Napjainkban virágkorukat élik a barbershopok, Budapest utcáin egyre több stílusosférfi-szalon nyílik. Bár a borbélyok tevékenysége csak az 1800-as évek közepétől fókuszál kifejezetten a férfi-szépségápolásra, a szakma története ennél jóval gazdagabb és izgalmasabb.

A borbélyok a 13. században jelentek meg Magyarországon, a legrégebbi céhlevelük pedig 1557-ből Tokajból való: az oklevelet

az sebgyógyítóknak, avagy mint közönségesen hijuk, borbélyoknak

állították ki. Ebből is látszik, hogy a borbélyok kezdetben elsősorban sebészi feladatokat láttak el, például sebkezelést, érvágást, foghúzást, piócás kezelést, kisebb műtéteket, de akár végtag-amputációt is végeztek. A szakma a katonai szolgálat során szerzett tapasztalatokra is épült, és a borbélyok gyakran járványorvosi és halottkémi feladatokat is elláttak. A borbélyok tevékenysége a középkori orvoslás része volt, mivel a szerzetesektől IX. Gergely pápa 1230-ban megvonta a vérontással járó orvosi segítségnyújtás jogát, így a borbélyok vették át ezt a feladatot.

Munkájuk nemcsak a testi ápolásra korlátozódott, hanem a közösségi életnek is fontos szereplői voltak. A borbélyüzletek a napi hírek és pletykák központjainak számítottak már akkor is, ahol a férfiak rendszeresen megfordultak hajvágásra vagy borotválkozásra. Cégérük kezdetben a réztányér volt, egy fontos kellék, melyet a fürdőslegények vittek végig szombati napokon az utcákon, hogy fürdésre és borotválkozásra figyelmeztessék a lakosságot. A borbélyok a szappanozótálat is használták cégérként. A mai barbershopok ismertetőjegye, a piros-fehér rúd eredete pedig igencsak horrorisztikus: az érvágás során a vendég karját a könyök fölött fehér vászonpólyával szorosan körbetekerték és rögzítették, hogy az ér minél inkább megteljen vérrel és kidagadjon, miközben ügyeltek arra, hogy a kötés ne nyomja el az ütőeret. A beavatkozás után a borbélyok az alaposan kimosott kötéseket földbe szúrt rudakra akasztották, hogy a nap kiszárítsa azokat. A szél azonban gyakran felcsavarta a hosszú vászondarabokat a rúd köré, így jellegzetes, (vér)vörös-fehér spirálmintázat alakult ki.

A mohácsi csata (1526) utáni időkben megnőtt a borbélyok iránti kereslet, mivel a hadjáratok során felcserként is tevékenykedtek. Ez a megnövekedett igény azonban a szakma felhígulásához vezetett, és sok „botcsinálta” borbély jelent meg a piacon. Ennek következtében 1583-ban Sárospatakon létrejött az első borbélycéh, amely oktatást és szabályozást biztosított a mesterség számára.

Frizurakészítés és szakállnyírás

A 18. század közepétől a borbélyok tevékenységét egyre inkább szabályozták: 1745-ben már az orvosok alá rendelték őket, és megtiltották, hogy sebészeti készítményeket állítsanak elő vagy használjanak engedély nélkül. 1770-ben megnyílt az első magyar orvosi kar a nagyszombati egyetemen, amely jelentősen háttérbe szorította a borbélyok gyógyító szerepét, bár vidéken még a 20. században is előfordult, hogy ők végeztek orvosi beavatkozásokat.

A korlátozás ellenére a borbélyok nem maradtak munka nélkül, hiszen a hajvágás egyre nagyobb jelentőségre tett szert, és az 1800-as évek közepére már a frizurakészítés is fontos elvárássá vált a szélesebb társadalmi rétegek körében. Ekkor vált szükségessé, hogy elkülönítsék a hagyományos haj- és szakállvágó borbélyokat azoktól a mesterektől, akik a frizurák formázásával is foglalkoztak. Így született meg az új szakma, a fodrász.

Rózsakrém és bajuszkötő

A 19. és 20. század fordulóján Budapest utcáin számos borbélyüzlet működött, ahol már főként hajvágással, borotválással és az arcszőrzet formázásával foglalkoztak. Ezzel egy időben megnőtt a társszakma, a köszörűsmesterség iránti kereslet is, hiszen ők fenték a borbélykést homorú, félhomorú vagy éppen „franczia” élre. A borbélyszalonok berendezése egyszerű volt:

nagy tükör, masszív borbélyszék, borotvakések, szappan és meleg víz.

A borotválás hagyományos módja a penge használata volt, amelynek élezésére nagy gondot fordítottak. Az arcot előzetesen meleg törölközővel puhították fel, majd habos borotvaszappant vittek fel rá, és precízen végezték a borotválást. Az idősebb mesterek különféle arckezeléseket is alkalmaztak, például tonizáló szeszeket vagy gyógyfüves pakolásokat, esetleg különleges szereket hozattak Magyarországra, amikkel az urak arcát szépítették. Ilyen volt a Pechers-féle, szappan nélkül borotváló rózsakrém,

amely a legkeményebb szakállt is gyorsan puhítja.

Mint írták:

víz nélkül használható, nem feszül és nem sajog az arcbőr borotválás után, mivel semmiféle ártalmas keveréket nem tartalmaz.

A 19. század végén és a 20. század elején, a parókaviselet háttérbe szorulásával a borbélyoknak újra megnőtt a szerepük, és a szakma megújult. Ekkor volt divatban a kackiás bajusz viselése, melyet csak gondos, szakavatott kezek tudtak kordában tartani. A borbélyüzletek kelendő kiegészítő terméke volt az úgynevezett bajuszkötő, mely a fazon megtartásában segített. A VII. kerületi Nyár utca 6. szám alatt bajuszkötő ipartelep is létesült, ahol többféle modellt lehetett kapni a Gáspár-féle bajuszkötőkből: a Hunnia fantázianévre hallgató bajuszkötő gumija például a fület nem érintette, a selyemből és halcsontból készült Árpád príma pedig a legnagyobb bajuszt is eltakarta.

Ekkorra a borbélyüzletek egyfajta férfiklubbá alakultak, ahol nemritkán további szolgáltatásokat is igénybe vehettek a vendégek. Egy különleges történet szerint a 20. század elején Budapesten egy Búza téri borbélyüzletben kártyabarlang működött, ahol egy vita gyilkosságba torkollott, és az üzletet bezárták. A létesítményt működtető asszony kölcsönt folyósított az ide betérőknek értéktárgyaik fejében, és nemegyszer fordult elő,

hogy a vendég úgy távozott a hajvágás után, hogy még a zsebkendőjét is ott kellett hagynia.

A Fodrászok Lapjában a Kontárok ellen című cikkben nem véletlenül panaszkodtak arra, hogy ebben az iparban már valóságos orgiákat rendeznek a kontárok és a tisztességtelen versenyzők.

A hajápolási újítások, mint például az ondolálás vagy a tartós hullám, egyre inkább elkülönítették a férfifodrászokat (borbélyokat) a női fodrászoktól. 1922-ben megalkották a törvényt, amely kimondta, hogy bár rokon szakmákról van szó, a női és a férfifodrászat különálló foglalkozásokként működik. A hagyományos vándorborbélyok életmódja pedig végleg felszámolódott 1938-ban, amikor egy rendelet előírta, hogy minden fodrászati tevékenység csak üzlethelyiségben végezhető, így a szolgáltatás kizárólag fodrászszalonokban vált elérhetővé. Ettől kezdve a borbélyszakma egyre inkább háttérbe szorult, a szakállviselet eltűnése és a biztonsági borotvák elterjedése miatt pedig a borbélyok szerepét fokozatosan átvették a férfifodrászok.

Források:

(Borítókép: Vincent Till Baumgartner – Fortepan)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék