Alpár Ignác nevét elég sokan ismerik, ha máshonnan nem, hát onnan, hogy ő tervezte a városligeti Vajdahunyad várát, de emellett még rengeteg ikonikus budapesti épületet köszönhetünk neki. Nemzetközi szinten is ismert volt banképületeiről, és személyiségéről is elismerően nyilatkoztak kortársai, ám stílusérzékéért folyamatosan kapta az ívet.

Hogy mi a közös az Anker-palota, az Eötvös József Collegium, a Belügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank épületében? Hogy mindegyiket az 1900-as évek egyik menő építésze, Alpár Ignác tervezte. Bár az építészt eredetileg asztalosinasnak szánta édesapja, az építkezéseken előszeretettel dolgozó ifjú addig járt Hauszmann Alajos nyakára, míg rá nem vette a mestert, hogy győzze meg szüleit arról, hogy követhesse álmait. Vagyis hadd legyen építész. És milyen jó, hogy így tette, ugyanis Alpár Ignác végül egyike lett azoknak az építészeknek, akiknek

munkái a mai napig meghatározzák Budapest városképét.

Asztalosinas lett volna

Schöckl Ignácként látta meg a napvilágot Józsefvárosban. Édesapja, Schöckl Mátyás városszerte ismert asztalosmester volt, aki a Rákóczi út, az Erzsébet körút és a Dohány utca által határolt területen működtette 120 fős asztalosműhelyét. Ő készítette többek között a Pesti Vigadó nagytermének hatalmas ablakait is. Nem meglepő, hogy fiát is erre a pályára szánta. Ez azért is tűnt jó elképzelésnek, mert Ignác nem jeleskedett a középiskolai tanulmányai során, leszámítva az építéstant, ugyanis a kétkezi munka sokkal jobban lekötötte, mint az elméleti tárgyak magolása.

Eleinte kőművesinasként dolgozott, de egy szerencsés „véletlen” folytán Hauszmann Alajos egyik rajzolója lett. A véletlen persze nem volt olyan igazi véletlen, jelentős szerepe volt benne magának Alpár Ignácnak is. Mivel édesapja cége Hauszmann Alajos egyik bérházán is dolgozott, a fiatal Ignác rendszeresen találkozott a mesterrel, akit ilyenkor mindig megkörnyékezett azzal, hogy beszélje le édesapját arról a szándékáról, hogy őt asztalosinasnak adja, neki pedig engedje meg, hogy belépjen hozzá rajzolónak. 

Az eleven eszű ifjú megtetszett, és miután sikerült atyját kapacitálni, bevettem az irodába, ahol azután igen szépen fejlesztette tehetségét – vallott róla Hauszmann.

Összetűzés Hauszmannal

Sokáig Hauszmann pártfogolta, és ő beszélte rá arra is, hogy tanulmányait külföldön tökéletesítse, így beiratkozott a berlini építészeti akadémiára, később pedig külföldi tanulmányutakat tett – járt Dániában, Svédországban és Olaszországban is. Noha neves berlini irodákban dolgozott, itthon – ekkor még – kevésbé ismerte a szakma, ám Hauszmann Alajos elhívta magához tanársegédnek a Műegyetemre. Sokáig jól működtek együtt, a hallgatók is nagyon szerették, ráadásul velük szombat esténként előszeretettel beült a Vámház téri vendéglőbe beszélgetni. Ezeken a családias vacsorákon olykor Pecz Samu, Steindl Imre és Hauszmann Alajos is részt vett. 

Jó barátság ide vagy oda,

Hauszmann és Alpár Ignác végül elhidegült egymástól,

ám hogy mi volt a kiváltó ok, arról megoszlanak a vélemények. Magyar Vilmos építész szerint Alpár önállóan vezette a tervezésigyakorlat-órákat, amikre Hauszmann csak nagy ritkán járt be, ám a tanítványok szigorlati terveit ennek ellenére erősen leszólta. Alpár ezt nem hagyta szó nélkül, sőt egyenesen a másik szemébe mondta – ráadásul a hallgatóság előtt –, hogy „ha a professzor úr ennyire egyénien kívánja a feladatok megoldását, akkor előbb kellett volna jönnie, nem most”. Itt vége is lett tanársegédi pályájának.

Ám Hauszmann visszaemlékezéseiből kicsit más képet kapunk: a sikeres országházi pályázat és a reáliskola befejezése után szinte követelte tőle, hogy a Műegyetem új építészeti tanszékére őt javasolja első helyen tanárnak. 

Szinte követelőleg lépett fel, és mintegy erkölcsi kötelességemnek tette, hogy őt protezsáljam, mivel hosszú idejű működése nálam erre érdemesítette. Én felvilágosítottam őt, hogy ez lehetetlen, és ezt az ambícióját nem lehet kielégíteni, mert hiányzik az előképzettsége, hisz 4 alreáliskolai végzettséggel nem lehet valaki műegyetemi tanár, annál kevésbé, mert egyébként sem készült tanári pályára. […] Alpár erre megharagudott, elhagyta irodámat és önállósította magát, de ezen időtől kezdve ellenségem lett, nem mulasztván el alkalmat engem szidni, ami azonban inkább az ő presztízsének, és nem nekem ártott.

A millennium hozta meg a sikert

Bár már 1888-ban önállósította magát, a millennium közeledte kellett ahhoz, hogy ne csak vidéken, de a fővárosban is egyre több munkát szerezzen. Mivel Budapest ekkoriban tele volt fejlesztési vággyal, pezsgett az élet, és egy igazi európai várossá kívánt válni, sorra épültek a középületek és a paloták, melyek tervezésére a legnevesebb építészek adtak be pályázatokat – köztük Alpár Ignác is. Rengeteg pályázaton indult, ezeket rendre meg is nyerte, de minimum díjazott volt, sőt,

a magyar építészek közül ő volt az egyetlen, akit meghívtak a hágai Békepalota pályázatára.

Több mint 100 épületet tervezett, melyek többsége a mai napig használatban van. Első komoly sikerét az Ezredéves Országos Kiállítás Történelmi Épületcsoportjával érte el – máig ez a legismertebb műve. A Vajdahunyad váraként ismert épületet eredetileg azért emelték, hogy az ezeréves magyar építészetet egy épületben jelenítsék meg, így ez a romántól a reneszánszon át a barokkig minden stílust megmutat. Eredetileg csak a kiállításra, ideiglenes jelleggel, fából épült, ám annyira megtetszett az embereknek, hogy sajnálták lebontani. Szerencsére a Főváros hozzájárult, hogy az épületcsoport még jó tíz évig a helyén maradjon és a Mezőgazdasági Múzeum otthona legyen, ám arra nem gondoltak, hogy a nedves környezetet a fa és az ideiglenes alap nem fogja sokáig bírni, így amikor ez megadta magát, muszáj volt elbontani. Ám a sajtó, az építészek és a lakosság összefogásával végül 1908-ban már kőből és téglából építették újjá.

A pénzintézetek építésze

A századfordulóra éppen csak híressé vált Alpár Ignác rövid időn belül a bankszékházak és a pénzintézetek tervezésének specialistája lett, köszönhetően banképítészeti reformjainak, amik egyébként a mai napig alkalmassá teszik ezeket az épületeket a bankfunkciók ellátására. Ő tervezte a Tőzsdepalota, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (ma Belügyminisztérium), a Pesti Hazai Első Takarékpénztár, a Magyar Általános Hitelbank (ma Pénzügyminisztérium) és az Osztrák–Magyar Bank (ma Magyar Nemzeti Bank) épületét.

Utóbbinál azért is figyelt fel rá a szakma, mert a szépség helyett a funkcionalitásra fókuszált, vagyis míg pályatársai a szimmetriára és a díszítettségre koncentráltak, addig ő például egy központi, pompás pénztárcsarnok helyett az udvart tette szabaddá, hogy legyen hely az érc- és a papírpénzeket szállító kocsikat megrakodni. Másik technológiai újítása a trezor elhelyezése volt: a föld alá süllyesztés és elrejtés helyett a földszintre helyezte, mert úgy vélekedett, hogy a széf akkor van nagyobb biztonságban, ha állandóan szemmel tartják. Másik ikonikus épülete, a Szabadság téri Tőzsdepalota tervezésekor arra is figyelt, hogy – a külföldi példáktól eltérően – nem centrálisan, hanem a periférián helyezte el a tőzsdetermeket, mert a gabona- és az árutőzsde termeihez szükség volt a természetes megvilágításra. 

Nem volt stílusérzéke

Bár a masszív és reprezentatív homlokzatokkal a bankok megbízhatóságára utalt, és a grandiózus külsővel még a pompára igényt tartó arisztokraták igényét is kielégítette, stílusérzéke hagyott némi kivetnivalót. A kritikát nemcsak a kortársaitól, de a sajtótól, sőt a saját feleségétől is megkapta olykor. Hiába számított építészeti kérdésekben óriási tekintélynek, és hiába vett részt a fontos pályázatok bírálói között, a képzelőerejét erősen megkérdőjelezték. 

Sok értékes tulajdonsága volt, de a képzelet lendületessége és általában az eredetiség nem tartozott közéjük. Maradt nehány épülete (például az Anker-udvar, vagy az Apponyi-téri Girardi-ház), amelyeknek kvalifikálása csak kegyetlen jelzőkkel lenne lehetséges. Ezeken az épületein különben sem nagyon biztos ízlése teljesen felmondta a szolgálatot – írta róla Elek Artúr művészettörténész, műkritikus.

Különösen igaz volt ez a Deák téri Anker-palotára, ami máig a legellentmondásosabb épülete (itt írtunk róla bővebben). Szinte hihetetlen, hogy ez ma Budapest egyik ikonikus épülete, rendszeresen készülnek róla grafikák is, de a maga korában közutálat tárgya volt. Nemcsak személyes diskurzusokban, de újságcikkekben is követelték a ház kupoláinak elbontását, melyek sokak szerint tönkretették Budapest látképét, és egyértelműen annak szégyenfoltjai lettek. Még Alpár Ignác felesége, Orth Antónia is meghökkent, egy kedves anekdota szerint a következőt mondta: 

Na de Ignác! Nem szégyelli magát? Mit csinált Ön itt?

Bár szépérzékét gyakran illették kritikával, Alpár Ignácnak ma nagyjából 130 épülete áll, többségük még ma is használatban van. Fürdők, iskolák, templomok, bérházak és bankok tervezése egyaránt fűződik a nevéhez. Irodájában egy kollektív alkotóközösséget hozott létre, az építészek mellett a társművészetek mestereivel dolgozott azon, hogy szebbé tegye Budapestet. 

Források:

(Borítókép: A Belügyminisztérium épülete, Major Kata - We Love Budapest)

Címkék