Június utolsó hétvégéjétől idén nyáron is ellenőrzött körülmények között fürödhetünk a Dunában a Római-parton, ugyanis továbbra is megfelelő a vízminőség a Valyo kezdeményezéséhez.

Ahogy a Facebook-bejegyzésükben írják, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. folyamatosan méri a Duna vizének minőségét, ez alapján június 27-től csobbanhatunk a Rómain, de még az idei szezonban nyílhat egy újabb hasonló szabadstrand is.

Már korábban is esett szó róla, hogy a Valyo a Fővárossal együttműködésben egy másik szabadstrand kialakítását is tervezi, ám akkor még a megfelelő helyszín kiválasztásánál tartott csak a dolog, most viszont az említett Facebook-posztban már az Árasztó-partot említik, mint legesélyesebb strandszakasz, itt is folyamatosan zajlanak a vízminőségi mérések.

A szabadstrandok kapcsán felmerült a századfordulón nagy népszerűségnek örvendő Dunafürdők visszatérése is, ezzel kapcsolatban azóta nem történtek újabb fejlemények.

Most előrendelheted
a We Love Budapest új könyvét!

Nagy hírünk van, nemsokára könyvünk jelenik meg! Nem kevesebbre vállalkoztunk a We Love Budapest újságíróiként, mint hogy megírjuk Budapest mind a 23 kerületének történetét.

A színes grafikákkal és fotókkal illusztrált könyvet itt most elő is rendelhetitek, hogy biztosan ne maradjatok le róla!

hirdetés

Címkék