A street art az urbánus szubkultúrát képviselő fiatalok kreatív állásfoglalása, amely jelenleg a társadalom számára nem elfogadható tevékenység. Az ebben mozgó srácok gyakran lógnak együtt és kommunális körülmények között gyártják le az applikációk százait, amikkel aztán megbombázzák a budapesti falakat. A minap két igencsak aktív közösségi művésszel: Halr-el és infopapával futottunk össze a Telepen, a beszélgetés közben pedig mi magunk is belecsúsztunk egy kis matricagyártásba. Kulisszatitkok következnek.
Már egy ideje aktívan foglalkozunk a budapesti street art különböző aspektusaival. Körbenéztünk szórakozóhelyek mosdóiban, megnéztük már a Nagymező utca környékét és az Andrássy út kreatívjait is kielemeztük, de talán soha nem kerültünk igazán közel ahhoz, ami emögött az urbánus művészet mögött ténylegesen húzódik. Ezen a fronton előrelépés történt: szerencsére összefutottunk a Telepen két igencsak aktív street artos sráccal, Halr-el és infopapával, akik megmutatták, hogyan készítik a matricáikat, amikkel nem sokkal később le is bombázták a környék üres felületeit.
A spontán workshop alatt Halr különböző tipográfiai “installációkat” gyártott, amelyekről elmondta, hogy precízen kitalált és megszerkesztett tervek alapján készülnek, infopapa pedig egy Spar-ból "kölcsönvett" matricatekercsre rajzolgatta fel spontán életérzéseit. Ő egyébként a Halr által képviselt pontosabb, gyakran vízmértékkel és vonalzóval szerkesztett geometriai mintákkal szemben inkább az úgynevezett neoprimitív vonalon mozog, vagyis munkáiban egy egyszerű, amorfizált világ köszön vissza, amelyet pozitívan autista módon szerkeszt. A hatékonyság mellett az eszköztár volt még a durva: az asztalon filcek, spray-k, sniccer, olló, vonalzó, vízmérték, spárga, körömlakk és ecset. Természetesen nem minden nap járkálnak ennyi cuccal a srácok, de való igaz, hogy mindig van náluk valami, amivel alkothatnak.
A Spar vignetták egyébként ugyanazon az elven működnek, mint a korábban már tárgyalt “Hello my name is…” matricák, vagy a mail artosok körében igencsak népszerű, és funkciójuktól eltérő üzenetet hordozó postai ragacsok. A közös ezekben, hogy ingyenesen megkaparinthatók, majd köztéren nagyon szuperül felhasználhatók. Hogy legális-e mindez? Hmm..hmm. Ezt inkább hagyjuk, a mindent felülíró lényeg itt még mindig a self-branding, vagyis a művész egész városon átívelő jelenléte, amely a kreatív állásfoglalás és a társadalmi jelenségekre való reflektálás tekintetében mérhető. A srácok egyébként fél óra alatt legalább 100 matricát készítettek el, aztán pedig türelmetlenül várták, hogy mikor kezdhetik el a legizgalmasabb dolgot: a ragasztgatást.
Ez a dolognak egyébként az egyik legproblémásabb része: annak ellenére, hogy járókelők sokszor kíváncsiak - sőt talán még matricákat is kérnek - a hatóságok a legtöbb esetben nem mutatnak nyitottságot az érdek nélküli közösségformálás csiszolatlan gyémántjaira, és bizony komoly pénzbüntetésekkel, extrém esetekben pedig fogdával fejezik ki nemtetszésüket. Ez azért is lehet sok esetben furcsa, mert a városban található matricák jelentős részét a valamiért sokkal jobban tolerált reklámok alkotják. Ez pedig jól tükrözi azt a fogyasztói társadalom iránti nyitottságot, amely ellen ezek a srácok gyakran szót, vagyis matricát emelnek. Egyre több cég van egyébként, amely magáévá teszi a városiszubkultúrák világát, hiszen ezek undergroundok, tehát menők, illetve nagyon könnyen brandesíthetők.
Infopapa elmesélte ezzel kapcsolatban, hogy neki olyat is mondtak már a hivatalos szervek, hogy csak olyan helyre ragaszthat, ahol már elve is sok van - ez természetesen nem különösebben érdekelte, hiszen szerinte amúgy sem nagyon magas a bírság. Hozzátette: “Különben meg csak az számít, hogy csináld természetesen, mintha legál lenne, és akkor senki nem veszi észre. Ha meg mégis van valami, akkor azt mondom, hogy még csak egy hete csinálom, de megbántam és nem fordul elő többet. A maximum, amit eddig kaptam az egy 10 000 Ft-os büntetés volt”.
Halr ezzel szemben járt már kicsivel rosszabbul is. Őt 12 órányi hűsölésre, plusz némi pénzbírságra ítélték egy TEK-et megszégyenítő rajtaütést követően, amelynek sajnálatos velejárója volt a fényképező elkobzása, ami azóta sem került még vissza hozzá. A többit inkább nem írnánk le.
A streetartosoknak egyébként más okból kifolyólag sincs egyszerű dolga, ugyanis ez nem egy olyan művészeti ág, amelyben az ember olyan dolgokat alkot, amelyek az alkotó nevével együtt megmaradnak az utókor számára. Nem. Ebben a műfajban folyamatosan aktívnak kell maradni, hiszen az időjárás, lelkes magánszemélyek, vagy az FKF szorgalmas dolgozói által okozott lekopások és lefestések a művész hírének feledésbe merülését is jelentik.
Szerencsére kortárs művészeink folyamatosan tesznek ez ellen, és a street art elég erőteljesen jelen van Budapest életében és napról napra bővül a kollekció annak érdekében, hogy ne kelljen senkinek galériákba menni, ha önkifejezésre, inspirációra vágyik.
A matricázás amúgy nem az egyetlen módja az ilyen jellegű alkotásnak: vannak, akik csempékkel, papírkollázsokkal, vagy egyéb tákolmányokkal dolgoznak, amit egy szimpatikus üres felületre pikk-pakk felapplikálnak. Berlinben például van egy “hatos” (6) néven futó művész, aki festékes vödök tetejére fest, majd ezeket a stoptáblákra szereli. Az ő művészete tipikus példája annak, hogy annak ellenére, hogy ezek illegális akciók, mégis könnyen eltüntethetők/elmozdíthatók, így senkinek nem okoznak velük kárt.
