Eltűnnek az autók, megérkezik a város
Szeptemberig minden hétköznap késő délután megnyílik a rakpart, ilyenkor eltűnnek az autók, helyettük megérkeznek a vakációzó fiatalok vagy a munkát befejező irodisták. Megtelnek a sörpadok, beindul a grillezés, megszólal a zene, és ahogy estébe fordul a délután, egyre több élet költözik a város új közterére. Ilyenkor érkeznek a futók, a kutyasétáltatók vagy a felfrissülni vágyó sétálók, ahogy persze áthaladnak itt a biciklisek és a rolleresek is, míg a villamospálya alatti helyek bárként üzemelnek.
Első pillantásra idilli a kép, tollasozunk, iszogatunk, andalgunk a Duna mellett. Közelebbről azonban már látszik, hogy ugyanazon az aszfalton próbál áthaladni a futó, a kerékpáros és a rolleres, ahol mások sétálnak, játszanak vagy egy koncertet hallgatnak. A futó kerülgeti a tömeget, a kerékpárost leszállítják a bicikliről, a sétáló pedig sokszor pont a sportolóra és a kerékpárosra figyel, hogy ne „üssék el”. Aki nyugalmas sétára vágyik, az bekerül a hangos fesztiválhangulatba és az áramló tömegbe, koncertekbe és DJ-szettekbe, aki leülne, az nem talál helyet.
Az autók kiszorításával nyertünk egy új közteret. A kérdés már rég nem az, hogy szükségünk van-e rá, hanem az, hogyan tanulunk meg osztozni rajta.
Nem az autóknak épült
A 19. század közepéig a pesti Duna-part még rendezetlen, sáros és az árvíznek kitett terület volt. Az 1838-as nagy árvíz után indult el a folyó szabályozása és az árvízvédelem, ekkor indult meg a rakpartok kiépítése is. A Lánchíd pesti hídfőjénél 1853-ban, pár évre rá pedig már a hosszabb szakaszokon is megindult a part rendezése. A munkálatokat annak a Reitter Ferencnek köszönhetjük, akit leginkább a hajózható nagykörúti csatorna miatt ismerünk, de a Fővárosi Közmunkák Tanácsa szakosztályfőnökeként a mérnök az Andrássy út létrehozásában is jelentős szerepet vállalt. A többszintes rakpart egyszerre szolgálta az árvízvédelmet, a hajózást, a kikötést, a rakodást és a kereskedelmet. Míg az alsó rakpart elsősorban munkatér volt, és nem városi autóút, addig a fenti részt a kávéházak, az éttermek, a szállodák tették a társasági élet fontos helyszínévé.
A két világháború között megváltozott az élet, a belvárosi teherforgalom fokozatosan a Csepeli Szabadkikötőbe költözött, az alsó rakparton pedig megjelent az autóforgalom. A mi korosztályunk számára a rakpart sokáig egyet jelentett az autókkal teli közlekedési folyosóval, amin sokszor nehézkes volt az átjutás, ha pihenés gyanánt a Duna menti lépcsőkön szerettünk volna üldögélni.
Az alkalmi lezárástól az állandó átalakításig
Az, hogy a Duna és a város között kevés a közvetlen kapcsolat, erre pedig megoldást keresünk, nem pár éves történet. 2015 végén zárult a RAK-PARK építészeti tervpályázat, ami a gyalogosok és a kerékpárosok igényei, valamint az élhető város elvei alapján alakította volna át a pesti alsó rakpartot. Bár Tarlós István ekkor még egy pár év alatt megvalósuló fejlesztésről beszélt, a helyszínt azóta is csak ideiglenesen használhatjuk. A Covid idején még a biztonságos levegőzés miatt nyitották meg a rakpartot, azóta viszont kiderült, hogy nem átmeneti járványügyi megoldásra, hanem
városi köztérre van szükségünk.
Úgy kell nekünk a szabad rakpart, mint egy falat kenyér. Ezt bizonyítja, hogy évente megtöltjük élettel, és egyre természetesebb, hogy a Duna-part ne csak az átmenő autóforgalomé legyen. Az évek során persze nem csak a nyári „bulikban” és a szabad használatban láttuk a rakpart fejlődését, hiszen elkészült a Kossuth tér és Margit híd közötti, fákkal szegélyezett Duna-parti gyalogossétány, ahogy a Moszkva sétány és a Margit híd és a Dráva utca közötti szakasz is.
De a jövőben sem áll meg az élet, és nem marad szezonális az ülőhelyek, a zöld növények, a kitelepülések, valamint az emberek megjelenése a Kossuth tér és a Lánchíd közötti szakaszon. Ahogy a BKK oldalán is olvasható, az Irányító Hatóság friss döntése alapján következő lépésként az Id. Antall József rakpart Kossuth tér és Lánchíd közötti része, valamint az Erzsébet híd pesti hídfőjének környezete újulhat meg, így eggyel közelebb kerültünk az autóforgalom nélküli, emberközpontú használathoz.
Útvonal vagy úti cél?
Az utóbbi években már nemcsak a feltöltődés helye a rakpart, ahová pihenni, sportolni, kutyát sétáltatni járunk, hanem megjelentek a közösségi grillezők, programok és vendéglátóhelyek. Egyszerre lett útvonal és úti cél, valaki csak áthaladna rajta, mások hosszabb időre maradnak. Sokszor amolyan fesztiválhangulat kerekedik a sokféle funkció és a sokféle ember keveredéséből, ami alkalmanként persze nem baj, de hosszú távon megvannak a hátrányai.
A futásnak hódoló kollégánk a megnyitások első időszakában rendszeresen érintette a rakpartot, az újabb funkciók és a megnövekedett tömeg miatt azonban ma már alig talál olyan idősávot, amikor kerülgetés nélkül, a saját tempójában futhatna. A padelpálya megjelenése óta pedig inkább teljesen elkerüli ezt az útvonalat. Ismerőseink között volt, akit a rakparton sétálók megkértek, hogy szálljon le a kerékpárról, mások szerint most jóval nagyobb a tömeg, és a tavalyi (meghittebb) hangulatot hiányolják.
Népszerű, de még nincs kész
Ugyanakkor van, akinek kifejezetten tetszik, hogy a rakpartot végig asztalok, kanapék, székek szegélyezik, hogy vannak koncertek, szól a zene és különféle programokba, kiállításokba lehet belefutni a parton. Ez a nyüzsgés az, ami miatt sokan hétköznap este, hétvégente eljönnek a Dunához, és ezt támasztja alá programos kollégánk is, aki szerint
a lezárt rakpart az egyik legjobb dolog, ami az utóbbi időben történt a várossal. Él, nyüzsög, lélegzik és hatalmas potenciál van benne. Már több helyszínen zajlanak párhuzamosan a programok, és mindig tele volt, amikor arra jártam. Itt tényleg mindenki jól érezheti magát. Nagyon kell a vízpart a városnak, a Dunát ilyen szempontból nem használjuk ki eléggé.
Ez a népszerűség mutatja meg azt is, hogy a rakpart infrastruktúrája még nem tart lépést a használatával. Félreértés ne essék, szerkesztőségünk örül annak, hogy a pesti alsó rakpart egyre emberközpontúbbá válik, de úgy érezzük, hogy megjelent a parkfejlesztéseknél is ismert tendencia: minél több funkciót sűríteni egy területre. Nemcsak egymás mellett nehéz néha elférnünk, de kevés a mosdó és a kuka, így egy-egy forgalmasabb este még némi nehézséggel jár. Közlekedési út lévén egyelőre a beton dominál, ami a hőségben gyorsan felforrósodik, árnyékból pedig kevés van. A rakpartot tehát már megtöltöttük élettel, de ahhoz, hogy valóban jól használható közterületté váljon, nemcsak több programra, hanem több fára, árnyékra, mosdóra és hulladékgyűjtőre is szükség lenne.
A rakpart tele van potenciállal.
Prágában a Moldva mentén az egykori jégraktárakban ma már kávézók, galériák és közösségi helyszínek találtak otthonra, míg Párizsban egy korábbi gyorsforgalmi útból lett a Szajna mentén rekreációs és közösségi tér. A pesti alsó rakpart is elindult ebbe az irányba, ám nagyrészt ideiglenes eszközökkel és egymásra torlódó funkciókkal.
Talán éppen a tömeg bizonyítja igazán, milyen nagy szüksége van Budapestnek a szabadon használható Duna-partra. Így hát nem az a kérdés, hogy autómentes lesz-e a rakpart, hanem hogy találunk-e megfelelő helyet az emberek különböző igényeinek, hogy megférjen egymás mellett békében a futó, a kerékpáros, az andalgó és a koncertre járó is.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
