Korábban már összeszedtünk egy csokorra való jó példát Budapestről, 2007-ben ugyanis nálunk is megjelent a műfaj, amely az 1990-es években született meg Kubában, majd terjedt át először a nagy világvárosokra. A lakásétterem egy meghittebb közeg, hiszen ugye jóval kevesebb asztal fér be, mint egy átlagos étterembe, a kapcsolat pedig személyesebb, hiszen nemritkán a séf vagy épp a felszolgáló a tulajdonos. Mint látni fogjuk, egy lakásétterem abban is különbözhet, hogy a rendezvényszervezési véna is elég erős a koncepcióban. Ezek a helyek jóval kevesebb publicitást kapnak, hiszen a sajtó számára sincsenek annyira szem előtt, mint díszes cégérekkel rendelkező konkurenseik, ezért is gondoltuk, hogy érdemes bemutatni azokat is, amelyek enteriőrjeikkel, tálalásukkal és az egész szervizzel egy elegáns miliőben várják az éhes és az erre a még szokatlan élményre kíváncsi vendéget.

