Akik nélkül Budapest biztosan másként festene – József nádor

Szeretünk Budapesten sétálgatni és minden apró részletét felfedezni, megállni egy-egy ház előtt és elgondolkozni vagy csak felidézni a történetét – ez nemcsak a bérpalotákra, de a fontosabb középületeinkre is igaz. A Nemzeti Múzeum vagy a Magyar Tudományos Akadémia létrejöttének történetét szinte kívülről fújja mindenki, hiszen már az iskolában megtanuljuk, hogy ki mikor és mennyi magyar forintot adományozott a létrehozásukra, de arról, aki az osztrák császárnál a pesti fejlesztésekért közbenjárt, nem feltétlenül tudunk. József nádor volt az, aki Széchenyi István és Podmaniczky Frigyes meg persze a reformkor kedvelt építészei mellett a legtöbbet tette a városért. 

József főherceg egészen fiatalon került bele a hivatali gépezetbe, miután az ország előző nádora – és József bátyja –, Sándor Lipót egy vegyészbaleset során meghalt, de Pest-Budán is csak 16 éves korában járt először, amikor I. Ferencet – legidősebb bátyját – magyar királlyá koronázták. 1795-ben a császár kinevezte az ország császári helytartójává, József pedig szinte azonnal belevetette magát az ország és a város történelmének megismerésébe, sőt a magyar nyelv elsajátításába is – utóbbival pedig megnyerte magának a nemzetet. Szeptemberi bevonulására díszbe öltözött az egész város: virágok és mécsesek borították az utakat és az épületeket, a sorfalat álló katonaság mellett pedig tele volt a város kíváncsiskodó és éljenző tömeggel.

A császári helytartó bevonulása Budára akkora eseménynek számított, hogy már kora reggel lázban égett a pesti polgárság, de még a vidéki nemesség is hintóba pattant, hogy saját szemével lássa a herceg bevonulását. Az előkészítő munkálatokban részt vevő követek mind arról számoltak be, hogy az ifjú meglepően felkészült, bátor és könnyű beszédű, ebből az óbudaiak kaptak először ízelítőt, amikor elmondta, hogy „napjait e haza közjavának s a magyar nemzet díszének szenteli”.

József nádor gondolkodása közel állt Széchenyiéhez, így nem véletlen, hogy a reformok terén eszmetársak voltak, a gépek és a technika robbanásszerű fejlődése őt is magával ragadta. Annak ellenére, hogy Bécsből nem azért küldték ide, hogy a magyar alkotmányos és nemzeti törekvések támogatója legyen, hivatali ideje alatt mégis mindent megtett ezért, így lett a legmagyarabb Habsburg. Nádori évei elején már felterjesztést írt a császárnak arról, hogy a poros és falusias Pest fejlesztésével már nem lehet tovább várni, és már 1801-ben arról beszélt, hogy erre egy külön hatóságot kell létrehozni, mert a városi tanács tagjai és a különböző pártok a saját érdekeik érvényesítése miatt ellehetetlenítik a munkát. 

„[…] a város nemcsak nem szépült, hanem a sok részrehajló, önhatalmúlag ki­adott építési engedély inkább rontott a város képén. Pedig előnyös helyzete, növekvő vagyonosodása és a szépítésre fordított kiadások mellett Pestből Magyarország legszebb városa válhatott volna. E helyett elcsúfították. Ez késztet rá, hogy javaslatot tegyek Felségednek arra nézve, milyen módon gondoskodhatnánk a város szépítéséről a nélkül, hogy a legmagasabb kincstárt vagy az adófizetőket megterhelnők. Semmi érdek vagy hatásköröm kiterjesztésének vágya nem ösztönöz, mikor javaslatomat Felségednek előter­jesztem. Egyszerűen az az óhajtás sarkall, hogy a részben rámbízott ország jólétét elősegítsem” – írta 1801-ben a császárnak szóló első felterjesztésében.

A Szépítő Bizottság megalakulására pár évig még várni kellett, József nádornak is bele kellett állnia jó néhány huzavonába és vitába, miközben Hild János (Hild József apja, a Szépítő Bizottság vezetője) a felkérésére már több városrendezési tervet is elkészített. A Bizottság végül 1808-ban alakult meg, és noha József nádornak eleinte voltak nagy ívű, olykor naiv elképzelései is arról, milyen is lehetne a reformkori Pest – például tele széles és egyenes utakkal –, a város mai arculatát a testület nagyon is jól átgondolt városrendezéssel hozta létre. A Szépítő Bizottságnak és József nádornak köszönhetően az 1830-as évekre a falura emlékeztető Pestből az ország kulturális, gazdasági és politikai központja lett, városképi jelentőségű épületekkel és a ma is imádott klasszicista arculattal, mindezt pedig minimális költségvetésből sikerült elérni. 

Nemcsak mecénásként vett részt a Nemzeti Múzeum építésében, de az épület helyének kijelölésében és a telekügyi vitákban is aktívan részt vett, ahogy a Magyar Tudományos Akadémia alapításához is jelentős összeggel járult hozzá – az évek során rendszeresen támogatta –, míg a Széchényi Könyvtárnak is értékes kódexeket és ősnyomtatványokat adott. Ő indítványozta a Gellért-hegyi csillagvizsgáló és a Ludovika Akadémia felépítését, de neki köszönhetjük a Városliget rendezését, a Margitsziget parkosítását, Lipótváros fejlesztését vagy a Vakok Intézetének megalapítását is. És a sornak itt még egyáltalán nincs vége: bőkezű mecénásként támogatta a művészeteket, a közoktatást, a polgári társaságokat, a műszaki felsőoktatás megerősítését pedig mindennél jobban hangsúlyozta – a Műegyetem fejlesztésébe rengeteg energiát és pénzt fektetett. A Pest és Vác közötti vasútvonal és a Kőbányára vezető próbavasút létrehozásában is kulcsszerepet játszott, de a rakpartok kiépítéséről és a csatornázás, a szennyvízelvezetés bevezetését is szorgalmazta.

Annak ellenére, hogy mekkora szerepe volt Pest kulturális és gazdasági központtá való fejlesztésében, és milyen kultusz és szeretet övezte, a kommunizmus idején igyekeztek kitörölni őt a történelemből. Holott ő volt az első, akiről már életében utcát neveztek el Pest városában.