Keresés EN

Gasztró

Magyar séf a világ legjobbjai között

Egyedüli magyarként ért el helyezést a Michelin-csillagos budapesti étterem séfje a The Best Chef listáján!

A Michelin-csillagos SALT étterem séfje, Tóth Szilárd helyet kapott a világ 100 legjobb séfje között. Szilárd a SALT étteremvezetőjével, Boldizsár Mátéval utazott a díjátadóra Mexikóba, és tegnap óta hivatalosan is a világ élmezőnyébe tartozik. 

A The Best Chef Top 100-as lista

A The Best Chef szavazás kétlépcsős. A listára először minden évben 100 új séfet jelölnek gasztronómiai szakemberek, foodie-k, kritikusok, fotósok. Ezután az új jelöltek mellett az előző évben a top 100-as listán szereplőkre adhatják le a voksaikat a szavazók – így összesen 200 jelöltből áll össze végül az éves top 100-as lista. Azért is fontos eredmény ez, mert a szakma egyszerre nézi a séf kreativitását és a vele dolgozó csapat munkáját. A Best Chef Awards célja, hogy világszerte összekapcsolja a legjobb séfeket. Emiatt is tartják számon a világ legrangosabb gasztronómiai eseményei között, hiszen messze a legtöbb és legjobb séf érkezik a világ minden tájáról a több napig tartó szakmai programokra, melyek csúcspontjaként bemutatják a világ 100 legjobb séfjét. 

Gasztró

SALT Budapest

Skandináv hangulatú, mégis ízig-vérig magyar konyha, ami az alapanyagok tiszteletére, a fenntarthatóságra, és a szatmári gyerekkor ismerős ízeire épül - méghozzá Michelin-csillagos minőségben!

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró

5 hely, ahol karácsonyi varázslat vár

?>

5 csodás, ünnepi díszbe öltözött helyszínt mutatunk, ahol igazán átélhetjük a karácsony hangulatát.

Tudjuk, hol állsz sorba jövő héten! – Az év egyik legizgalmasabb ázsiai bisztrója nyitott meg a Hunyadi téren

?>

Cheeseburger spring rolls és mekis almás pite vagányra kalibrálva – a ZEN Eatery az év egyik legjobb ázsiai étterme lett!

Gasztró

Véndiák

?>

A Véndiák már 1938 óta várja vendégeit, mégis az a hely, ami nevével ellentétben mindig tud újat mutatni. Az évtizedek óta idejáró törzsvendégeket pont ezért tudják megtartani. Ide betérve az ember mindig elégedetten távozik, legyen az egy magyaros ebéd, egy hamburger, egy napi menü, egy finom desszert vagy egy különleges koktél.

Véndiák – minél idősebb, annál fiatalosabb

?>

Az 1938 óta működő Véndiák mindenki számára tud olyat nyújtani, ami után elégedetten távozhat: magyaros ebédet, hamburgert, desszertet vagy koktélt.

Neked ajánlott

A