Épp megörültünk neki, hogy a Lajos utcából egy tágasabb, leülős helyre költözött a környék és a város egyik legkedveltebb római stílusú pizzázója, a D’Al Michele, máris jött a hidegzuhany, hogy a nyitás után nem sokkal lehúzták a rolót.

A történet egy ponton szerkesztőségünket is érintette, hiszen az újranyitás után nem sokkal mi magunk is jártunk náluk, interjúztunk, fotóztunk, készült a cikk. Aztán minden megállt.

Ígéretes új kezdet, ami túl gyorsan ért véget

Január 12-én, hétfőn még teljesen más hangulat lengte be az új helyet. A pizzázó frissen, nagy lelkesedéssel költözött át a Bécsi útra, nem messze az előző helyszíntől. Végre volt elég tér, asztalok, lehetőség arra, hogy ne csak elvitelre, hanem nyugodtan leülve lehessen élvezni az autentikus római pizzákat.

A vendégek örültek, az utca felpezsdülni látszott, mi pedig boldogan készítettük az anyagot az egyik kedvenc ebédelőhelyünkről. Három nappal később, január 15-én azonban egy rövid felirat jelent meg az ajtón:

„Technikai okok miatt zárva.”

A cikk parkolópályára került, a szerkesztőségben pedig azóta is csendes szomorúsággal figyeljük az eseményeket. Új információ azóta sem érkezett, a pizzázó zárva maradt.

Mi történt?

A tulajdonosok szerint nem a vendégek, sőt még csak nem is az épületben dolgozók részéről merült fel probléma. A gondot az épületben található irodák egyes tulajdonosai jelentik, akik nem járultak hozzá a vendéglátóhely működéséhez. Attól tartanak, hogy egy pizzázó jelenléte csökkentheti az ingatlanjaik értékétA D′Al Michele csapata ezzel határozottan nem ért egyet, és erre konkrét példákat is hoznak: az irodák bérlői közül sokan rendszeresen jártak hozzájuk ebédelni, és sem szag-, sem zajproblémát nem tapasztaltak.

Nem az irodák bérlői panaszkodnak, sokan közülük a vendégeink, és azt mondták, hogy nem éreznek ételszagot. Mi úgy gondoljuk, hogy semmiképp nem csökkenne az irodák értéke a jelenlétünk miatt. Ha valaki ismeri a fenti irodák tulajdonosait, kérjük, szóljon rólunk néhány jó szót!

Vendégreakciók: értetlenség, felháborodás, támogatás

A bezárás hírére a vendégek sorra fejezték ki csalódottságukat. Sokan nem tudják, hogy lehetne segíteni, de egy dologban biztosak: szeretnének tenni azért, hogy a hely újra kinyithasson. Egy vendég hosszú bejegyzésben foglalta össze azt, amit sokan éreznek:

Technikai okok miatt zárva?? ... A környék kedvenc pizzériája végre talált egy tágasabb helyiséget, ahol asztalnál lehet fogyasztani, nemcsak elvitelre várni. Hiú remények, hogy jó időben teraszon ülhetünk barátokkal, kedves, vidám olasz emberekkel... Valamilyen pezsgő élet indulhatott volna el egy amúgy kiürült utcában. Miért? Kinek érdeke?

Mások gyakorlati megoldásokat javasolnának:

Én a helyetekben küldenék nekik pizzát, egy levéllel mellékelve. Esetleg személyes találkozót kérnék. Hátha meg lehet beszélni.

És persze ott van a leggyakrabban visszatérő érv is:

Étel szag??? Onnét maximum a kiváló étel illata jöhet ki. Én szívesen laknék ott!

Többen hangsúlyozzák, hogy a D′Al Michele nemcsak a környéknek, hanem egész Budapestnek érték. Kiváló értékelésekkel, nemzetközi vendégkörrel, valódi olasz hangulattal és minőséggel.

„Jelentkezünk, ha van fejlemény”

A pizzázó csapata kivár. Nem akartak elhamarkodottan megszólalni, de a vendégek támogatása sokat jelent számukra.

„Számunkra is érthetetlen az egész. Jelentkezünk, ha van fejlemény. Köszönjük a rengeteg támogatást!”

Mi pedig ugyanígy teszünk: figyeljük a történéseket, és nagyon reméljük, hogy ez a történet nem egy végleges búcsú, csak egy döcögősen induló fejezet egy szerethető budai pizzázó életében.

D'Al Michele Pizzeria

A D'Al Michele egy autentikus római pizzázó Óbudán, 2025 telétől már egy nagyobb helyen. Egy nap a pultban biztos, hogy van 10-12 fajta pizza, másnap pedig másfajták. Ezek szezonálisan, nyáron és télen cserélődnek. A pizzák mellett igazi olasz desszertek is várják az édesszájúakat.

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék