A nem túl magas és nem is túl széles lakóépület szerényen bújik meg a Maros utcai házak sorában, elsőre mindössze élénk színével ugrik ki a többi közül. Röpke szemrevételezésre ez viszont okot ad, és rögtön szemet szúr, hogy nemcsak a fal színe az, ami figyelemre érdemes, hanem a formák és a díszítések is. Az art deco jegyekkel bíró ház nem hivalkodik, mégis stílusos és megnyerő külsejű.

Szerelem első látásra

Ha úgy sétál el az ember a Maros utca 10. szám előtt, hogy közben rápillant az ott álló házra, biztosan meg is fog állni. Már a színe miatt kiugrik a többi épület közül, de aztán szemet szúr az is, milyen egyenetlen, változatos, szinte szabálytalan kívülről. 

Mint egy fordulatos kalandregény – épületben kifejezve.

Egyébként is csupa ilyesmi jut az eszünkbe, miközben vizslatjuk: titkok és összeesküvések, nagyszabású rejtélyek és többfedelű rejtvények. Ezek pedig mindig is izgatták az embert, én sem vagyok ebben kivétel. Minél tovább vizsgálom, annál inkább beszippant különös csinossága.

Az első emeleti lodzsa üvegfala mögött éppúgy folyhat a helyi sakk-klub aktuális foglalkozása, mint elmélyült keresztrejtvény-készítés, vagy lehetne a magyar Sherlock Holmes otthona is, vagy épp a világ leigázását szolgáló nagyszabású tervek kifundálásának helyszíne, esetleg szektagyűléseké. Tipikusan az a ház, aminek mesél a külseje, sokat és sokfélét, és a szemlélő előbb-utóbb szeretne is belépni oda, hogy a fejében megszületett történetek kibontakozhassanak. Sőt, a gondolatai még abba az irányba is elkalandoznak, hogy elképzeli, milyen lehet nap mint nap az utcára nyíló erkélyen vagy lodzsán kávézni a háta mögött természetesen valami rejtéllyel, ha már egyszer ott él, abban a házban. 

Nem lehet nem szeretni az ilyen mesélő házakat.

Csupa-csupa titokzatosság

A Maros utca 10. szám alatti házról nagyon keveset tudni, a netről innen-onnan (például a Budapest100 oldala vagy a Hosszúlépés! Járunk? Facebook-oldala) lehet információmorzsákat összecsipegetni csupán. Persze lehet, hogy nem is voltak ebben a több mint 100 évben, amióta az épület ott áll, nagyobb, látványosabb, szenzációsabb vagy sorsfordítóbb történések. Felépült, éltek és élnek benne, és ennyi. Cserébe a házra nézve meglódul a fantázia, és a Maros utcai ház helyszíne lesz kriminek, kémsztorinak, pszichothrillernek, akár még egy rémregények is. 

Azért van pár konkrétum, amit tudhatunk a lakóházról. Például azt, hogy 1913-ban épült, és így – gyors fejszámolás – idén 113 éves. A tervezője Holub József volt, aki a dualizmus időszakának megbízhatóan jó építészmestereként tevékenykedett, és aki szinte csak lakóházakat tervezett. Bár a Maros utcai ház nem tartozik a leghíresebb munkái közé, a benne élők mégis úgy érezték, hogy Holub megérdemli a tervezésért az emlékezést, így a ház oldalán ma emléktábla jelzi azt, hogy ki álmodta meg, majd építette fel anno a szemrevaló épületet. Egy másik emléktábla pedig arról tanúskodik, hogy itt élt a magyar ipari formatervezés egyik nagy alakja, Cserny József (aki nem tévesztendő össze a másik Cserny Józseffel, a Tanácsköztársaság egyik fegyveres csoportjának 1919-ben, a bukás után kivégzett parancsnokával). 

Nagypolgári kényelemben

Amit tudni lehet a ház történetéről, az két fejezetre osztható: egy háború előttire és egy háború utánira. Manapság ugyan több kisebb lakás található az épületben, az 1913-as építéstől az államosításig tartó időszakban csak az első szint egy óriási és minden kényelmi igényt kielégítő nagypolgári lakás volt, ott élt a házat építtető család. Az utcára néző szobákban zajlott a társasági élet, kifelé nézett a kártya- és a zeneszoba, a társalgó. A pince több helyiségből állt: kamra, ruhatár, mángorló, fáskamra, mosókonyha és télikert. Az udvarhoz garázs és egy kerti ház tartozott. Az államosítást követően a házat belülről átalakították, a nagy lakásból és a többi helyiségből sok kicsi, összesen 12 lett. 

A lépcsőházba belépve a már kívülről is megkapó polgári miliő velünk marad ugyan, sőt tán még fel is erősödik, de már a nagy előtag nélkül, és ezt nem kritikai felhanggal említem. A lépcsőház éke a felfelé kanyargó lépcső aljánál ölelkezve csókolózó szerelmespár szobra, ami egy jól sikerült Rodin-epigon, és még az sem ront rajta, hogy a másik szobor, a méltóságteljes pózban elheveredő vadászkutyának hiányzik az arca, mert letört. Felfoghatjuk rejtélyként is a sérülést, az úgyis jól áll a háznak. 

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék