A kilátó épületét a Hegyvidéki Önkormányzat 2026 februárjában zárta le vakolatomlás miatt. Bár az már akkor is kiderült, hogy a hiba ennél komolyabb lehet, csak a drónos, emelődarus, roncsolásos és egyéb statikai vizsgálatok elvégzése után lehetett szakvéleményt készíteni. Ez alapján
az Erzsébet-kilátó felső két szintjét vissza kell bontani.
A XII. kerületi önkormányzat Facebook-oldalán olvasható közlemény szerint a kilátó szintjeit vissza kell bontani, majd korszerű vízzáró módszerrel kell újjáépíteni, az eredeti műemléki értékek teljes megőrzése mellett. Ez a folyamat (beleértve a hosszú tervezői munkát) több évet venne igénybe – műemléki szakemberek és restaurátorok bevonásával –, és becslések szerint több milliárd forintos beruházást igényel.
Életveszélyes állapot
A kilátó károsodása valójában az építéshez vezethető vissza, ugyanis Schulek Frigyes eredetileg olyan csúcsos tetővel tervezte, mint amit a Halászbástyán is látunk. A koncepciót végül megváltoztatták, és helyette két új kilátószinttel bővült az épület. Az Erzsébet-kilátót az átadás után nem sokkal már fel kellett újítani, ugyanis folyamatosan beázott. A helyzeten rontott az 50-es években rákerülő, 5 méter átmérőjű vörös csillag is – megroggyant a szerkezet tőle.
1970-ben már készült olyan szakvélemény, amely a kilátót veszélyesnek minősítette, a felső kövek szétcsúsztak, károsodtak, emiatt pedig 1981–1992 között felújítás miatt le is zárták az épületet. Bár 2005-ben is történtek kisebb felújítási munkák, teljes körű rekonstrukció nem történt az épületen, egészen 2026-ig.
A legutóbbi vizsgálatok során a különböző szinteken különböző károsodásokat találtak a szakértők. Többek között a néhai kávézó szintjén beázásokat, penészedést figyeltek meg, de a homokkő szétfagyott, a fugák kiperegtek, a mészkő és a korabeli vakolat mállik,
látszódnak és hullanak a nagy méretű téglaelemek, buknak ki a kőkorlátok. A vasbeton kupola mögötti téglaboltozat rendkívül rossz állapotban van – derült ki a feltárások után.
Az épület jelenleg életveszélyes állapotban van, azonnali felújítást igényel, amelynek becsült több milliárd forintos költségét a Hegyvidéki Önkormányzat nem tudja kigazdálkodni. Kovács Gergely polgármester levélben fordult Vitézy Dávid építési és közlekedési miniszterhez, valamint a kerület országgyűlési képviselőjéhez, Magyar Péterhez, hogy állami segítséget kérjen.
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
