A Batthyány téren, a vásárcsarnok szomszédságában, ahol az Iskola utca találkozik a Markovits Iván utcával, reggeltől egészen 15 óráig tart a brunch, majd beindul a pezsgő bárélet. Mindehhez ráadásul hibátlan és nagybetűs vendéglátás társul, emiatt meg tényleg egy olyan hely, ahol legszívesebben reggeltől estig időznénk. Nemcsak a hangulat vonz és tart itt, hanem a kiváló ételek és italok is. A Rajkaiban klasszikus reggeli ételeket kóstolhatunk, ezenkívül házi süteményeket, bitang jó kávét, és igen erős a Negroni- és gin-tonik-felhozatal is, ameikkel ha máskor nem is, hétvégén érdemes kísérletezni, mert csütörtöktől szombatig éjfélig is nyitva tartanak, ami a környéken elég hiánypótló. A saját kávéjuk a Rajkai Blend névre hallgat, amelyet a Bagira csapata pörköl számukra, és akár haza is vihetjük. A fantasztikus házi sütikért az egyik tulajdonos, Unk Emilia felel, aki már gyerekkorában is ott sertepertélt a konyhában az anyukája mellett, már hivatása lett, és érezhető a sütiken, hogy ezek tényleg szívvel-lélekkel készültek itt. A délutáni-esti időszakban a reggeli finomságokat átveszik a sajt-, az olíva- és a sonkaválogatások. Ezekhez a fentebb említett italokon kívül a Fehér Nyúl kisüzemű sörfőzde söreit kérhetjük, abból 6-féle van csapon. Népszerű a ház söre, amely egyszerűen csak „Rajkai Él” néven fut, sőt elérhető egy 5 tételből álló sörkóstoló is. Ez a hely elég valószínű, hogy az első perctől kezdve a kedvencünkké válik, mind a minőség, mind a hangulat tekintetében, főleg ha még a nosztalgia is idecsalogat, már ha ismerjük a Rajkai Espresso Monarchia időszakáig visszanyúló történetét, amelyről itt írtunk bővebben.