szabadidő

szerkesztés

Távol, mégis oly közel – végigmentünk a Kolonics György parti sétányon

Szerzők

  • Wágner Gábor

2020. 07. 07. 11:31

Csepel és a Csepel-sziget valamiért sosem volt olyan népszerű a fővárosiak körében, mint a Margit-sziget, a Városliget, a Normafa és környéke, a Római-part, és újabban a Népsziget, vagy mint kimenni Szentendrére. Pedig egy olyan bő 5 km hosszan elnyúló partszakasz várja a természet szerelmeseit és a sétálni vágyókat, ami Budapesten máshol egyszerűen nem található, csak itt. Vadregényes természet, csend, buja növényzet, madarak és a víz közelsége garantálja és támogatja a feltöltődést, meg azt is, hogy a felesleges gőzt kieresszük. Minden egyes méterét imádtuk a Kolonics Görgy parti sétánynak.

Csepelre, azon belül is a Kolonics György sétányhoz kijutni egyáltalán nem bonyolult mutatvány. Egyfelől ott van a HÉV (illetve felújítás miatt most HÉV-pótló) meg számos tömegközlekedési eszköz, konkrétan buszok (pl. 179-es a Közvágóhídtól, 151-es a Kőbánya alsó vasútállomástól, 148-as Kőbánya-Kispestről, 138-as a Camponától), de ha bringával megyünk, azzal járunk a legjobban. Pazar kerékpárút vezet ki Csepelre, amit még úgy is csak dicsérni tudunk, hogy éppen felújítják az egyik szakaszát, ami talán jár egy csöppnyi kényelmetlenséggel, viszont eltévedni így sem lehet, ugyanis tájékoztató táblák mutatják, merre kerüljön a bringás ember, ha Csepelre kerekezne. Azt pedig még nem is mondtuk, hogy maga a bringaút mennyire jó állapotú.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

A hangulatos csepeli Kis-Duna parti sétányt 2017-ben nevezték át Kolonics György sétányra a 2008-ban fiatalon és váratlanul elhunyt sportolóról. A kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus ugyanis szinte egész pályafutását a Csepel SC színeiben sportolta végig.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

A területet nemcsak átnevezték, hanem meg is újították és gondozzák azóta is. Legalábbis úgy vadregényes és burjánzó az egész partszakasz, hogy közben látszik rajta, rendszeresen gondozzák – sőt, amikor ott jártunk, az egyik részen épp kertészek ügyködtek serényen.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Az 5 kilométer hosszú sétány a Gubacsi hídtól dél felé, a Ráckevei-Duna partján halad. Az embernek a Római-part jut róla az eszébe – csak itt nincs egy kocsma és bisztró sem, és tökéletesen jól van ez így. Csak rontanának a természetközeli hangulaton. A Kolonics György sétányon ugyanis a lényeg a természet és annak kézzelfogható közelsége.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Ehhez mérten a sétány közönsége jól körülhatárolható: családok, kutyások, evezősök, horgászok, futók és kerékpárosok, valamint andalgó szerelmes párok. Összefoglalva: mindazok, akiknek elege van a városból, a zajból és a kellemetlen szagokból és valami kis intim hangulatra meg nyugira vágynak, és persze a már sokat emlegetett természetre. Azt pedig, csodák csodája, pont Csepelen találják meg, még annak ellenére is, hogy a sétány bizonyos – szerencsére kevés számú – pontjai mögött a távolban felsejlik a rögvalóság: egy-egy lakótelepi bérház. De ennyi meg még pont belefér.

Hasonló tartalmak

Admin mode