1/5
A kakaós csiga szövetsége - Butter Brothers
A bráderség komoly dolog, főleg, ha az ember közös vállalkozást akar építeni a nulláról. Ez történt a Butter Brothers esetében, amikor Hagymási László és Makovics Gergely elhatározta, hogy kitanulja a pékmesterséget, és saját boltot nyit. A két “testvér” nem tartja magát profinak, de lelkesedésük, nyitottságuk és folyamatos kísérletezésük hatékonynak bizonyul, pedig nemigen van szigorúan betartandó ötéves tervük: ami éppen van, abból dolgoznak. Viszont ami van, az mindig minőségi és természetes, nem használnak például margarint, csak vajat, a tejet pedig a saját teheneiktől kapják, ebből pedig pohárral is lehet venni tőlük. Természetesen az ízfokozókat és a többi mesterséges anyagot is kizárhatjuk az általuk készített finomságok esetén. A legnagyobb sláger a túrós táska és a kakós csiga (290 Ft), mellette van croissant mogyorókrémmel (290 Ft), sajtos pogácsa (2300 Ft/kg), baguette (310 Ft), szendvics szuper kolbásszal, különböző kenyerek. Az egyik különlegesség, hogy lefogyasztható kártyát lehet váltani, ami főleg a szülőknek nagy öröm, hiszen így biztosan jó dolgokra költik a gyerekek a pénzt. Legújabban süteményekkel is kísérleteznek, és erősítik a hely bisztró oldalát.
2/5
Mit süt Misi? - Jacques Liszt
A jogászok szakmájáról sokan gondolják azt, hogy száraz, a Misi, a pék által készített finomságokról viszont biztosan nem. A hely tulaja, Juhász Mihály egyébként valóban a Raiffeisen Bank jogászi állásából került a kemence mellé, és nagyon élvezi, hogy közelebb van végre a tűzhöz.
Az olasz és magyar színekben játszó Jacques Liszt egy kézműves - kicsit sznobabb nyelven gourmet - pékség, amely kiváló alapanyagokból, mindent kézzel készít el. A választékban szerepelnek olyan csodák, mint a Jacques Lisztes csokis tart-szelet (400 Ft/szelet), sajtos rúd (2500 Ft/kg), ropogós tejes kiflit (80 Ft/db), olívás kenyér (750 Ft/db), aszalt paradicsomos kenyér (990 Ft/db), kovászos kenyér (750 Ft/db), lekváros linzer (3400 Ft/kg) és sajtos pogácsa (2300 Ft/kg). Ezek mellett egyébként közel 30 féle élelmiszert lehet itt kapni.