Dohánygyárak
A dohányzás szenvedélye a tengerentúlról érkezett Európába, ahol a dohánylevelek bódító hatása úgy magával ragadta az embereket, hogy hamar belekezdtek a termesztésbe. II. József például annyira támogatta a dohánytermesztést, hogy a magokat egyenesen Amerikából hozatta. Budapest dohánygyárai – ahogy a legtöbb gyár – eleinte még manufaktúrákban működtek, majd az évek során Európa-szerte ismert üzemekké fejlődtek. Az első budapesti dohánygyár az erzsébetvárosi Síp utcában jött létre, majd egy ideig a legnagyobb és a legtöbb újítást bevezető a Ferencvárosi Dohánygyár lett, ahol 1200 embert foglalkoztattak, de később lekörözte ezt az 1911-re elkészült Lágymányosi Dohánygyár. A város szélén álló, hatalmas ipari épület kéményéből szállt a füst, ahogy a munkások a napi negyedmillió cigarettát készítették, és a Lágymányosi Dohánygyár annyira jól menő volt akkoriban, hogy gyakran tettek látogatást itt külföldi szakemberek, mielőtt dohánygyár építésébe fogtak volna. A budapesti gyártás virágzásának a 60-as évek vetettek véget, illetve a város, ami körbenőtte a gyárakat.
Óbudai Hajógyár
A szigetet 1835-ben szerezte meg az Első Dunagőzhajózási Társaság, és talán már meg sem lepődünk azon, hogy – ahogy sok más innovációt – a folyami hajózás megjelenését is Széchenyi Istvánnak köszönhetjük. Miután megtisztították az óbudai Duna-ágat, megjelentek a társaság hajói, és felépültek az első faépületek, majd később a gyár is. Az 1838-as árvízben súlyos károkat szenvedett az üzem, de még így is az ország egyik legnagyobb gyára lett, ahol olyan hajótípusokat gyártottak, amik még a nyugat-európai riválisokat is megelőzték. Sőt, az Óbudai Hajógyár volt az a hely, ahol először hangzott el a Himnusz nyilvános közünnepen, amikor 1844. augusztus 10-én a Széchenyi gőzhajót felavatták. Az évek során a hajógyárban rengeteg személyszállító hajót, teherhajót, uszályt, úszódarut, sőt még jégtörő hajót is építettek, amik sokszor még a kor színvonalát is meghaladták.
Malmok
Egykor Budapest igazi malomnagyhatalom volt, és még az amerikai molnárlegények is a főváros malmaiba jártak, hogy ellessék a lisztőrlés rejtélyeit. A századfordulóra épültek ki Ferencváros és az újpesti rakpart világhíres óriásmalmai, amik annyira jól menők voltak, hogy
Minneapolis mögött Budapest volt a világ legnagyobb malomipari központja,
ráadásul nemcsak Európát, de még Brazíliát is meghódította a lisztünk. Persze a malomipar már a világhír előtt is jól működött a városban: kezdetben még patakmalmokban őrölték a búzát, ezt később a hajó-, majd a szárazmalmok váltották. Az első gőzmalmunk létrehozásában nagy szerepe volt gróf Széchenyi Istvánnak, aki felismerte, hogy a gőzüzemű hengerrel többet és gyorsabban lehet termelni, így megépült a József Hengermalom, ami Európa egyik legkorszerűbbje volt. A 19. századra már malmokkal volt tele a Duna-parti látkép: felépült többek között a Concordia, a Gizella, a Hungária és a Victoria Gőzmalom is. A II. világháború után megindult a malmok államosítása, és míg az 1880-as, 1890-es években 13 óriásmalom működött Budapesten, addig a világháború után megszűnt a munka, az épületeket pedig vagy lebontották, vagy átalakították.
Weiss Manfréd Acél- és Fémművek
A Csepel Művek máig a főváros legikonikusabb gyára, ahová a mai napig előszeretettel járnak nézelődni a budapestiek, sőt, a szerencsésebbek bunkertúrákon és gyárlátogatáson is részt vehetnek itt. A 19. századi Pesten a legkülönfélébb gyárak jöttek létre, a dohánytól a papíron és a textilen át egészen a konzerv- és a fegyvergyárig, az iparban pedig a Weiss fivérek is meglátták a lehetőséget. A családi legendárium szerint már a nagyapjuk is kisiparosként dolgozott, de egyértelműen Berthold és Manfréd tette világhíressé a családot. Ők voltak azok, akik megalapították az első hazai konzervgyárat, ahol egy idő után már nemcsak konzervdobozokat és húskonzervet gyártottak, hanem gyalogsági töltényeket is. A Lövölde téri üzemet a tölténygyártás miatt Csepelre költöztették, ami egyet jelentett a gyár gyors fejlődésével. Míg 1892-ben egy ötholdas területen, kis faházas épületekben, 140 munkással indult meg a termelés, addig 1896-ra már 400 főt foglalkoztatott, és az ország legnagyobb hadiüzemévé vált. Weiss Manfréd pedig olyan sikeresen irányította a vállalatot, hogy az I. világháború idejére az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadianyag-szállítója lett.
Sörgyárak
Ha azt mondjuk, sörgyár, elsőre biztosan sokaknak a Dreher család és Kőbánya jut eszébe, és ez nagyon jó asszociáció, hiszen a legelső sörgyár az országban itt jött létre. Persze az első sörgyár csak úgy vonzotta a többit, úgyhogy a 19. század második felétől már ez volt a hazai sörgyártás otthona. Hogy miért alakult így, arra egészen egyszerű a válasz: Kőbányán jelentős mészkőbányászat folyt, és nemcsak a pesti városfalat, de középületeink nagy részét is a kőbányai mészkőből építették, a kitermelt kő helyén pedig üregek jöttek létre, amelyekről kiderült, hogy hőmérsékletük pont ideális a sör alapanyagainak tárolására. 1850-ben több sörfőző család hozta létre a Kőbányai Serház Társaságot, 1854-ben elindult a Baber-Kluzelmann serfőzde, míg a Dreher család kőbányai üzeme csak 1862-ben kezdte meg a működését. A nagyipari termelést és a kőbányai sörgyártás virágkorát valójában a filoxérajárványnak köszönhetjük, ugyanis a kieső bortermelés miatt felértékelődött a sör szerepe, főleg azután, hogy rájöttek, a pincehidegségű sörnek még az íze is jobb, mint a régen megszokott „forró ser”-é. Kőbányán kívül Budafokon is volt sörgyár, a malomiparból jól ismert Haggenmacher család 1873-ban vette meg itt a Frohner-féle sörfőzdét, amit később gyárrá fejlesztettek.
Annyi gyár volt a 19. századi Pesten, hogy azok felsorolását a végtelenségig nyújthatnánk. Ha szívesen olvasnátok még egy kis gyártörténetet, akkor ajánljuk az óbudai gyárakat felfedező vagy a nehézipar alapjait megteremtő Ganz Ábrahámról írt cikkünket.
(Borítókép: Mudra László - We Love Budapest)
