A novemberi szürkeségben és az esős napokon nehezen mozdulunk ki a meleg szobából, pedig ilyenkor is érdemes útnak indulni. Mutatunk 5 hangulatos kávézót Budapesten és környékén, ahol egy finom kávé és sütemény mellett jólesik felmelegedni és elbújni egy kicsit a külvilág elől.

Tandem Könyv és Kávé

Azért is szeretjük a Tandemet, mert itt egyszerre találjuk meg az új kedvenc olvasmányunkat és a finom kávékat. Az óbudai üzletbe lépve a sok könyv, a fények, a finom falatok miatt már az első pillanattól otthon érezzük magunkat. A 2026-ban Nagykovácsiból Budapestre költözött bolt két barátnő álmaként indult, ma pedig egy anya-lánya duó viszi tovább. A gondosan válogatott könyvkínálat, a házi sütik, az olasz kávé mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ide ne csak betérjünk, hanem vissza is térjünk. A Tandem közösségi térként is működik, rendszeresek a könyvklubok, a gyerekprogramok, a meseterápiás foglalkozások. Egy borongós őszi napon jólesik itt töltekezni.

Café Arkitekter

Ez az a hely, ahová a szürkeségben kifejezetten jólesik beülni (persze napsütésben is!), mert a pasztellszínek és a különféle textúrák találkozása igazán különlegessé és üdítővé teszik a teret. Tulajdonképpen ebben a térben akkor is jól éreznénk magunkat, ha nem szolgálnának fel kávét. A Café Arkitektert értelmezhetjük a Studio Arkitekter előszobájaként is, a nyers és elegáns felületek keveredése, a puritán betonoszlopok, a márványdarabok és a tervrajzokra emlékeztető apró részletek egyaránt az építészet világára utalnak. A hely különlegessége a signature-desszertekben rejlik, amelyek az épület és a stúdió munkásságára utalnak, így a kávézónak helyet adó ház és a zsalukő ehető verziója. Emellett saját márkás kávét, koktélokat és alkoholmentes italokat is találunk a kínálatban.

Három nyulak

Ezt a kávézót azokra a napokra ajánljuk, amikor bár szívesen elhagynánk a várost, de túl messzire mégsem mennénk. A Törökbálinton rejtőző Három nyulak egy olyan specialty kávézó, amely könyvesbolt, ajándéküzlet és kultúrtér egyszerre. Ide belépve azonnal magunk mögött hagyhatjuk a városi zűrzavart, és egy sokkal kellemesebb kis térbe érkezünk, ahol olyan érzésünk lesz, mintha megelevenedett volna előttünk egy mesevilág. A kínálatban többek között Bányai kávét (világos és sötét pörkölés egyaránt van), focacciákat, pogácsákat, pitéket és mentes finomságokat is találunk. Az épület már 150 éves is megvan, amit a tulajdonosok igyekeztek úgy átalakítani, hogy megőrizzék a régi ház báját, amely különösen otthonossá teszi a kávézót és a könyvesboltot. 

Kultúr 2 Bisztró

Bár már nem Budapest, de a városhoz még pont annyira közel van a Kultúr 2 Bisztró, hogy hétvégén egy délutáni elcsendesedős, átmelengető kávézás erejéig pont kiugorhatunk hozzájuk. A közel persze szubjektív, de aki az Örs vezér tere közelében lakik, annak a csömöri HÉV-vel nem olyan nagy táv. A helyet egy százéves házban nyitották meg, létrejöttében pedig sokat köszönhet a helyieknek, akik bútorokat, terítőket, díszeket és mindenféle apróságot adtak. Mivel a bisztró viszonylag nagy, egy 4 szobából álló lakóház volt, így igazán tágas tereket találunk itt, ottjártunkkor mi a nagymamáink nappaliját idéző helyiséget éreztük a legmeghittebbnek. Bár a kávé (közepes pörkölésűt használnak) és süti kombót jólesik itt fogyasztani, nem csak emiatt érdemes felkeresni a helyet. A bisztróban hideg és meleg reggelik, tapasok, helyben sütött pékáruk, teák, kézműves szörpök, valamint borok és kézműves sörök egyaránt megtalálhatók, így igazából bármelyik napszakban és hangulatban megéri beülni ide.

Édes Virágszálam

Csepel kávés-sütis oázisát szintén egy százéves házban találjuk a kerület kertvárosi részén. Kellemes környezet, virágok, finom kávé (a soproni One Eleven) és helyben készített sütik, piték, péksütemények várnak itt ránk. A barátságos, családi hangulat alap, ami kifejezetten jól jön, ha a hideg okozta bágyadtságunkat szeretnénk felpezsdíteni. Sütemények tekintetében az Édes Virágszálam a természetesség híve, így alacsony cukortartalmú, színezék- és aromamentes, ám gyümölccsel teli verziókat készítenek, a cukormentes verzióknál is inkább datolyával édesítenek, mint édesítővel. Ez egy igazi rejtett, kedves kertvárosi hely, ami már önmagában megéri, hogy a kerület felé vegyük az irányt.

(Borítókép: Szabó Gábor – We Love Budapest)

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék