunk a belváros közepén. Ha munka után érkeznénk, érdemes előre asztalt foglalni! 

Ha zöldövezetbe vágyunk

KERT Bisztró: elegáns kerthelyiség Zuglóban

A zuglói Kert Bisztró a komolyabb, letisztultabb stílust képviseli. A Thököly út szomszédságában megbújó helyen megszűnik a külvilág: a hatalmas fák árnyékában és a lampionok alatt üldögélve egy békés, vidéki kúria kertjében érezhetjük magunkat. A hangulat sikkes és közvetlen, a tányérokon pedig magyaros, mediterrán és közel-keleti fogások sorakoznak. Tökéletes választás egy romantikus randevúhoz vagy ráérős baráti borozáshoz, ahol a természet és a minőségi gasztronómia stílusosan találkozik.

Avar Presszó és Sörkert: retró időutazás a XI. kerületben

Ha van hely, ahol a legjobb értelemben állt meg az idő, az a budai oldal kultikus találkozóhelye, az Avar Presszó. A hatalmas gesztenyefák árnyékában megbújó kerthelyiség a '70-es évek békebeli hangulatát őrzi, mentes minden felesleges sallangtól. Itt a hűsítő italok mellé alapból jár a nosztalgia, kiváló választás egy munka utáni laza délutáni fröccshöz a kollégákkal vagy egy maratoni világmegváltó beszélgetéshez. Az Avar az a hely, ahol a budai polgári nyugalom és a hamisítatlan retró életérzés tökéletes kombinációban találkozik.

Terasz-etikett

Bármelyik fenti teraszt vagy kerthelyiséget is választjuk, a hangulat garantált, de sokszor felmerül a kérdés, lehet-e itt dohányozni? Érdemes tisztában lenni az alapokkal: a vendéglátóhelyek zárt helyiségeiben évek óta tilos a dohányzás. Bár a szabad ég alatt lazábbak a szabályok, a „zárt légtér” fogalma trükkös lehet. Ha például egy teraszt ponyvával vagy plexivel háromnál több oldalról körbezárnak, az jogilag már belső térnek számít, így a dohányzás azonnal tiltólistára kerül. Ugyanez a helyzet a bejáratoktól mért bűvös 5 méteres távolsággal is. Fontos tudni, hogy a tulajdonosnak vagy a helyi önkormányzatnak is szava van: saját hatáskörben bármikor dönthetnek úgy, hogy az egész kertet vagy teraszt nemdohányzó területté nyilvánítják.

Modern eszközök, régi szabályok

A törvény nem válogat: a vendéglátóhelyek dohányzási korlátozásai ugyanúgy vonatkoznak a hagyományos cigarettára, mint az e-cigikre vagy a hevítéses technológiára. Ugyanez a tilalom érvényes a manapság igen népszerű, ízesített, nikotintartalmú vape-ekre is, amelyekkel az egészségünk miatt is érdemes vigyázni: ezek Magyarországon illegálisnak minősülnek, és bevizsgálatlan összetételük miatt komoly kockázatot jelenthetnek.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék