Június 20-án rendezik meg a Múzeumok Éjszakája programot, ami idén is sok-sok különleges tárlatvezetést, koncertet, filmvetítést, interaktív eseményt, workshopot, családi és gyermekrendezvényt kínál, és biztosan lesznek még egyéb meglepetések is. Budapesten a mindössze 3000 Ft-os karszalaggal és egy jó tervvel több intézményt is felkereshetsz az éjszakán, ahol ezúttal nem elsősorban a buli, hanem a kultúra és a felfedezés lesznek a főszereplők.

A Múzeumok Éjszakáját nyugodtan nevezhetjük kulturális kalandnak, mert változatos eseménysort állíthatunk magunknak össze a délután induló, éjszakába nyúló, hajnalig tartó programkavalkádból. Minden évben a Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton tartják a nagy múzeumjárást, ami idén június 20-ára esik majd. Természetesen országos rendezvényről van szó, így több száz helyszínen több ezer program várja a látogatókat. Mivel az idei esemény fókuszában a gasztronómia áll, ezért a Múzeumok Éjszakája nagykövete is egy olyan ember lesz, aki mind gyakorlati, mind elméleti szinten sokat foglalkozik az ételek tudományával: ő Mautner Zsófia, szakíró és televíziós műsorvezető, a hazai gasztronómia egyik legismertebb és legsikeresebb alakja, számos könyv szerzője. 

Bár az idei programkavalkád kiemelt helyszíne Sopron lesz, mi most a tekintélyes budapesti programok közül ajánlunk párat. Aki először vesz részt a Múzeumok Éjszakáján, annak azt ajánljuk, hogy az esemény weboldaláról töltse le annak applikációját, majd válassza ki a sok-sok program közül azokat, amelyekről nem szeretne lemaradni, utána pedig készítsen magának tervet, amolyan haladási irányt, amit a fesztivál kulturális buszjárataival tud majd tartani; az erre vonatkozó információk is megtalálhatók a weboldalon. Amelyik eseményen részt kívánunk venni, arra regisztrálni is kell, illetve az egyik múzeumban karszalagot is kell váltanunk, amivel aztán bárhova beléphetünk. Ennek ára nem túl borsos: felnőtteknek 3000, gyerekeknek 1500 Ft mindössze. Most pedig következzenek az általunk kiválasztott programok!

Utazás Venezuelába

No nem igaziból, hanem csak kulturális értelemben, de még így is kimondottan izgalmasnak tűnik a Venezuelai Bolivári Köztársaság Nagykövetségének programkínálata. Ők idén második alkalommal vesznek részt a Múzeumok Éjszakáján. A dél-amerikai ország egyik legkülönlegesebb kulturális hagyományával ismerkedhetünk meg: ez pedig a Yare nevű településhez kötődő Dancing Devils of Corpus Christi (Corpus Christi táncoló ördögei), ami egy több mint három évszázada létező hagyomány színes, kézzel készített maszkokkal, zenéléssel, tánccal és rituális felvonulással.

A látogatók Boronyák Vivien fotóin keresztül ismerhetik meg ezt a különleges világot, közben pedig a Magyarországon élő, venezuelai képzőművész, Zeus Salas élő festészeti performanszát is megnézhetik, amit természetesen zene is kísér majd. Az esemény része lesz az a LEGO-mozaik is, amit a nyíregyházi Tekerd! csapata készít a helyszínen, és ami a Yare hagyományából inspirálódik.

További infók

Kalandozás Szentendrén

Akár dönthetünk úgy is, hogy nem a fővárosban töltjük el az éjszakát, hanem valahol a környéken, az agglomerációban, és erre talán Szentendre a legalkalmasabb település, már csak azért is, mert a kis méretéhez képest elég sok a múzeum és a galéria. Az Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum például ezen a napon nyit újra, méghozzá kortárs alkotók műveiből álló kiállítással. 

Csupa izgalmas programmal készül a többi szentendrei múzeum is. A MűvészetMalomban a régi művésztelep történetével ismerkedhetünk meg, a Szentendrei Képtár az 1920-as évek Szentendréjéről mesél, a Ferenczy Múzeumi Centrumban pedig egy több mint 150 éves fotós eljárást, a cianotípiát tanulmányozhatjuk és próbálhatjuk ki. A skanzen, ahova ezúttal ingyen szállítja majd a látogatókat a busz, örmény, dalmát, moldvai és délszláv zenei programokkal, táncházzal, gasztrotúrával készül, és a már hagyományosnak tekinthető erdélyi fényfestés sem marad el.

További infók

Évzárás a Róth Miksa Emlékházban

A RÓTH160 eseménysorozat záróprogramja éppen az idei Múzeumok Éjszakájára esik majd. A látogatókat kóruskoncert, megelevenedő történelem, többféle alkotóműhely (felnőtt és családi kivitelben), valamint ún. zseblámpás éjszakai tárlatvezetés is várja.

Ám nemcsak a képző- és iparművészettel ismerkedhetünk ezen az estén, hanem bőséges irodalmi és történelmi kapcsolódások is lesznek. A magyar költészet remekei mellett találkozhatunk az üvegműhelyek speciális technikáival, és megfejtéseket kapunk arra nézve is, hogy Róth Miksa alkotásai milyen szimbólumokat rejtenek.

További infók

Színházasdi a Bajor Gizi Színészmúzeumban

A barokk elemekkel bíró impozáns villaépület, amelyben egykor Bajor Gizi és harmadik férje élt, ma a Színháztörténeti Múzeum lakóhelye. Az állandó és az időszaki kiállítások mellett, amelyeket akár tárlatvezetéssel is megtekinthetünk, lesz könyvbemutató (Prielle Kornéliáról), meseelőadás gyerekeknek és koncertek, amelyek közül kiemelkedik a Nemzeti Színház színészeiből álló zenekar koncertje.

Ami viszont a legizgalmasabbnak tűnik, az talán a 250 éves magyar színház történetéről szóló előadás, amit az tesz különlegessé, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével, dramatizálva meséli el a két és fél évszázadnyi történéseket. 

További infók

Elszállás Ferihegyen, az Aeropark Repülőmúzeumban

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található múzeum is pazar programokkal várja az érdeklődőket, melyek némelyike jócskán túlmutat a múzeum keretein. A programcsomag gyakorlatilag a teljes repülőtér-komplexumot magába foglalja.

Többek között lesz éjszakai reptérlátogatás, nyári slágereket felvonultató koncerttel készül a méltán népszerű Pénzügyőr Zenekar, és a repülés hazai múltját is megismerhetjük az 1-es terminálon. Beléphetünk a pilótafülkébe, megismerkedhetünk a reptéri keresőkutyák munkájával, és még egy repülőgép-szimulátort is kipróbálhatunk. 

További infók

Állatsimogatás az Állatorvos-történeti Gyűjteményben

A VII. kerületi helyszínen gyerekprogramdömping várható, de csupa olyan, ami egy felnőttet is érdekelhet. Az élelmiszer-biztonsági nyomozólaborban például mikrobák meg mindenféle láthatatlan veszélyek után kutathatunk. Azt is megtudhatjuk, hogy egy állatorvos egészen pontosan mit csinál, hogyan telik egy napja vagy akár egy hete.

Az állandó tárlatok mellett lesznek időszakosak is, például egy gasztronómiai tematikájú poszterkiállítás. Kóstolhatunk különféle ízeket, megismerkedhetünk a fűszerek gyógyhatásaival, na és végül, de nem utolsósorban állatokkal is találkozhatunk: baglyokkal, vadászgörényekkel, pónikkal és bárányokkal. És mindezzel még csak a programok felszínét kapargattuk. 

További infók

Felfedezés a Bélyegmúzeumban

Bár egy bélyeg alapvetően picike, a múzeum viszonylag nagy és nagyon érdekes. Itt is sok izgalmas program várja a látogatókat, és különös módon nagy hangsúlyt fektettek a szervezők a gasztronómiára – bár biztos sok ilyen típusú bélyegük van. De mi vár ránk a Bélyegmúzeumban? Például kóstolhatunk különleges fűszereket, részt vehetünk virtuális gasztronómiai világutazáson, és híres emberek híres receptjeit is megismerhetjük.

Persze azért a bélyegekre is vetül némi, nem kevés fény. A tárlatvezetéssel megnézhető állandó kiállítás mellett tartanak réznyomó-bemutatót, lesz nyereményjáték, megtudhatjuk, mit jelent a mail art, sőt ki is próbálhatjuk, a végén pedig, amolyan emlék gyanánt az itt töltött estéről egy reklámbélyegzés-lenyomatot is kaphatunk.

További infók

Régészkedés Aquincumban

Az óbudai régészeti park nemcsak nagy, hanem nagyon látványos is. Kis túlzással, extra programok nélkül is lenne sok-sok látogató a Múzeumok Éjszakáján. A tárlatvezetésekkel megtekinthető állandó kiállítások mellett lesz családi kalandjáték, hagyományőrzők mutatják be, hogyan, milyen életmódot folytattak az ókoriak, a kicsiket pedig természetesen elmaradhatatlan kézműves-foglalkozás várja.

Izgalmas programpontnak tűnik a leletfelderítő kutyák bemutatója, nem beszélve a római latrinák kultúrtörténetéről, jelentsen ez bármit is. Megismerkedhetünk mind a római, mind a velük szemben állt barbárok gasztronómiájával is. És természetesen gladiátorok küzdelmén is izgulhatunk egy sort.

További infók

Ha mindez nem lenne elég, és kíváncsiak vagytok más programokra is, amelyek között biztosan mindenki megtalálja a magának valót, akkor a Múzeumok Éjszakája keresőoldalán kutathattok tovább.

(Borítókép: Dr. Fekete Dániel – Múzeumok Éjszakája)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék