Hogy miért nem lett napjainkban széles körben népszerű a felújított József nádor tér, a fene sem érti. Persze az Erzsébet tér meg a Vörösmarty tér jóval nagyobb, és forgalmasabb részén van Lipótvárosnak, de a József nádor tér meg nem esik ezektől távol. Egy kis fény vetülhetne rá is. Azért nem kihalt tér ez sem, de jóval kevesebben keresik fel. Vajon mi zavarhatja az embereket? Tényleg a mérete, az, hogy nem elég nagy? Vagy túl elegánsnak találják? Netán a kertszerűsége a zavaró? Vagy az, hogy az autók is behajthatnak? Ez egy igazi fővárosi rejtély, ami csak kiderül egyszer – vagy megváltozik a helyzet.
Honnan hová?
Ahol manapság a József nádor tér fekszik, az már pont az a területe a belvárosnak, ami a középkorban Pest XII. században emelt városfalán túl volt. Vagyis nem tartozott ahhoz a régi Pesthez, hanem külterületnek számított. Későbbi ásatások alapján aztán a régészek megállapították, hogy ugyanakkor nem volt a terület lakatlan: már a török hódítás előtti időkben is lakott volt a terület, XIV–XV. századból származó leleteket találtak. A török uralom alatt sem néptelenedett el a környék, bár egészen másképp népesült be, mint ahogy azt képzelnénk. A törökök temetőnek használták a későbbi teret és környékét. Ami egész bizarr helyzeteket okozott később: ahányszor valamilyen átalakítási munka folyt a téren, vagy az azt határoló házakhoz nyúltak hozzá, folyton csontok és csontvázak kerültek elő a föld alól. Így ahhoz képest, hogy a belváros közepén van, egész sok ásatás volt már a téren.
A török kiűzése után még sokáig nem változott a helyzet. Legalábbis abban az értelemben, hogy ekkor még nem kezdett el teresedni a terület. Továbbra is a városfal másik, külső oldalára esett, amolyan külvárosi területnek számított, és sokáig mezőgazdasági tevékenység folyt itt. Mária Terézia trónra lépése hozott változást: a haladás és fejlődés híveként ő szorgalmazta először, hogy legyenek a városfalon kívüli területek is Pest részei, és ennek érdekében kezdjék el felparcellázni és beépíteni az érintett földeket, köztük azt is, ahol ma a József nádor tér található.
Erre a területre azonban, mivel közel esett a Duna és a kikötő, nem lakóházakat építettek, hanem vámhivatalokat és raktárépületeket: a Sóhivatal és a Harmincadhivatal ormótlan, ronda házait. 1805-ben aztán Széchenyi István támogatásával Hild János építőmester (Hild József édesapja) elkészített egy szabályozási és városrendezési tervet, amiben részletesen leírta többek között azt is, hogy az említett két hivatalnak és az épületeiknek menniük kell, a helyükre pedig többek között az új városházát, a Pesti Magyar Színházat meg a Magyar Tudományos Akadémiát álmodta az idősebb Hild – a jelképesen a háta mögött álló Széchenyivel egyetemben. Azonban hiába a szép tervek, kevés valósult meg belőlük.
A tér téglalaposítása
Hiába voltak jók és tetszetősek Hild (és Széchenyi) tervei, abból még sokáig nem lett semmi, és amikor elkezdték azt megvalósítani, akkor sem mindent és nem is egyszerre. Pedig Hild még azt is részletesen leírta, hogyan lehetne a fejlesztést finanszírozni, konkrét javaslattal élt e tekintetben (is). 1820-ban indult el a munka: a Sóhivatalt elköltöztették, az épületeit pedig lebontották, az így kialakult teret pedig Só térnek nevezték el a terület korábbi funkciójára utalva.
A területalakítási munkálatokat a későbbi névadó, József nádor, valamint az 1808-ban felállított Szépítő Bizottmány felügyelte. Ők parcellázták fel az üresen maradt nagy területet, és határozták el, mi legyen vele, mennyit építsenek be belőle, és főleg mivel. Ekkor épült fel például a mai József nádor tér szomszédságában a Diana, ami egy tisztasági fürdő volt, de az épületben voltak lakások is, illetve az első emeletén egy panzió, ahol rövid ideig Széchenyi István is lakott.
A Só tér – vagyis akkor még német volt a neve, Saltz Platz – eleinte kisebb volt, mint napjainkban, és más volt az alakja is, kicsit amorf. Ugyanis a Harmincadhivatalt meghagyták a helyén – csak 1859-ben bontották le az épületet –, és volt annak egy méretes kertje, ami egy jelentős, háromszög formájú darabot kiharapott a térből. Olyan volt így, mint valami tájseb, ezért aztán 1823-ban újabb munkálatok kezdődtek. Rendezték a teret, vagyis a belógó kertrészt szabályozták, hozzácsatolták a térhez, ezzel pedig kialakult a ma is ismert téglalap alakja. Mivel akkoriban viszonylag kevés parkos-fás sétatér volt Pesten, ezért úgy alakították és rendezték a teret, hogy erre alkalmas legyen.
A névadás kötelez
József nádor szerette a magyarokat, és a magyarok is szerették őt, pláne, hogy szívén viselte a sorsunkat, és sokat tett az ország fejlődése érdekében. Ő volt a „legmagyarabb Habsburg”, és mivel a már végleges formát öltött új tér régi neve valahogy nem passzolt hozzá, a városvezetés újat akart adni neki, és hálából, még bőven az életében, József nádorról nevezték el.
Ez volt az első eset, hogy egy közterületet egy még élő emberről neveztek el.
Pontosabban kettős elnevezésről volt szó, mert a nádor felesége, Würtemberg Mária Dorottya tiszteletére a tértől a Duna felé eső első utcát nevezték el Dorottya utcának.
József nádor 1847-ben meghalt, ami után azonnal döntés született arról, hogy a téren szobrot kapjon a jóságos főúr. Elkezdődött a pénzgyűjtés az emlékműre, amit azonban egy időre megakasztott a kitörő forradalom és szabadságharc, majd pedig a munkára kijelölt osztrák szobrász is elhunyt. A szobor ügyét 1853-ban karolták fel ismét, és akkor már uralkodói rendelet született arról, hogy mindenképpen el kell készülnie. A német Johann Halbig szobrát végül 1869-ben avatták fel. Folyt akkoriban egy élénk diskurzus arról, hogy merre nézzen a bronznádor: a szoborbizottság azt szerette volna, ha a Duna felé néz, a szobrász pedig azt, hogy a belváros felé. Utóbbi elképzelés győzött.
Miután a szobrot leleplezték, a teret fejleszteni kezdték. A fakorlátokat fémre cserélték, megoldották a tér közvilágítását, végül pedig engedélyezték a tér aszfaltozását, mert a századfordulóig kövezetlen volt, esős időben sártengerré vált, ami nem kedvezett a sétatérfunkciónak. Ezzel párhuzamosan kiadtak egy rendeletet is, valamikor az 1870-es évek végén, mely szerint tilos az utcán égő szivart és gyufát eldobni. Bár az utakat borító faburkolat is indokolta ezt, de volt egy szörnyű eset is. Nem sokkal korábban a József nádor téren történt, hogy egy eldobott szivarvég lángra lobbantotta egy fiatal nő ruháját, aki olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban belehalt a sebeibe.
A 8500 négyzetméter területű tér körüli épületek nagy része a századfordulón már állt, ám a fejlesztés évei alatt többhöz is hozzányúltak. Felújították, ráépítettek vagy akár még teljesen és jelentősen át is alakították azokat a tulajdonosaik. A századfordulóra az egyik legnépszerűbb lett a fővárosi séta- és kirándulóhelyek között, amit még az útikönyvek is kiemeltek és ajánlottak a hazánkba érkezőknek, mint Budapest társas életének közkedvelt színterét.
Autósélet, régészélet
A tér park vagy inkább kert jellege a II. világháború utáni évekig háborítatlanul megmaradt. Sőt, amikor az 1910-es években komolyabb újrarendezési munkálatokat végeztek rajta, akkor is ezt az oldalát erősítették fel. Ehhez képest a szocializmus évtizedei alatt, az 1950-es évek elejétől kezdődően egyre inkább az autósoknak engedték át a teret a sétálók helyett. Az 1960-as évekre az V. kerület legnagyobb parkolója lett a József nádor tér, ahol 10 évvel később már fizetni is kellett azért, ha itt pihent meg a gépkocsija valakinek, és nem a téren vagy annak közelében lakott.
Ezt a rossz autós tendenciát a rendszerváltás sem söpörte el, sőt, a gépkocsik maradtak a tér urai a 2010-es évek második feléig, amikor is elkezdték megépíteni a föld alatti mélygarázst, és ezzel párhuzamosan pedig visszaparkosítani, újrazöldíteni a teret. Ekkor került oda a Herendi Porcelánmanufaktúra Élet fája nevű díszkútja, valamint a Zsolnay Porcelánmanufaktúra herkulesfürdői neoreneszánsz Herkules-kútja is. Ezek eléggé megosztják a budapestieket: van, aki szerint förtelmes giccsek, míg mások, bár ők meg jellemzően turisták, előszeretettel fotózkodnak a díszkutak előtt.
Az autók mellett az 1950-es évektől mások is gyakori vendégei voltak a József nádor térnek: a régészek. Bár már korábban is elő-előkerültek csontok és tárgyak a föld alól, és ezek miatt történtek a helyszínen ásatások, a régészet a II. világháború után lendült fel a téren igazán, és a XX. század végével nem is múlt el; a mélygarázs 2010-es években történő építésekor is zajlottak itt feltárások. Előtte pedig például 1950-ben, 1965-ben és 1979-ben is. Elsősorban csontok és csontvázak kerültek elő a föld alól, mivel hosszú időn keresztül temető volt a tér helyén. Amit végül is nevezhetnénk a Csontok vagy a Csontvázak terének is.
Források:
(Borítókép: Szabó Gábor – We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
