Varga, gombkötő, cipész. A régi Budapest mesterei különleges színekkel, illatokkal és hangulattal töltötték meg a város utcáit. Bár már nincsenek sokan, a plázák árnyékában, Erzsébetváros, Terézváros vagy éppen Újpest kis utcáin még találkozhatunk utolsó képviselőikkel, akik sokszor generációk óta őrzik azt a szaktudást, amit sokszor csak tőlük, a gyakorlatban lehetne megtanulni.

1/5

Grünberger Gábor, csillárművész

Dohány utcai zsinagóga, Operettszínház, Gellért Szálló, Állatkert. Ha egy-egy középületünkben igazán szép csillárt látunk, szinte biztos, hogy egy Grünberger keze munkáját láthatjuk. A család az összes történelmi vihar, négy generáció és összesen hat tulajdonos alatt ma már több mint 120 éves múltú céget vezetve gyűjtötte össze azt a tudást, ami a legszebb világítótestek készítéséhez szükséges. A jelenlegi tulajdonos, Grünberger Gábor (képünk jobb oldalán), édesapja, Grünberger Tamás (képünk bal oldalán) halála után idén már egyedül vezeti az üzletet. A szomorú eseményt követő legfontosabb megbízása a Ráday utcai református kollégium korábban leégett épületének felújításánál a díszterem, a püspöki szoba és a tárgyaló csodás csillárjainak elkészítése volt. Jelenleg is több megrendelése van, magánlakásokban is dolgozik. A munka egyébként annyira speciális szaktudást igényel, hogy az is előfordult, hogy a Grünberger iparosdinasztia fiatalabb generációi a saját felmenőik által készített csillárokat restaurálták, ahogy például az Urániában is történt. A Grünberger családdal itt beszélgettünk. 

2/5

Smulovicsné Winter Katalin, kefekötő

A mondás szerint iszik, mint a kefekötő. Nem mintha a mesterség képviselői részegesek lettek volna, de a por és az apró szálak miatt munka közben valóban sok vizet kellett fogyasztaniuk. Ezt a szép és nehéz mesterséget örökölte nagyapjától Smulovicsné Winter Katalin, akivel korábbi interjúnkban már beszélgettünk a munkájáról. A méretes üzlet már a II. világháború előtt a Dob utcában fogadta a vásárlókat, csak akkor még az I. világháború során megvakult, a szakmát emiatt kitanult nagypapa készítette a keféket, a fésűket, amelyekből szinte nem is lehet megmondani, hányféle létezik. A legfinomabb szőrkeféktől a drótig, az apróságoktól a méretes darabokig mindenfélét találunk itt, sőt, az egyedi megrendelések elől sem zárkóznak el. 

3/5

Nagy István, szűcsmester

Bár a szűcsök számára a tél a főszezon, a kis műhelyben pedig éppen most fejeződik be a nyári szabadság, nem árt, ha tudjuk, hogy a Pozsonyi út elején található szűcsműhelyben egészen a ház megépülése óta, tehát a 30-as évektől kezdődően készítik a szebbnél szebb szőrmebundákat, -gallérokat, -kucsmákat. Az itt dolgozó ifj. Nagy István szűcs Erdélyből származó nagyapja és édesapja szaktudását és munkáját vitte tovább. Bár a szakma már átalakult, a mester még mindig szívesen vállal javításokat, a tél közeledtével pedig egyre több munkája van. Az elmúlt majdnem száz év alatt a Vígszínház és a minisztériumok közelsége miatt olyan ismert vevők is megfordultak a boltban, mint Horn Gyula vagy Psota Irén. A mesterrel egyébként hosszabban is elbeszélgettünk a szakmáról.

4/5

Massányi Kinga, gombkötő

Bár a textillel behúzott, egyedi gombok és ezzel a gombkötők ideje is lejárt, Zuglóban még van egy ház, amely az egykor jól prosperáló üzletnek köszönhetően épülhetett fel,alagsorában pedig még fennmaradtak a korábban itt működő műhelyben zakatoló régi gépek, a csodás gombok és a behúzásukhoz szükséges alapok, a bucnik gyártásához szükséges eszközök is. Bár nagyapja és édesapja után Massányi Kinga is kitanulta a gombok készítését, ma már más munkája van. Szerencsére hasonló szakmát választott, öveket, övcsatokat gyárt, stílustanácsadással foglalkozik, a gombosmesterség hagyományait pedig szeretettel őrizi. Ebben a cikkünkben mutattuk be. 

5/5

Solymár Károly, kristálycsiszoló

1980 óta működik Solymár úr üvegcsiszoló műhelye az Erkel Színház közelében, munkáját korábban már mi is bemutattuk részletesebben. A mester először még a nagyapjával dolgozott együtt, aki a szamárlétrát végigjárva tanulta ki az üvegcsiszolást, és a legnagyobb gyáraknak dolgozott be. Solymár úr nemcsak ügyes kezű mester, de bonyolultabb javítások sem fognak ki rajta, sőt, elmélyült figyelemmel restaurál különböző üvegtárgyakat is, egyik büszkesége pedig, hogy a magyar koronázási jogar másolatához ő készíthette az ékszerben látható kristálygömböt. 

 

Címkék