Buda szívének egyik emblematikus épületében, az egykori Budai Polgári Casinóban nyílt meg a Márai Sándor Művelődési Ház. Az épület újra régi pompájában ragyog, ugyanis a teljes rekonstrukció során visszaállították az egykor elpusztult sarokkupoláját. A hajdani kaszinó most a Budavári Kulturális Nonprofit Kft. bázisa, amely a művelődési ház mellett öt másik I. kerületi helyszín programkínálatáért is felelős. 

A Márai Sándor Művelődési Házban garantált a minőségi időtöltés, ugyanis a Krisztina téren található palota színes programokkal, színházi előadásokkal, koncertekkel, filmklubbal, izgalmas workshopokkal és állandó tanfolyamokkal várja az I. kerületi lakosokat.

A MáraiKult másik  intézménye a Virág Benedek Ház, amely kortárs kultúrcentrumként és kiállítótérként működik, a Döbrentei utca és az Apród utca által határolt műemléki épületegyüttes az egykori tabáni romantikus időket idézi. Egy másik fontos helyszín az Iskola utcában található Jókai Anna Szalon gyönyörű neoreneszánsz épülete, amely berendezésében hűen őrzi az egykori polgári szalonok hangulatát, és a kortárs irodalom vízivárosi centrumaként funkcionál.  

A palettát két I. kerületi galéria és egy közösségi klub is színesíti. A Krisztina tértől pár percre található Tér-Kép Galéria mellett a Vár oldalában meghúzódó Várnegyed Galéria is a helyi, budai művészek bázisa, míg az apró, ám nagyon kedves Vízivárosi Klub az I. kerület közösségi tereként funkcionál.  

Címkék