A századfordulón végbement technikai fejlődés, az azt követő társadalmi változások, majd az I. világháborúban és a spanyolnáthajárványban elhunyt hozzátartozók hiánya egyre inkább misztikus és okkult irányokba terelték a 20. század elejének emberét. Nem volt ez másként Budapesten sem. Óbudán valóságos spiritisztaláz tört ki, az érdeklődés pedig nem korlátozódott a szegényebb rétegekre. Egy korabeli tudósítás szerint a polgári szalonokban
Ma zsúr helyett szeánszokat rendeznek… amelyeken úgy járnak be és ki Wilde Oszkár és Napóleon szellemei, mintha nélkülük egyetlen rendesebb családban sem lehetne teát felszolgálni.
Asztaltáncoltatás, médium által megidézett rémalakok, valamint telepátia segítségével megtalált gyilkosok történeteit olvashatjuk a korabeli bulvárszenzációk között. Olyan, ma is széles körben elfogadott módszer, mint a hipnózis, keveredett a gondolatátvitellel és a szuggesztió vitathatóbb formáival,
a bűvésztrükkök, a komoly cirkuszművészeti teljesítmények és a technikai innovációk néha összemosódtak a sima szemfényvesztéssel.
Bár az ingoványos területet próbálták központilag szabályozni, nehezen lehetett megfogni a csalás és a szórakoztató műsor közötti határt, így akadtak kiskapuk. Ennek a saját határait még nem teljesen ismerő új világnak volt különös figurája cikkünk főszereplője, Schenk Jenő, aki egyszerre volt nagyszerű gyorsíró, kávéházi grafológus és ismert telepata.
Proletár est a Vigadóban
Schenk Budapesten született, a 19. század utolsó éveiben. Ifjabb korában ismert lapoknál vállalt gyors- és gépírói munkát, amiben állítólag olyan jó volt, hogy sebességben simán lekörözte a parlamenti írnokokat. Rendszeréről egyébként könyvet is írt, Mestergépírás címmel, és az újságok tanúsága szerint a módszer valóban hatékony segítséget nyújtott.
Azonban mi nem írnánk róla, ha beérte volna egy tisztes kishivatalnok életével. 1918-ban már Schenk első önálló telepataestjéről számoltak be az újságok, amit a Vigadóban tartott, ezt követően pedig beindult az ezo-spiri-karrier. Az estek során Schenk gondolatátvitellel különböző, sokszor humoros trükkökre vette rá hallgatósága tagjait. Elhitette a médiumokkal, hogy banánfáról falatoznak, miközben söprűre aggatott burgonyát ettek, parancsára egy komoly úr egymás után csecsemőnek, aggastyánnak és jól megtermett hentesnek képzelte magát. Aztán egyre inkább elszabadult a program. Egy csoport néző berúgott a víztől, mások tengeribetegséget kaptak, végezetül következett Schenk legkomolyabb trükkje, a gyógyítás:
Az alkoholistákat leszoktatja az ivásról, a nikotinistákat a dohányzásról, a féltékenyekből pedig kiűzi a zöldszemű ördögöt... A jelentkező emberek a »kezelés« után még ott a színpadon megesküsznek arra, hogy leszoknak átkos szenvedélyükről.
A magyar Cipolla
Aki pedig nem hitt a mesternek, egy kis „éberszuggesztió″ után azonnal elfogadta, amit látott. Az előadást persze nem kell teljes mértékben komolyan venni, sőt, maga Schenk is lerántotta a leplet néhány trükkjéről, és attól sem riadt vissza, hogy másokat lebuktasson. Egy László László nevű médium például zseniális, egészen immerzív élményben részesítette közönségét. Vörös fényben ázó szeánszain anyaszült meztelenül,
hörgés és morgás közepette imitálta, hogy megszállták a gonosz szellemek, majd torz testrészeket kezdett köpködni.
A bármelyik modern horrorfilmbe kiválóan illő produkcióról kiderült, hogy László vattából vagdosta ki a testrészeket, amiket aztán zsírral kent be, hogy úgy tűnjön: különleges, túlvilági jelenlétet jelző anyag, az ektoplazma borítja őket. A fiatal álmédiumot Schenk egy szeánsz alkalmával nyilvánosan szégyenítette meg.
Nem kegyelmezett Alfredo Uferininek, a korszak híres bűvészének sem. Az olasz cirkuszoscsalád feje, aki nemcsak remek előadásairól, hanem üzleti tehetségéről is híres volt, családjával beutazta Európát és Amerikát, majd Hamburg környékén vett csodás birtokot. Színes életének csak egyik eleme, hogy idősebbik fia, Uferini Frédi a későbbi ismert színésznőt,
Kiss Manyit vette feleségül, aki a házasság miatt EGY IDŐRE EL IS KÖSZÖNT a színpadtól, és élő ágyúgolyóként vett részt a családi show-ban.
Schenk Jenő nem volt egy súlycsoportban a cirkuszosdinasztiával, így amikor 1925-ben lerántotta a leplet néhány trükkjükről, és Uferini felháborodva reklamált, a Magyar Artista Szövetség egyéves eltiltással büntette Schenket. Bár a büntetést később a telepata anyagi helyzetét figyelembe véve felfüggesztették, már akkor sem lehetett egy tehetséges bűvészt következmények nélkül leleplezni vagy egy kalap alá venni a közönséges csalókkal.
Schenk meglehetősen sikeres volt, a nagyobb magyar városok mellett fellépett Csehszlovákiában és Abbáziában is. Mátészalkai estjén pedig felfedezte egy amerikai bankár, így 1926-ban az USA-ban is turnézott. Négy hónap alatt mintegy 100 fellépést bonyolított, Bridgeportban, sőt New Yorkban is járt, főként a helyi magyar közösségeknek mutatta meg trükkjeit.
A „vörös szemű ember”
A civilben egyébként sokat panaszkodó, a gazdasági válságtól megtépázott egzisztenciájú Schenk súlyos gyomorbajban szenvedett, valószínűleg halálát is ez okozta. Az elhunytakor a 40-es éveiben járó férfi Bécsben, a Simplicissimus nevű kabaréban dolgozott élete utolsó hónapjaiban. 1933-ban rövid látogatásra érkezett Budapestre, ám ahogy kilépett a pályaudvarról, rosszul lett, egy patikában kapott elsősegélyt. Innen nagybátyjához ment, de nem akart nála vendégeskedni, ezért az Arlon Szállóban éjszakázott. Reggel, amikor rokonai keresték, a kopogtatásra nem nyitott ajtót, ezért feltörték a szobája ajtaját, ahol holtan találták. Bár a legtöbben természetes okra gyanakodtak, az öngyilkosság is szerepelt a feltételezések között. Végül bebizonyosodott, hogy gyomorvérzésről volt szó, ám az újságok felfújták a sajnálatos, ám korántsem szokatlan történetet, titokzatos színben tüntetve fel a néhai telepatát.
Figyelemre méltó Paál Jób beszámolója, aki saját bevallása szerint személyesen ismerte Schenket. Ő terjesztette a szóbeszédet, hogy „a rendkívüli ember″ már az I. világháború alatt szuggerálta az orvosi bizottságot, hogy megállapítsák, betegsége miatt nem mehet a frontra, így kórházban, írnokként teljesített szolgálatot. Különösen mulattatók a beszámolónak azon részei, melyekben az újságíró a titokzatosság ködével igyekszik bevonni a néhai telepatát, hosszan értekezik vörös fényt sugárzó szemeiről, „földöntúli képességeinek” melankolikus titkáról:
Azért az én életemnek is van tragédiája. Szeretnem nem szabad. Mert ha egyszer is csókolok, utána hónapokra elveszítem az erőmet...
A beszámoló szerint így árulta el a titkát az újságírónak Schenk, aki egyébként nős, illetve egy leánygyermek boldog édesapja volt.
A zavart Matuska
A korszak ezotériától fűtött légkörében nem volt szokatlan, hogy gyilkosok, bűnözők próbáltak meg azzal védekezni, hogy szellemek tanácsára vagy hipnózis hatása alatt követték el szörnyű tettüket. Történetünk korábban említett szereplője, László László is egy rossz szellemnek tulajdonított egy általa állítólag elkövetett gyilkosságot. Ilyenkor a rendőrség orvosok bevonásával, hosszasan vizsgálódott, általában valamilyen mentális betegséget gyanítva a háttérben. Ez járhatott Matuskáné Dér Irén fejében is, amikor hasonló indokkal próbálta 1933-ban – már Schenk halálát követően – megmenteni a férjét.
Matuska Szilveszter 1931. szeptember 13-án éjjel robbantotta fel a biatorbágyi viadukton áthaladó nemzetközi gyorsvonatot, az akciónak 22 áldozata volt. Matuska tettéről ma sem lehet teljesen biztosan tudni, hogy politikai merénylet vagy egy magányos őrült akciója volt, az biztos, hogy sok csalódáson átesett, meghasonlott emberként robbantott.
Matuskát október 7-én Bécsben tartóztatták le, tárgyalásával a Leporolt akták című könyv is részletesen foglalkozik, magáról az esetről pedig több alkotás is született. A tárgyalás már a maga korában is hatalmas sajtóvisszhangot keltett, írt róla Kosztolányi, Márai és Karinthy is, két bécsi és három magyar bíróság is tárgyalta az ügyet. Matuska elmebetegnek próbálta beállítani magát, ám ez nem sikerült, az osztrák bíróság életfogytiglanra, a magyar halálra ítélte, ám Horthy kormányzó – személyes véleménye ellenére – az osztrákok feltételeit teljesítve megkegyelmezett Matuskának, aki hosszan raboskodott Vácon, a fegyházban.
Matuska már perének korai szakaszában beszélt arról, hogy tettét „Leó szellem″ utasítására követte el.
Schenk Jenő halálát követően a felesége, Dér Irén állt elő azzal, hogy az elhunyt telepata lehet ez a bizonyos Leó szellem, aki „hipnotizálta” Matuskát a biatorbágyi robbantás előtt. Az asszony ekkor már súlyos beteg volt, ám így is nyomozásba kezdett, felkereste a bécsi Simplicissimus igazgatóját, ahol Schenk korábban fellépett . Tőle kért fotót a telepatáról, a férfi pedig egy fényképészhez irányította az asszonyt, aki valóban tudott segíteni. Bár az így előkerült képek alapján Matuskáné nem tudta kizárni, hogy a férje és Schenk ismerte egymást, később bebizonyosodott, hogy sosem találkoztak. Képbe került viszont egy Schlesinger Leó nevű hipnotizőr, ám végül róla is az derült ki, hogy nincs köze a gyilkossághoz, Matuskát pedig „Leó szellem” ellenére is beszámíthatónak nyilvánították, inkább az ügy összekavarása lehetett a célja a rejtély elterjesztésével. Bár a pszichológus véleménye szerint hipnózissal nem lehet rávenni senkit bűnügyek elkövetésére, a módszer a felderítés során használható. Schenk élete ennek ellenére is izgalmas adalékként szolgál a korszak ezoterikus érdeklődésének megértéséhez.
Források:
- Schenk Jenő hipnotizőr artista hirtelen halála szállodai szobájában, Az Est, 1933. február 12.
- Schenk Jenő titokzatos halála az Arlon-szállóban, A Mai Nap, 1933. február 11.
- Paál Jób: A vörösszemű ember titokzatos élete, Ellenzék, 1933. február 19.
- Pesti Napló, 1933. február 14.
- Schenk, a telepatikus fenomén, Tolnai Világlapja, 1926. április 12.
- A cikkünkben szereplő plakát a Központi Antikváriumban vásárolható meg.
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
(Borítókép: Becker György – Fortepan)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
