Egyik kedvenc fine dining éttermünk, a SALT Budapest ízléses, kifinomult és skandináv értelemben minimál. Tóth Szilárd és csapata mindig hozzák a várt minőséget, sőt, sokszor még magasabbra teszik a lécet. Ezért is örültünk neki, amikor a II. kerületi Tárogató úton, egy egykori közért épületében pár éve megnyitották pékségüket, a SALT Bakeryt.

A pékség nemrég új bútorokat és fedett teraszt is kapott, a zene továbbra is lemezlejátszóról szól, a megszokott pékárukon kívül (mint a tepertős pogácsa, a kakaós csiga vagy a túrós batyu) pedig olykor véres csigát, szagos mügés péksütit és juzus-bazsalikomos cookie-t is találunk itt, de érdemes a kenyerek miatt is tenni egy látogatást. Tóth Szilárd és Lefkovits Lea most megint emelték a tétet, és beindították a brunchot, amit hétvégenként (8 és 16 óra között) élvezhetünk.

Régi kedvencek egy kis csavarral
Ahogy megszokhattuk, az elsőre egyszerűnek tűnő fogásokban mindig van valami csavar, a brunchétlapon találunk roppanós virslit csipkebogyóketchuppal (2800 forint), hatperces tojást labneh-val (2500 forint), granolát görög joghurttal, gyümölcskompóttal (1900 forint), lapított kakaós csigát mascarponekrémmel és elképesztően finom karamellel (1900 forint), kimcsis sajtos melegszendvicset (2800 forint), valamint leveles kalácsot Maldon sóval és lekvárral (2300 forint).

Érdemes a sós fogásokkal kezdeni, mi ajánljuk a lágytojást, ami labneh-ágyon érkezik, megszórva friss fűszernövényekkel, mentával, korianderrel és egy kis csilis olajjal, mellé puha házi kiflit kapunk. Ez a fogás megmutatja, hogy a legegyszerűbb étel is lehet emlékezetes és elegáns.

A kimcsis melegszendvics vajas „bundát” kapott. Komoly adag, ezért elsősorban azoknak ajánljuk, akik nagyon éhesen érkeznek.
A roppanós virsli minőségi virsli és a mellé érkező csipkebogyóketchup is különleges, úgyhogy kár lenne kihagyni.

Édes örömök
Az édes fogások közül a kilapított kakaós csiga volt az egyik kedvencünk, amiben a melegítés hatására folyós állagúvá olvad a kakaó. Ezt jól kiegészítette a mascarponekrém, ami karamellborítást kapott. Egyet mondhatunk: nem érdemes megvárni, amíg kihűl.

A leveles kalácsban az a jó, hogy akár kézzel is szét tudjuk tépkedni, de persze a Maldon sós vaj és a ribizlilekvár (ezt szezonálisan cserélik) is mély nyomokat hagyott bennünk.


Választhatunk még granolát is görög joghurttal, de ezt a reggelit eddig is megtalálhattuk a helyen.
(Borítókép: We Love Budapest)