Keresés EN

A The Magic Budapest II. étterem Harry Potter-rajongóknak kötelező, de mindenki más számára is ajánlott, főleg annak, aki egy szó szerint varázslatos vacsorára vágyik. A The Magic birodalom már sokak számára ismert lehet varázsvilág-tematikájú éttermeivel és szabadulószobáival. A Nagymező utca 45. szám alatt lévő helyükön azonban még nagyobb területen és még több bűbájjal, nem utolsósorban pedig kibővült étlappal várnak. Az étterem minden részletében feleleveníti a közkedvelt varázslóbirodalmat, az ódonnak tűnő téglafalakkal, a kivilágított kandallókkal és az elvarázsolt mennyezettel is. Sőt a bárpultban valódi bájitalok vannak, a falakon pedig megbűvölt önkeverő üstök kavargatják magukat. A festmények is felelevenednek, így vacsora közben ne ijedjünk meg, ha ránk kacsint esetleg egy boszorkány. De már reggel 10-től is ámulatba eshetünk, ugyanis akkor nyitnak, mi pedig benevezhetünk egy mágikus brunchra, és megtudhatjuk, hogy mit rejt az English Magic vagy a Bűbájok könyve nevekre keresztelt reggelik. Ezt természetesen megelőzi egy varázslás, és egy üstöt tesznek elénk, amit a közösen kimondott varázsigével tudunk életre kelteni, miközben hatalmas füstfelhő borítja be az asztalunkat. Ha ebédre vagy vacsorára térünk be, akkor érdemes olyan ínyencségeket kóstolni, mint a 3 fekete miniburgerből álló Színpompás varázslat. A tálalás szintén páratlan, de nemcsak emiatt eshet le az állunk, hanem az ízvilágot és az adagokat tekintve is meggyőzőek az ételek. A desszertek is ámulatba ejtőek itt, például az Ámulat kristálygömbje egy csokimousse-t rejt, melyet forró málnával öntenek le. A koktéllap is impozáns, az italokból pedig nem hiányozhat a füstölgés és a csillogás, a Rózsaszín ábránd például egy epres daiquirit takar. Ha szeretnétek kicsit kiszakadni a hétköznapokból, megfeledkezni a külvilágról, és belépni Harry Potter világába, finom és izgalmas ételeket enni, akkor nem kérdés, hogy a The Magic Budapest II.-ben a helyetek!

Tipp: Ha egy egész napos élményt szeretnétek, akkor irány az étteremtől nem messze található The Magic szabadulószobái, ahol három varázslótematikájú szoba közül is válogathattok!

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró

Véndiák

?>

A Véndiák már 1938 óta várja vendégeit, mégis az a hely, ami nevével ellentétben mindig tud újat mutatni. Az évtizedek óta idejáró törzsvendégeket pont ezért tudják megtartani. Ide betérve az ember mindig elégedetten távozik, legyen az egy magyaros ebéd, egy hamburger, egy napi menü, egy finom desszert vagy egy különleges koktél.

Shopping

V26 Képregénybolt

?>

A képregényekért rajongók száma ugyan nem nagy, de azért még mindig akad rá vevő, sőt az Újlipótvárosban lévő V26 saroküzlet a kis, de annál lelkesebb tábor számára minden igényt kielégítő módon kínál mindenféle képregényt.

Gasztró

Meron Budapest

?>

A Podmaniczky Frigyes tér és az Arany János utca környéke megújult, jobbnál jobb helyekből pedig nincs hiány, ahogy ezt a Meron Budapest is igazolja.

Gasztró

Szabad Új Hely

?>

Vagány vegán konyha a Csarnoknegyedben. Röviden így jellemezhetnénk a Szabad Bisztró nagy testvérét, a Szabad Új Helyet, ami egy sokkal tágasabb hely a Király utcaihoz képest, de legalább olyan finom vegán és laktató fogásokkal.

Neked ajánlott

A