A patakmalmoktól a világhírig – Amikor Budapest malmaiból még Brazíliába is szállítottunk lisztet

Ahogy berobbant a technológia és a város fejlődése, úgy indult meg Budapesten a malomépítési láz is. A molnárok, magántőkések és részvénytársaságok sokszor véresen komolyan vették az egymás közötti versengést, ezért gyakran már a félkész malmokban is beindították a gabona őrlését. A gépi nagyipar fejlődését is leginkább a malmoknak köszönhetjük, és a leghíresebb vasöntőnk, Ganz Ábrahám is a József Hengermalom művezetőjeként kezdte. A századfordulóra kiépültek a Ferencváros és az újpesti rakpart óriásmalmai, és nagyjából felértünk a csúcsra is: 

Minneapolis mögött Budapest volt a világ második legnagyobb malomipari központja.

A világhíres gőzmalmok előtt is jók voltunk a malomiparban

Már a világhír előtt is viszonylag sok malom volt Pesten és Budán, a Duna és a patakok mentén, ezeknek egészen kezdetleges berendezésük volt, működésük pedig leginkább a természet erejére támaszkodott. A vízerő hajtotta patakmalmok már Aquincum római telepeseinél is léteztek, de a XIV., XV. században az aquincumi római víz, vagyis a Kalászi-patak 3 malmot is hajtott: itt volt a király – ebben később lőport is őröltek –, a budai káptalan és a Margit-szigeti apácák malma. 

Amikor a patakmalmok már nem tudtak elegendő lisztet biztosítani a lakosságnak, megjelentek a hajómalmok. Ezt persze a halászok nem nézték jó szemmel, mert a hajók nemcsak eltorlaszolták az utat, de zavarták a halászat menetét is. Az 1660-as években már 88 hajómalom állt az Óbuda–Dunaharaszti vonalon, és ekkor már a ló és ökör hajtotta lisztesmalmokból sem volt hiány, csak Budán 150 szárazmalmot számoltak össze.

Az ország első gőzmalma nem jöhetett volna létre gróf Széchenyi István nélkül

Azt, hogy a város lassan őrlő malmaiból éjt nappallá téve zakatoló gőzmalmok váltak, ki másnak köszönhetnénk, mint Széchenyi Istvánnak, aki felismerte, hogy a gőzüzemű hengerek jobb és magasabb teljesítményű őrlésre képesek, ezáltal többet és gyorsabban tudunk termelni. Sőt, azt is látta, hogy a liszt és a gabona gyorsabb szállítása érdekében a malmokat érdemes a kiépülő vasútvonalak közelében építeni, így az ország első gőzmalmát is a vasút mellett, az iparosodás központjában, Lipótvárosban kívánta felépíteni. 

A József hengermalom építését már a legelső pontnál nehézségek övezték: a pest-budai kismalmosok nem örültek a Széchenyi-féle malomnak, így ahol csak lehetett, akadályozták a fejlesztést. 

Rálicitáltak a kinézett telekre, megpróbálták a város vezetőit a malom és Széchenyi ellen fordítani, végül csak József nádor utasítására, csillagászati áron adták át a Falk Miksa utca sarkán lévő telket.

Az 1842-ben Hild József tervei szerint felépült malom volt Európa egyik legkorszerűbb hengermalma, itt működtek hazánkban az első hengerszékek, noha az indulás éveiben még komoly rágalmazásokkal indult a termelés: egyes molnárok szerint nemcsak sütésre alkalmatlan a lisztjük, de még egészségtelen is, az 1850-es évektől már külföldre is rendszeresen szállítottak.

Még Amerikából is Budapestre jöttek a molnárlegények ellesni a lisztőrlés titkait

A József hengermalom sikerein felbuzdulva sorra alapították a malomvállalatokat. Elsőként Haggenmacher Henrik indította be saját vállalkozását, ezzel ő volt az első molnárlegény, aki vállalkozóvá avanzsált, majd megnyílt a Pannónia, az Első Budapesti Gőzmalmi Társaság és a Victoria malom is.

A XIX. században a malmok uralták a Duna-parti látképet: négy-öt emeletes téglaépületek, silók, magasba nyúló, füstölő tornyok. A gőzmalmoknak viszonylag nagy volt a vízigénye, részben ezért is épült mind a Duna mellett, de a folyó a gabona és a liszt szállítását is megkönnyítette, úgyhogy nem véletlen, hogy a Ferencvárosban, a Soroksári úton szép számmal épültek fel nagy malmok. Elsőként a Concordia, ami Budapest legnagyobb kapacitású malma volt és ahová az amerikai molnárlegények is ellátogattak ellesni a gyártási folyamatokat.  

A Concordia után a Gizella és a Hungária malom épületei is felépültek, ezek a mai napig megvannak, az egyikben lakásokat, a másikban irodákat alakítottak ki. A Hungária Árpagyöngy- és Kölesgyár Rt. malma nemcsak a nevét változtatta gyakran – a kor politikai viszonyai szerint –, de ahogy általában a malmok, úgy ez is többször leégett. 

Amennyire modern gépekkel voltak berendezve, annyira rossz körülmények vártak a munkásokra: napszámban cipelték a súlyos liszteszsákokat, és egész nap belélegezték a szálló port, mert védőmaszkot sem kaptak, ahogy szabadnapot sem. Nem véletlen, hogy az első magyarországi szakszervezetet is malomipari dolgozók alapították.

Az I. világháború vetett véget a virágzó malomiparnak

Az I. világháború után a budapesti malomipar is megrokkant, a legfontosabb piacát, a Monarchia területeit elvesztette, akadozott a nyersanyagellátás, nem maradt gabonakészlete, se pénze, se munkásai. Az elszegényedett és siralmas helyzeten a két világháború közötti válság csak rontott, az 1926-os részvényesés során a Concordia és a Victoria malom igazgatója is az öngyilkosságba menekült.

A II. világháború után megindult a malmok államosítása, innentől kezdve már csak állami kezelésű malomban lehetett kenyérgabonát őrölni. A malomipar szervezésére létrehozták a Malomipari Igazgatóságot, ebben a szervezeti egységben a Concordia már csak raktárként funkcionált. Míg az 1880-as, 90-es években 13 óriásmalom működött Budapesten és évi 4 millió mázsa gabonát őröltek meg, addig a II. világháború után szépen lassan megszűnt a munka, az épületeket pedig vagy lebontották, vagy átalakították.