A Nyéki-hegy oldalában, a hűvösvölgyi busz- és villamos-végállomás fölött van egy fenyőfolt, ami – kis képzelőerővel – Nagy-Magyarországra emlékeztet. Éveken át az terjedt róla, hogy valójában egy elfeledett Trianon-emlékhely. A jelenségnek Viczián Zsófia helytörténész járt utána, az ő nyomán foglaljuk össze, ami biztosan tudható a különleges erdőfoltról, ami most, télen
még jobban kitűnik a körülötte lévő lombhullatók sűrűjéből.
Arról, hogy Trianon-emlékhelyről lenne szó, először a 2012-ben kiadott, Budapest a diktatúrák árnyékában című könyvben esik szó. A Tabajdi Gábor – Ungváry Krisztián szerzőpáros a Trianon-emlékhelyek kapcsán említi az emlékerdőt.
A trianoni békediktátum ellen tiltakozásul az ország számos pontján hoztak létre különböző emlékhelyeket. Ezekből eredeti formájában már csak egy látható, de az teljesen ismeretlen a lakosság előtt. A Hűvösvölgyben, a Nyéki-hegy délnyugati oldalában az 1930-as években cserkészek Nagy-Magyarország térképét mintázó fenyőerdőt ültettek. Télen, amikor csak a fenyőfák tartják meg zölden lombjukat, a Nyéki-hegy oldalában még a villamosból is jól látszanak a történelmi Magyarország határait idéző kontúrok.
A facsoport ebből a szempontból igen érdekes történelmi dokumentum lenne, mert bár az országban és a fővárosban a két háború között több emlékhely is épült a békediktátum elleni tiltakozásul, ezek közül csak kevés vészelte át a 20. századot. Budapesten ilyen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előtt álló Magyar Igazság kútja és a XVI. kerületi Pilóta utcában 1935-ben állított országzászló. Mindkettőnek meglehetősen hányattatott sors jutott, eredeti felirataikat a II. világháborút követően megcsonkították, csak a rendszerváltást követően hirdethették újra korábbi üzenetüket.
A Tabajdi–Ungváry-könyv nyomán sokan elindultak megnézni a különleges facsoportot, igyekeztek utánajárni a leírtaknak is. Egy indexes fórum például nem cserkészek, hanem egy öreg erdész munkájának tartotta a Nagy-Magyarország formájú erdőt. A dolognak Zubreczki Dávid is utánajárt, a Pilisi Parkerdőt is megkérdezte a jelenségről. Azt a választ kapta, hogy bár az üzemtervekben, dokumentumokban nem szerepel utalás erre, a régebb óta náluk dolgozó kollégák úgy tudják, hogy tudatos telepítésről van szó, ám a pontos részleteket senki sem ismeri.
Viczián Zsófia a helyszínen azt állapította meg, hogy a telepítés nem mutat tudatosságot, és a fák kora sem enged arra következtetni, hogy az 1930-as években telepítették volna őket. Egyébként a Google fotóin is úgy tűnik, hogy a fák elrendezése nem szabályos, és az is érdekes, hogy korabeli sajtóbeszámolókban sem jelenik meg az emlékerdő. A feltevés tehát nehezen bizonyítható, ugyanakkor a sajátos, nem őshonos fajokból álló forma mégis sejtet valamifelé tudatosságot.
A főváros környékén található fenyvesekről korábban ebben a cikkünkben írtunk. Ha szeretnétek többet megtudni róluk, akkor érdemes a Guckler Károly tanösvényt és az azonos nevű kilátót felkeresni a Hármashatár-hegyen. Eszerint a 18–19. században Budapest rohamos növekedésének a helyi erdők itták meg a levét. Ezeket kiirtották, tűzifának, építőanyagnak használták fel, a kopár csúcsok pedig nem nyújtottak kellemes látványt. Először őshonos tölgyekkel próbálták pótolni a letarolt állományt, ám ez nem hozott sikert, így került a képbe a kevésbé kényes feketefenyő, ami rövid időn belül látványos eredményt hozott, a fenyvesítés pedig később, a szocializmus időszakában is folytatódott. Bár a Budapest környékén telepített fenyvesek elévülhetetlen érdemeket szereztek a talajerózió megállításában, a tájsebek eltüntetésében, az eredmény összességében ellentmondásos. Ma már – ha lehetséges – inkább őshonos fafajokkal igyekeznek pótolni az erdészek a környékbeli faállományt.
Források:
(Borítókép: We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
