Végre nem kerülgetik majd egymást a bringások meg a gyalogosok a Rudas fürdő és a Szent Gellért tér között a Duna-parton, és végre közvetlen bringaúton juthatunk be Budapestre Dunakesziről, vagy éppen oda ki.

Fejlesztés a Duna partján

Két szuper hír érkezett a hét elején a kerékpárosok számára, ráadásul mindkét hír egy-egy régi anomáliát orvosol majd. A kisebb volumenű, viszont városon belüli probléma a Rudas fürdő és a Szent Gellért tér közötti szakasz. Itt, a Szent Gellért rakparton ugyanaz a járda van a gyalogosoknak, mint a bicajosoknak, így ők kerülgetni kénytelenek egymást, ráadásul még fasor is van a járdasziget szélén.

Nemcsak hogy veszélyt hordoz magában a helyzet, de kényelmetlenséget is. Merthogy ezt a nyílegyenes útszakaszt egyébként mind a gyalogosok, mind a bringások szeretik. Tekerésre remek, meg sétálni is. Csakhogy amíg kerülgetni kell egymást, a bringásnak vigyázni, nehogy elüssön valakit, a gyalogosnak meg nehogy egy kerékpáros elé lépjen, addig igazán egyik sem esik jól: Jelen állapotában se fesztelen kerékpározásra, se sétálásra nem alkalmas. Na ezen fognak most segíteni.

A munka szeptember végén kezdődik, és a Budapest Közút beruházása. Az útpályán egy korláttal védett, kétirányú sávot alakítanak ki, a járda pedig a gyalogosoké marad. Az új szakasz a Rudas fürdőnél kezdődik majd, az onnan kezdődő parkolósávból létesítik majd a kerékpárossávot. Az új kerékpárútszakasz fejlesztése egyébként egy hosszabb távú projekt első fázisa, ez pedig a Szent Gellért rakpart kerékpáros- és gyalogosközlekedésének biztonságosabbá tétele.

Közvetlen kerékpáros kapcsolat Dunakeszi és Budapest között

Budapestről Dunakeszire, illetve onnan ide most is eljuthatunk kerékpárral, van is végig, hosszú részen bringaút, ami odavezet, ugyanakkor vannak olyan szakaszok, ami hagy maga után kívánnivalót: amikor keskeny járdán, gyalogosok mellett vagy az autók között kell haladni, például a Váci úton. Jelenleg sem rossz, ahogy ki lehet tekerni Dunakeszire meg vissza, de azért lehetne a helyzet sokkal jobb is. 

A legfrissebb jó hír ezzel kapcsolatban, hogy végre megvalósul a közvetlen, nyílegyenes, biztonságos, praktikus és gyors kerékpárút Budapest és Dunakeszi között, ami azt is jelenti, hogy így összekapcsolódik az észak-pesti EuroVelo 6. A fejlesztés konkrétabban azt jelenti, hogy a cél a Dunakeszi irányából érkező kerékpárút és a gáton épült aszfaltburkolatú út, illetve a gát és a Duna-sor között biztonságosan és kényelmesen kerékpározható kapcsolat kiépülése.

De ezzel nem csupán egy megszakítás nélküli kapcsolat jön létre a Dunakanyar és Budapest között, hanem az EuroVelo 6 nemzetközi útvonal részeként biztonságos és gyors kapcsolat jön létre a Duna bal partján, Budapest belső hálózatától Vácon és Szobon át egészen az országhatárig. A fejlesztés végül is a már meglévő fővárosi EuroVelo-szakaszok továbbépítését és a hiányzó Duna-parti szakaszok megvalósítását is jelenti. Persze a legfontosabb még is az, hogy a térségben kerékpárral ingázók mindennapjait könnyíti meg az új útvonal, az új bringaútszakasz.

(Borítókép: Juhász Norbert – We Love Budapest)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék