Kisgyerek voltam még, amikor először láttam a tévében Öveges Józsefet, ezt a joviális professzort, aki kedves hangon, türelmesen és nagyon érthetően magyarázott el és mutatott be a tévéképernyőn alapvető fizikai kísérleteket, jelenségeket. Persze annyira kicsi voltam még akkor, hogy nem nagyon értettem, miről beszél a bácsi, az csak később jött el. Ő maga egyébként olyan összhatást keltett, mintha magát a Télapót láttam volna, akinek ez a tavaszi–nyári munkája, amikor nincs szolgálatban, az, hogy tévés fizikatanár. Ugyanakkor az is érződött rajta, hogy ő még egy másik világ embere, nem éppen a kommunista/szocialista éra és társadalom termelte ki, hanem egy korábbi korból jött. Úgy festett a képernyőn, mintha egy szép, régi, két világháború közötti, békebeli hangulatú képből ollózták volna ki és ragasztották volna át egy 1960/1970-es évekbeli képbe. Én pedig, aki néztem őt a tévében, nem kisfiú voltam, hanem lurkó vagy bikfic. Szóval ennyire tűnt Öveges professzor régimódi figurának.
Nemcsak a név, de a családi hagyomány is kötelez
Az 1895 novemberében a Zala vármegyei Pákán született Öveges József olyan családba született, melyben 200 évre visszamenően mindenki tanár volt, így ő is ezen a vonalon indult el. Középiskolai tanulmányait Győrben, a bencéseknél kezdte el, de mivel ez a rend nem foglalkozott oktatással, ezért a kis József édesanyja átirányította fiát a piaristákhoz, elvégre az egy tanító rend. Kecskeméten érettségizett, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem (a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem) matematika–fizika szakára járt, ahol még épp részesült abban a nagy szerencsében, hogy a későbbi egyetemi névadótól, Eötvös Lorándtól tanulta a kísérleti fizikát. A fizikus-feltaláló 1919-ben hunyt el, Öveges már ezt megelőzően diplomát szerzett.
A nagy nevek ezt követően sem kerülték el: a később a radioaktív izotópos kutatásaiért Nobel-díjat kapó Hevesy György vette a szárnyai alá a tehetséges ifjút, és egyetemi tanársegédi kinevezésre terjesztette fel. A tudományegyetemi tanulmányaival párhuzamosan a piarista rend pesti Hittudományi Főiskoláját is elvégezte, 1920-ban szentelték pappá, ezzel pedig teljes értékű piarista tanárrá lett. 1919 szeptembere óta Szegeden tanított, a rend ottani gimnáziumában. Szeged után Tatán, Vácon, ismét Vácon, végül Pesten tanított, és mindenhol kitűnt közösségszervező erejével. Cserkészcsapatokat szervezett, népszerűsítette a túrázást és a természetjárást, rendszeresen sportolt, kedvencei az úszás és a korcsolyázás voltak. Mivel általában reverendában siklott a jégen, az utána lebegő ruhadarab megihlette: állítólag az ekkor még ifjú Öveges találta ki a jégvitorlázást.
A diákok körében óriási népszerűségnek örvendett, elsősorban azért, mert órái nem szigorú tanórák voltak, leszámítva, ha feleltetett, hanem amolyan szórakoztató és interaktív tudományos performanszok. Egyszerűen, világosan,
magával ragadóan és érthetően magyarázott, mindent kísérlettel támasztott alá, a diákokkal türelmes volt,
bár azt nem szívelte, ha valaki, aki épp felelt, semmit nem tudott hozzászólni az adott témához. Viszont számára nem létezett ostoba, buta kérdés, azt vallotta, minden kérdésnek helye van, és mindegyiket meg is kell válaszolni. Azt se hallgassuk el, hogy azért követelt is a diákoktól, egy idő után talán túl szigorú is volt. Tanári karrierje egyik fontos pillanata lehetett volna az, amikor 1945-ben érettségielnöknek nevezték ki, de miután az érettségiző diákok felét megbuktatta fizikából, többé nem hívták.
Övegesnek volt pár rigolyája is. Hipochondriára hajlamos ember volt, aki irtózott a bacilusoktól, így az osztályterembe is csak akkor ment be, ha a hetes előtte alaposan letörölte az ajtókilincset. Lehetőség szerint elkerülte a kézfogást is, amikor találkozott valakivel. Hátul, maga mögött összekulcsolta a kezét, köszönésképpen pedig inkább biccentett, kissé meghajolt a másik ember előtt. Azt sem szerette, ha valaki a közelében köhögött vagy tüsszentett. Aki ilyet tett, arról azt tartotta, hogy képtelen az önfegyelemre. A hangoskodást is nehezen tolerálta.
Közben meg persze egy született jó ember volt. Mivel nem volt sem családja, sem gyereke, akit el kellett volna tartania, így a fizetése egy részét arra fordította, hogy a – szocializmusban papíron nem létezett – szegényeknek segítsen. De olyan is előfordult, hogy egy-egy megvásárolt termékért többet fizetett az árusnak, mint amennyibe került, megkockáztatva ezzel azt, hogy félkegyelműnek gondolják. Persze ez őt egyáltalán nem érdekelte, nem zavarta. Már csak azért sem, mert azért még a díjat átadók is bolondnak gondolhatták, amikor a Kossuth-díját megkapta, a vele járó pénzt a szülőfalujában élő szegény cigányoknak adta, ahelyett, hogy maga költötte volna el. Mindig is szerény ember volt: sosem utazott külföldre, puritánság jellemezte, és például mindig ugyanakkor – július vége és augusztus közepe között – és ugyanoda – Pákára, a szülői házba – ment nyaralni.
Hit vs. tudomány
Öveges József sokat köszönhetett a piaristáknak, a kommunista hatalomtávételt követően mégis döntésre kényszerült. Mivel a rendszer erőteljesen egyházellenes volt, a professzor kénytelen volt szögre akasztani a reverendáját, hogy továbbra is a szenvedélyeinek, a fizikának és a tanításnak élhessen. Így hivatalosan szakított a piaristákkal, bár szinte mindennap látogatta őket, hétköznapokon pedig általában náluk fogyasztotta el az ebédjét. És az életmódját illetően is megmaradt piaristának: az akkoriban kialakított napi rutinja szerint élt egész életében.
Mint tanár a II. világháborút követően is folytatta hivatását. A Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem intézeti tanára volt, mellette pedig a Budapesti Pedagógiai Főiskola Fizika Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanáraként is oktatott. Amikor az utóbbi intézmény 1955-ben megszűnt, a saját kérésére nyugdíjba vonult, és bár hívták oktatónak a Miskolci Egyetemre, a felkérésre nemet mondott. Persze a tanítással ekkor sem hagyott fel, sőt az oktatás, a tudománynépszerűsítés, az ismeretterjesztés végigkísérte az egész életét. Csak már nem a katedráról beszélt a diákoknak, hanem alternatív úton szólt és sokkal több emberhez, nem csak az iskolába járókhoz.
Már az 1930-as évektől kezdődően írt könyveket. Először még csak egy tankönyv összeállítására kapott felkérést, ám az olyan jól sikerült, hogy aztán több is követte. Ezekkel párhuzamosan tudományos-ismeretterjesztő kötetek szerzője is volt, összesen 33-at írt, a legnépszerűbb a Játékos fizikai kísérletek című könyv volt, amit 1953-ban adtak ki. Mind ezek, mind pedig a tankönyvei hallatlanul népszerűek voltak, köszönhetően közvetlen, olvasmányos, lényegre törő stílusának.
Széles néptömegek számára tette már-már triviálisan egyszerűvé a fizikát.
Azt vallotta, ha valaki nem tudja egy utcaseprő számára is érthetően elmagyarázni a fizikát, a tudományt, az maga sem érti azt, amiről beszél.
A könyvek mellett Övegesnek nagy népszerűségnek örvendő tévéműsorai is voltak – ha ma élne, a YouTube-on lenne videócsatornája, de lenne podcastje, és biztosan megszórná az Instagramot és a TikTokot is videókkal. Merthogy a műsorai is erről szóltak: fizikai törvényekről, melyeket minden esetben egy-egy látványos kísérlettel mutatott be, támasztott alá. Erről szólt a Legkedvesebb kísérleteim című műsor. Élvezetesen, lelkesen és könnyen érthetően beszélt a fizikáról a 100 kérdés – 100 felelet című műsorban is, melynek főszerkesztője volt, és ami 12 évig volt a képernyőn. A tévé mellett a rádióban is gyakran szerepelt, előbbibe 1959-ben, utóbbiba pedig már 1945-ben belevágott.
A hálás utókor
Öveges József 1979-ben Budapesten hunyt el, két hónappal a 84. születésnapja előtt. Agyvérzés vitte el. A Farkasréti temetőben beszentelték, majd a szülőfalujához közeli Zalaegerszegen temették el. Egy ország gyászolta, mert egy ország szerette. Nem véletlenül kapott már életében fontos díjakat az egykori piarista szerzetes tanár.
Az 1948-ban megalapított Kossuth-díjnak ő volt az egyik első díjazottja.
Szintén elsőként kapta meg az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által alapított Prométheusz-érmet (1974). Többször elnyerte a Rádió és Televízió nívódíját, Tata pedig a díszpolgárai közé választotta (1964).
Manapság több iskola viseli a nevét, egykori pákai általános iskolájában pedig emlékszobája van. De neveztek el róla emlékversenyt és szakmai díjat is. 2005-ben pedig egy kisbolygó (a 67 308-as sorszámú) kapta meg Öveges József nevét. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy életében volt egy hatalmas álma, amit végül nem sikerült megvalósítania. Ez pedig ún. tudományos játékszobák létesítése volt, ahol – rá jellemző módon – közérthető és szórakoztató módon hozta volna közel a fizikát mindenkihez, bárkihez. Hogy ez úgy hangzik, mint az 1995 óta létező Csodák Palotája? Ez nem véletlen, azt ugyanis Öveges József meg nem valósult álma alapján hozták létre. Az egyik terem már csak ezért is viseli a nevét.
Források:
(Borítókép: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Sándor György – Fortepan)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
