Nem elegáns, legtöbbünknek mégis nap nap után kicsúszik ez-az a száján. Bár az indulatok hevében kívánhatunk olyasmit embertársunknak, amiért keményebb helyeken bicskáznak, a legtöbben beérjük egy fogunk között elsziszegett fenével, franccal, rossebbel. Vajon mit is kívánunk ilyenkor valójában? Mit jelentenek ezek a szavak, és honnan ered az a nem teljesen egyedi, mégis igen sajátos szokás, hogy betegségek nevével káromkodunk?

A káromkodás egyidős az emberi beszéddel, az első indulatszavak óta pedig szofisztikált rendszere alakult ki annak, hogyan szitkozódhatunk. Ez sokat elárul társadalmunkról, hiszen ereje éppen a társadalmi normák átlépésében rejlik. A csúnya szavak egyáltalán nem véletlenszerűek, szükség van megfelelő egyensúlyra:

a szitoknak elég durvának kell lennie ahhoz, hogy indulatot fejezzen ki, de nem lehet annyira elfogadhatatlan, hogy egyáltalán ne merjük használni.

Hogy hol húzódik ez a határ, az koronként és közösségenként is változhat.

Káromkodom, tehát vagyok

Egyik legkorábbi, összefüggő szövegként fennmaradt káromkodásunk a 15. századi Dubnici Krónikában található és a németeket ekézi. A latin nyelvű történeti munka egy 1355-ös Zürich környéki ütközet bemutatásakor hirtelen magyarra vált:

Veszteg, kurvanő fia, szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket

– kiáltják a beszámoló szerint a magyar vitézek, miközben lesújtanak a kegyelemért könyörgő ellenfeleikre. A hatóságok ugyanakkor nem nézték jó szemmel a csúnya beszédet. Különösen súlyos vétségnek számított az istenkáromlás, amelyet évszázadokon keresztül világi törvények is büntettek. Az 1563-as országgyűlés rendelkezése szerint azt, akire első alkalommal bizonyították rá az istenkáromlást, nyilvánosan megvesszőzték, másodszorra botozás, harmadik alkalommal pedig halálbüntetés járt.

Hasonlóan keményen jártak el az ilyen káromkodásokat helyettesítő enyhébb kifejezésekkel is: ördögadta vagy kutyateremtette típusú szitkozódások is különösen súlyosnak számítottak, hiszen azt sugallták, hogy nem Isten a teremtő, ezért szigorú büntetést vonhattak maguk után.

Betegségek, amelyekkel egymást átkozzuk

A betegségek neveivel történő káromkodás nem magyar sajátosság. A jiddis elképesztően változatos ezen a téren, a lengyelek is eleresztenek egy-egy kolerát, angolul pedig még a Rómeó és Júliában is pestist kívánnak a viszálykodó családokra. Mindez azonban eltörpül a mellett a kimeríthetetlen tárház mellett, amelyből a hollandok válogathatnak: a pestis (pest), a kolera (kolere), a tuberkulózis (tering), a tífusz (tyfus) és a mellhártyagyulladás (pleuris) is megjelenik káromkodáskor. Az azonban egészen sajátos, hogy a többi nyelvtől eltérően új betegségeket is bevontak, ilyen például a rák (kanker), ami egyébként a magyar nyelvben sem ismeretlen. A rák essen beléd vagy a rák egye meg a beledet típusú kifejezéseket egyes magyarországi roma közösségek szóbeli hagyományaiban is feljegyezték. Ezek nemcsak hétköznapi szitkozódásként, hanem bizonyos helyzetekben komolyan vett átokként is működhettek. 

A betegségekkel való káromkodásnak hazánkban is komoly hagyománya van: legalább tizennégy olyan régi betegségnevet ismerünk, amely szitokszóvá vált.

Ezek eredetileg nem ártatlan indulatszavak voltak, hanem valódi átkok: aki kimondta őket, hihetett abban, hogy bajt hozhat a másikra. Idővel aztán a szavak elveszítették rontó erejüket és hétköznapi káromkodásokká szelídültek. Arra viszont, hogy miért pont betegségekkel káromkodunk, nem sikerült egyértelmű választ találni. Míg egyes elméletek a szigorú kálvinista etikával, mások a jiddis nyelv hatásával vagy éppen az egyház, vallásos hit gyengülésével magyarázták a jelenséget. A betegségekkel való káromkodásoknál a szavak idővel elveszíthetik eredeti súlyukat, ezt a jelenséget a nyelvészek a 19. század első felére teszik. A magyarban valami hasonló történt a franccal, a fenével és a nyavalyával, eredeti jelentésük a legtöbb beszélő számára már elhomályosult.

Kis magyar káromkodásszótár

  • Mi a fene? A fene szó a fen igéből származik, és kezdetben valószínűleg vad, fogait vicsorgató, veszedelmes állatok jelzőjeként használták. A szó idővel önálló főnévvé vált és újabb jelentéseket vett fel. A 16. században már fekélyes, gennyes, sebes betegségek megnevezésére is használták. A fene nem feltétlenül egyetlen, pontosan meghatározható betegséget jelölt, inkább a súlyos, roncsoló, nehezen gyógyuló elváltozásokat. Ennek emlékét máig őrzi például a lépfene és a rákfene elnevezés. Utóbbi nemcsak betegségként, hanem átvitt értelemben is használható valamire, ami lassan pusztít, felemészt valakit vagy valamit.
  • A francba! A franc eredeti jelentése ′szifilisz′, vagyis ′vérbaj′. Ezt Európában sokáig francia betegségként emlegették, az elnevezés pedig a 15. század végéhez, VIII. Károly francia király itáliai hadjáratához kapcsolódik, amelynek idején súlyos szifiliszjárvány tört ki. Ezzel hozható összefüggésbe a magyar franc szó betegségnévként való használata, bár a szó kialakulása nem minden részletében tisztázott. A szifilisz a modern antibiotikumos kezelés megjelenése előtt rendkívül súlyos következményekkel járhatott. A nemi betegség kezdetben fekélyeket, később bőrkiütéseket, előrehaladott állapotban pedig akár idegrendszeri és szervi károsodásokat is okozhatott. 
  • Hogy a radai rosseb enné meg! A rosseb kifejezés a „rossz seb” szókapcsolatból alakult ki, és eredetileg súlyos, fekélyes betegséget jelentett, így a vérbajra is utalhatott. De miért éppen radai a rosseb? A legismertebb magyarázat a Kis-Balaton közelében fekvő Nagyradához kapcsolja a mondást, persze ne történelmi tényekre, inkább helyi hagyományokra gondoljunk. Az egyik helyi hagyomány szerint I. (Nagy) Lajos király nápolyi hadjárataiból hazatérő beteg és sebesült katonák számára ispotályt létesítettek a településen. Más magyarázatok szerint leprásokat különítettek el a környéken, esetleg a török időkben keletkezett, elfertőződött sebek adhatták a kifejezés alapját. A rosseb emlékét egy katonai alakulat története is őrzi. Az I. világháborúban a kaposvári 44. gyalogezred katonáit Rosseb-bakáknak is nevezték. Nagyrada a helyi hagyomány részévé tette a különös szitkot, egy helyi borász, Kovács Ottó 2012-ben még a „Gyógyír a Radai Rossebre” szlogent is bejegyeztette védjegyként és borain kezdte használni.
  • Megüt a guta! A gutaütés a régi magyar nyelvben a szélütés, vagyis a mai értelemben vett stroke (sztrók) megnevezése volt. A hirtelen fellépő bénulást, eszméletvesztést, beszédzavart vagy halált okozó állapotot évszázadokon keresztül rettegték. Maga a szó a latin gutta főnévből származik, amelynek jelentése ′csepp′. Elsőre nehéz összefüggést találni egy csepp és az agyi érkatasztrófa között, a magyarázat azonban a régi orvosi elképzelésekben keresendő. Egykor úgy vélték, hogy a szélütést az agyról leváló cseppek okozhatják.
  • A nyavalya törje ki! Az ószláv nevoľa szóból ered, ami olyan fogalmakhoz kapcsolódott, mint a szükség, a nélkülözés, a baj vagy a kellemetlen, nem kívánt állapot. A szó eredeti elemei nagyjából a „nem akarás”, illetve az akarattal ellentétes helyzet gondolatát fejezték ki. A magyarban kezdetben szintén az ínség, a szerencsétlenség és a baj jelentésében használták. Később a betegség általános megnevezésévé is vált, és a görcsrohamokkal járó kórképekhez is kapcsolódott. Innen ered a nyavalyatörés kifejezés, amelyet régen többek között az epilepsziára használtak.
  • A frászkarikát! A frász szó bajor-osztrák német eredetű. A német nyelvjárási Frais és Fraisen kifejezések ′görcsöt′, ′görcsrohamot′, különösen gyermekeknél fellépő görcsös rosszullétet jelentettek. Régen a csecsemők és a kisgyermekek görcsös rosszulléteit különösen veszélyesnek tartották, a népi gyógyászatban pedig számos mágikus eljárással próbálták megvédeni őket. A frászkarika eredetileg egy különleges, perec vagy karika alakú sütemény volt, amelyet bizonyos vidékeken gyógyító céllal készítettek. A hiedelem szerint ha a görcsrohamoktól szenvedő gyermeket átbújtatták a karikán, megszabadulhatott a betegségtől, vagy legalábbis védelmet kaphatott az újabb rohamok ellen. Ebben az esetben tehát nemcsak egy betegség nevét őrizte meg a nyelv, hanem egy ellene alkalmazott mágikus gyógymód emlékét is.
  • A ragya verje ki! A ragya szó hallatán ma elsősorban a pattanásos, heges arcbőrre gondolunk, pedig eredetileg egészen mást jelentett. A szláv eredetű szó kezdetben a növények levelein és termésén megjelenő, gombák okozta rozsdaszerű foltosodást jelölte. Később az emberi bőrön megmaradó hegekre, így a himlőhelyekre is használni kezdték. A fekete himlő évszázadokon keresztül az egyik legrettegettebb fertőző betegség volt, a túlélők arcán és testén pedig gyakran maradandó hegeket hagyott. A ragyás arcbőr ezért nem egyszerűen szépséghibának számított, hanem egy súlyos betegség látható emléke is lehetett.

Források:

(Borítókép: Getty Images)

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék