A gödi vasútállomástól csak negyedóra séta, és kocsival is könnyedén találunk parkolóhelyet a közelben, az igazi királyok azonban bringával érkeznek a gödi Homokszigetre. Ha tekernénk egy kicsit, de elkerülnénk a nem különösebben felemelő Váci út környékét, akkor menjünk el vonattal Dunakeszire, onnan kellemes, félórás bringaúton jutunk el a Homokszigethez, kertvárosi és egy hosszabb Duna-parti részen haladhatunk, és útba ejthetjük az alsógödi szabadstrandot is.
A Homokszigetet szintén nyugodt, kertvárosias utcákon át tudjuk megközelíteni, a közelben lévő gödi Feneketlen-tó mutatja először a víz és a természet jelenlétét. A tó nemcsak névrokona a (jól ismert) Bartók Béla úti druszájának, de hasonlóan is keletkezett, téglagyártáshoz termeltek ki innen agyagot, aztán egyszerre csak feltört a víz. Amiből jelenleg nincs sok a mederben, így a meredek partfal egészen furcsa hatást kelt.
Éhségünket, szomjunkat legegyszerűbben a part közelében található Tó Bisztróban csillapíthatjuk (például az Angus-burger 3890 Ft), ezzel pedig búcsúzzunk is el a vendéglátó-ipari egységektől, mert a Homokszigeten biztosan nem fogunk napernyős mojitót meg Calippót kapni, miközben hangszóróból szól a Loco-Motion, és ez itt jól van így. Bár a meleg időre tekintettel mi találkoztunk egy ideiglenes koktélozóhellyel a szigeten is,
alapvetően a természeté, a csendé és a nyugalomé a főszerep.
A Homokszigetre most szinte száraz lábbal kelhetünk át, csak némi sár és pár pocsolya maradt a vékony Duna-ágban, ami elválasztja a szárazföldtől. Az átjutás azonban nem mindig ilyen egyszerű, mert a vízállás változékony, sőt, nagyobb áradásokkor az is előfordul, hogy a teljes Homokszigetet elönti a folyó. Itt tájékozódhatunk az aktuális állapotról.
A sziget mérete a vízállással együtt változik, nagyjából 1 kilométer hosszú és 100 méter széles, területe folyamatosan növekszik. Egy medertágulatban jött létre a lassuló vízáramlás hordalékából, első említése a 15. századból származik. A 19. század végén indult, majd a II. világháború után befejezett folyószabályozás során a parthoz kapcsolták, két sarkantyú is épült hozzá. Területe innentől rohamosan nőni kezdett, a gyér növényzetet pedig fokozatosan erdő váltotta fel. A folyamat egészen a 70-es évekig folytatódott, ekkor
rés keletkezett azon a gáton, ami a szigetet a szárazföldhöz kapcsolta, az erózió újra felerősödött, kimosta a homokot, és megszületett a népszerű fürdőhely.
A csodás, fehér homokos part reggel árnyékos, a lágyan hullámzó folyót és a sportéletet, a kirándulóéletet jólesik szemlélni a törülközőnkön ülve, miközben mögöttünk a sejtelmes, sűrű erdőből folyamatosan jóleső hűvösség árad. A sziget északi részén lerakódott zátonyra most szintén könnyedén át tudunk sétálni bizonyos részeken, a sarkantyúnál kijjebb azonban ne ússzunk, mert az áramlatok könnyen megtréfálhatnak.
A Homoksziget az egyik utolsó érintetlen része a városnak, így ha szeretnénk ebben a formában megtartani, akkor fokozottan tartsuk be a túrázás és természetjárás szabályait. Ügyeljünk a növények és állatok egészségére. Szemetünket gyűjtsük előre magunkkal vitt zacskóba és ne szórjuk szét, ügyeljünk arra, hogy ottlétünk minél kevesebb terhelést jelentsen a természet számára.
A picike Homoksziget számtalan ritka madárnak, rovarnak és halnak is otthona.
Szitakötők és dunavirágok, sőt rákok is élnek a mellékágban. Mivel a szigeten sok fa áll, a korosabb példányoktól a csemetékig, a környék harkályoknak (fakopáncsoknak) is élőhelye. Igazi, háborítatlan édenkert, amit még nem szelídített meg a város közelsége. Élvezzük ki az utolsó nyári hétvégéken!
