1937-ben az ausztrál Sunday Times arról számolt be, hogy „Budapest szépsége mágnesként vonzza a turistákat, ám a főváros évek óta mégis az »Öngyilkosok városaként« ismert a világon”. De vajon miért illették ezzel a cseppet sem hízelgő jelzővel a magyar fővárost?
Az egyik ok a Seress Rezső Szomorú vasárnap című dala nyomán szárnyra kelt legendákban keresendő. A szóbeszéd szerint a melankolikus szám öngyilkossági hullámot indított el Magyarországon, sőt világszerte az 1930-as években. A dalhoz több öngyilkossági esetet kötöttek, amelyekben az áldozatok mellett vagy előtt a Szomorú vasárnap kottáját találták, vagy éppen egyesek a dalt hallgatták haláluk előtt. Egyes beszámolók szerint Magyarországon és külföldön is többen vetettek véget életüknek a dal hallatán, például egy cselédlány lúgivással, vagy egy pénzügyminiszteri tanácsos, aki szíven lőtte magát a taxiban. Több esetben a Dunába vetették magukat az áldozatok a kottával a kezükben. (A Dunába ugrás egyébként a korban népszerű volt, a gyakori öngyilkossági kísérletek miatt akkoriban mentőhajók figyelték a vizet a hidak lábánál.)
A korabeli sajtó – például a New York Times és a magyar lapok – is foglalkozott a jelenséggel, és a dal az öngyilkosság himnuszaként vált ismertté. Egyes rádióállomások, például a BBC, az 1930-as években letiltották a dalt, vagy legalábbis csak az instrumentális változatát engedélyezték, mert úgy vélték, hogy a szöveg erkölcsileg káros hatással van a közönségre. Ugyanakkor a történet mögött inkább városi legenda áll, amelyet a társadalmi körülmények – mint a gazdasági válság, a szegénység vagy a háborús feszültségek – és a már akkor is magas öngyilkossági arányok tápláltak. Nem készültek tudományos tanulmányok, amelyek bizonyították volna a dal és az öngyilkosságok közötti közvetlen ok-okozati összefüggést. A Szomorú vasárnap inkább egyfajta szimbólummá vált a korabeli tragédiák és a mély bánat kifejezésére, mintsem az előbbiek valódi kiváltó oka lett volna, az azonban tény, hogy maga a zeneszerző is elhihette a legendát, mert 1968-ban öngyilkosságot kísérelt meg, leugrott az erkélyéről, és bár ezt túlélte, a kórházban később megfojtotta magát.
Mit adnál Roosevelt mosolyáért?
Hasonlóképp városi legenda volt az úgynevezett Mosoly Klub, amiről szintén a Sunday Times Az öngyilkosok városából a mosoly városa című cikkében állította azt, hogy egy bizonyos Professzor Jenő és egy Vincze nevű hipnotizőr ötlete alapján az öngyilkossági hullám megállításáért Mosoly Klubot, majd annak népszerűségét látva egy mosolyiskolát alapítottak 1937-ben Budapesten. Mint írták, az iskolában gyakorlati és elméleti előadást követően a tanoncokat megtanítják újra mosolyogni. A mintát olyan híres emberek mosolya adta állítólag mint: Clark Gable, Dick Powell, Roosevelt vagy Mona Lisa. A tandíjakat a választott mosoly nehézségi szintje alapján határozták meg: Roosevelt mosolyáért például 500 dollárt számoltak fel, és hat hét alatt lehetett tökéletesen elsajátítani.
Ugyanebben az évben egy holland képes újság, a Het Leven is kijött a különös hírrel, és még fotókat is közölt a magyar kormány állítólagos kezdeményezéséről és a fura technikákról, melyekkel mosolyra ösztönzik a tanulókat. Az egyik elhíresült kép szerint például a Mosoly Iskolába járóknak furcsa maszkot kellett hordaniuk, mely mosolygásra késztette az arcizmokat. A kezdeményezésről a LIFE magazin is beszámolt, mely szerint az intézmény az ország rossz megítélésen is javít.
Az egésznek azonban semmiféle valóságalapja nem volt, soha senki nem járt a Mosoly Iskolába, a holland fotósorozat eredetisége pedig erősen megkérdőjelezhető, hiszen a magazin eleve hírhedt volt arról, hogy beállított, megjátszott fotókat közölt.
Járványként terjedt
Az öngyilkosság problémája persze egyáltalán nem Seress Rezsővel indult. 1926-ban például epidémiaként emlegették az öngyilkossági hullámot, áprilisban nem volt nap, hogy a lapokban ne került volna szóba ez a szomorú helyzet, akadt ugyanis olyan nap, amikor összesen tizenhárman lettek öngyilkosok Budapesten. (Igaz az is, hogy a sajtó túl sokat foglalkozott a jelenséggel, és egymásra licitáltak az esetek drámai megfestésében.) Az Est című lapban dr. Vadnai Béla, az Est-lapok vezérigazgatója a következőt írta:
mind hősök ők, elszánt legények, akik emberfölötti erővel küzdöttek a maguk elviselhető sorsáért, de az idők tomboló pusztítása s a mostoha gazdasági viszonyok letaszították őket az élet mezsgyéjéről.
A jelenségről dr. Csató Béla rendőrkapitány is írt a Vendéglősök Lapjában 1926 májusában:
A vajúdásnak ebben a lázában felütötte fejét egy szörnyű jelenség: az öngyilkossági járvány. Valami megdöbbentő, hogy napról-napra szenzációs öngyilkosságokról értesülünk s a rendőrségi statisztika ijesztően emelkedő számokról beszél. Vajjon mi ennek az oka? Egyedül a nehéz gazdasági viszonyok és csökkent kereseti lehetőségek semmi esetre sem. Mert ha így lenne, akkor főként a munkanélküliek dobnák el maguktól az életet tömegesen. De a tapasztalatok mást mutatnak. Az öngyilkosok nagy része nem anyagi okokból válik meg az élettől. Szinte járvány ez már, tömegpszichózis. A túlfeszített és beteg idegek ördögi játéka.
A Friss Ujság vezércikkírója 1926 márciusában egy pék öngyilkossága kapcsán írt ezekről a problémákról:
Ma már a kenyér sem üzlet Budapesten. Ma már nemcsak a színházak, kávéházak és vendéglők tátonganak üresen. Üresek a pékboltok is. Az éhes város öngyilkosai sorába beállott az első pék és ezt az öngyilkosságot észre kell venni. A népjóléti miniszter úr a pénzügyminiszter úrral beszélhetne erről az öngyilkosságról. Mit gondolnak, meddig lehet ezt a nyomorpolitikát, ezt a koplaló művészetet folytatni?
A keresztrejtvényes eset
1926-ban egy rejtélyes öngyilkosság történt Budapesten, az EMKE kávéházban. Egy Antal Gyula nevű pincér éjfél után betért a kávéházba, majd sikertelen telefonhívások után a mosdóban főbe lőtte magát. A rendőrség egy „Öngyilkosságom magyarázata” feliratú papírt talált nála, melyen egy befejezetlen keresztrejtvény volt. A rejtvényt a rendőrségre szállították, de nem tudták megfejteni, ezért külső segítséget kértek. A keresztrejtvény megfejtése azonban nem került nyilvánosságra. Valószínűleg a pincér ezzel a bonyolult, megoldatlan rejtvénnyel akarta kifejezni lelkiállapotát vagy búcsúüzenetét, de a tartalma soha nem vált ismertté.
Méreg és aszpirin
Szublimát, aszpirin, leanderlevél, veronál, gáz, morfium, beretva és Dunába ugrás – a korban ezek voltak a legelterjedtebb módszerek. Az aszpirin igazán furán hat ezek között, Az Est egyik újságírója Rossz öngyilkos szer az aszpirin címmel cikket is közölt róla, valószínűleg azért, mert magát a gyógyszert a lap is hirdette. Írásában meglehetősen vitatható módon – jó, hogy nem az öngyilkosokat biztatva – tért ki arra, hogy
akár fél kilót is be lehet belőle venni, fejfájást, fülzúgást okoz, komoly öngyilkos maró lúgot iszik utána.
Hozzátette: az „aszpirin-öngyilkosok” attól esnek össze az utcán, hogy megijednek tettük miatt.
Az öngyilkossági kísérletek esetében a leggyakoribb módszer a méreghasználat volt, de nagy számban fordultak elő a vágó- vagy szúrószerszám által elkövetett kísérletek vagy bekövetkezett halálesetek – főként a férfiak körében. A budapesti öngyilkossági kísérletek között olyannyira gyakori volt a Dunába ugrás, hogy Budapest Törvényhatósági Bizottságában is felmerült ennek megakadályozása, mivel a Ferenc József hídon elhelyezett
turulmadáron nap-nap után öngyilkossági kísérletek fordulnak elő. Úgy látszik, ez különösen kedvelt helye az öngyilkosjelölteknek és tekintettel arra, hogy Budapest székesfőváros területén az öngyilkosságok már valóban járványszerűen lépnek fel, sürgős intézkedésre van szükség, hogy ez a hely ne álljon oly könnyen az öngyilkosjelöltek rendelkezésére
– fogalmazták meg.
A 30-as évek elején inkább a mérgezések száma növekedett meg. Az esetek kapcsán Vámossy Zoltán egyetemi tanár a következő megoldást javasolta:
a mérgekhez bizonyos mennyiségű hánytatószert kellene keverni és ezzel elkerülhető volna, hogy méreggel öngyilkosságot kövessenek el. A rendes adagú méreg mellett a hánytatószernek nem mutatkozik hatása, de ha valaki összegyűjtené a mérget és egyszerre venné be, akkor a nagyobb mennyiségű hánytatószer is éreztetné a hatását és kivetné a szervezetből a mérget.
Az öngyilkosok között nagyobb számban fordultak elő nők, és ezért Budapest társadalomszerkezete is okolható volt, hiszen az itt élő asszonyok jelentős része a jobb élet reményében költözött a fővárosba, ám gyökértelenek maradtak, beilleszkedési nehézséggel küzdöttek, és társadalmi helyzetük miatt is kiszolgáltatott helyzetbe sodródtak, hiszen cselédként vagy eltartottként dolgoztak.
A 30-as évek végére a hírek fókuszába már inkább a háború került, de a tendencia sajnos a háború alatt és azt követően is megmaradt. Az 1950-es évektől kezdve Magyarországon, így Budapesten is, az öngyilkossági arány a világ legmagasabbjai közé tartozott, és bár voltak időszakok, amikor az öngyilkosságok száma ingadozott, sajnos még mindig magas az öngyilkosságok aránya itthon.
Ha te is úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot! Kérjük, olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.
Források:
- Simon Dorina: Tényleg létezett a budapesti mosolyklub, vagy csak a külföldi sajtó találta ki? Ezért volt szükség rá a ’30-as években, Femina
- Marinov Iván: Keresztrejtvényben üzente meg öngyilkossága okát?, Urban Legends
- Sipos Nikoletta: „A nagyváros az öngyilkosság melegágya”. A Horthy-kori budapest öngyilkosságainak kontextusai (1929–1941), Clio
(Borítókép: Lőrinczi Ákos – Fortepan, a kép illusztráció)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
