Szombat
Hétvégén már nyoma sem lesz az esőnek, a hőmérők higanyszála egyre magasabbra hág majd, 25 fok fölé, az pedig már szinte nyár. Ez pedig indokolja például azt, hogy felpattanjunk a kerékpárunkra és meg se álljunk valameddig. Persze célpontot azért érdemes előtte választani, mi pedig most a csepeli Kolonics György sétányt lőjük be, méghozzá azért, mert amióta megnyitott a sokáig elzárt terület az Nemzeti Atlétikai Központ körül, azóta a Csepelre vezető kerékpárút is rövidebb és gyorsabb lett.
A Boráros tértől a Müpáig a Duna-parton tekerünk, ám ezúttal a HÉV-megállónál már nem kell balra fordulnunk, a Budapest Park irányába, hanem mehetünk tovább egyenesen a stadion körül elterülő pihenőpark felé. Bár itt is letelepedhetünk a fűbe cseppet, de akár mehetünk is tovább, át a látványos függőhídon, ami a csepeli bringaútba torkollik – és ezzel egy jelentős szakaszt le is vágunk, egyből a Szabadkikötő magasságában, a Kvassay híd után csatlakozunk be, és innen már csak rövid tekerés Csepel.
A Gubacsi hídhoz érve meghozhatunk egy döntést. Kihagyjuk a csepeli Duna-partot és inkább átmegyünk a hídon Pesterzsébetre, ahol a Duna sétányon járunk egyet, esetleg még piknikezhetünk is. A másik választás viszont az eredeti tervet támogatja: a hídról letérve folytatjuk az utunkat a Kolonics György sétányra, ami bő 5 kilométer hosszan halad a Duna mentén, majd bónuszként beiktathatjuk a Tamariska-domb Természetvédelmi Területet, sőt egy sütire meg egy kávéra felkereshetjük az Édes Virágszálamat is a visszaindulás előtt.
Visszatérve a városba, a késő délután meg az este további remek zenés-táncos programot kínál, ráadásul a szabad ég alatt. A leggyorsabban a pünkösdi hétvégén kertet nyitó Dürer Kertet érjük el, ha a Müpánál feltekerünk a Rákóczi hídra és átmegyünk Budára. A Transition nevű audiovizuális fesztivál izgalmas látványt, kültéri installációkat és rengeteg elektronikus zenét kínál egyszerre négy színpadon, a Dürer teljes területén, ráadásul ingyen. De mehetünk a Városligetbe is, a Magyar Zene Házához, ahol a 2023-ban elhunyt legendás DJ, Palotai Zsolt emlékét ápoló minifesztivált rendez a Magyar Zene Háza és a DJ Palotai Alapítvány kora délutántól 23 óráig, olyan fellépőkkel többek között, mint Mango, Infragandhi vagy Titusz. Akár ide megyünk, akár oda, egy biztos:
lesz tánc!
Vasárnap
Ha a hosszú hétvége első napját inkább a mozgásra – kerékpár és tánc – építettük, akkor a második nap legyen csak a kultúráé! Friss hír, hogy június 14-ig meghosszabbították a nagy érdeklődésre való tekintettel a Szépművészeti Múzeum egyik idei presztízskiállítását, Az öröklét őreit, ami az első kínai császár korát, valamint agyaghadseregét mutatja be. Ha pedig már ott vagyunk a múzeumban, megnézhetünk mást is.
A június 7-ig látható A földi paradicsom vágya című tárlat a svájci festészet remekműveiből kínál némi ízelítőt, a nemrégiben megnyitott nagyszabású retrospektív kiállítás, a Vasarely 120 pedig a magyar származású, de jórészt Franciaországban élt és ott világhírűvé vált képzőművész, a 120 éve született Victor Vasarely munkásságát mutatja be.
Mivel már javában mennek a bulik és a koncertek a szabadtéri helyszíneken, estére választhatunk egyet ezek közül. Óbuda, sőt talán az egész város egyik leghangulatosabb szabad ég alatti koncerthelyszíne a Fő téren található Kobuci Kert, amit mi annyira szeretünk, hogy bármit megnézünk itt szívesen. Május 25-én azonban nem kockáztatunk sokat: régi jó ismerősünk, Boban Markovic és zenekara csap majd egy hamisítatlan balkáni bulit, amin a minimum lesz az asztalon való táncolás.
Hétfő
A hosszú hétvége harmadik, egyben utolsó napját áldozzuk a természetnek, legalábbis ami a napközbeni elfoglaltságot illeti. A közelmúltban egy maratoni cikkben ajánlottunk összesen 21 remek túraútvonalat Budapesten és a város környékén, ezek közül is választhatunk egyet. De azért biztos, ami biztos, egy 22. lehetőséggel is élünk, de csak azért, mert akkor állatokkal is találkozhatunk. A Budakeszi Vadaspark már nem az a szerény kis intézmény, mint 10 éve vagy még régebben. Folyamatosan nő, fejlődik, és egyre több az állat is, akiket ráadásul nem városi, hanem erdei környezetben mustrálhatunk meg. A busztól egy könnyű erdei sétával közelíthetjük meg a helyszínt, ahol annyi a látnivaló, hogy talán egy egész napot is eltölthetünk itt.
A természetből és Budakesziről térjünk vissza a nagyvárosba, nem is akárhova, hanem Budapest belvárosának kellős közepére, a Szabadság térre, ahol már ötödik alkalommal rendezik meg a Belvárosi Bor és Pezsgő Fesztivált. Az ingyenesen látogatható gasztrorendezvényen az ország legjobb borászatai és pezsgőpincészetei vesznek részt finomabbnál finomabb portékáikkal, de ízletes street food fogásokat is kóstolhatunk, sőt még zenei események is színesítik az éjfélig nyitva tartó fesztivál programját. Azért is lesz érdemes hétfőn itt zárni a napot és a hosszú hétvégét, mert ez lesz a fesztivál utolsó napja. Kedden már hiába keresnénk az eseményt, meg aznap már a munka vár a bor és a pezsgő helyett.
(Borítókép: Ladóczki Balázs – We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
