Buda utolsó török ura a szultán egyik leghatékonyabb megoldóembere, az albán származású Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa volt. Az idős, harcedzett katona békében keménykezű szervező, háborúban az ellenaknák géniusza volt. Inkább a halált választotta, mint hogy elveszítse Buda várát. Elszánt és felkészült ellenséget legyőzni dicsőség, a magyarok ennek szellemében őrzik emlékét.

A budai Vár Anjou bástyájánál egy turbánnal díszített török síremléket találunk, rajta török és magyar nyelvű szöveggel:

A 145 éves török hódoltság utolsó budai helytartója Vezír Abdurrahmám Abdi Arnaut pasa e hely közelében esett el 1686 nyárutó hava 2 napján délután, életének 70.-ik évében. Hős ellenfél volt, békesség vele!

A Zsille Kálmán festőművész tervezte alkotást a szintén ugyanekkor és ugyanitt elesett magyar harcos, Szabó György Veszprém vármegyei, karakószörcsöki nemesi felkelő leszármazottai állíttatták. Igén szép gesztus, még úgy is, hogy a pasa nem pont ezen a helyen halt meg. De ki volt a török vitéz, akit ellenségei, a magyarok is annyira tisztelnek, hogy emlékműve ma is a megbékélésre szólít fel?

Az utolsó budai pasa 

1616-ban született az albán származású oszmán hadvezér, Abdurrahmán Abdi Arnaut, az utolsó budai pasa. Magas rangú rokonainak köszönhetően janicsárként belépett az oszmán hadsereg kötelékébe. A janicsárok kethüdájaként, majd a ranglétrán előrelépve agaként vett részt a velenceiek és a máltai lovagok elleni negyedszázados kandiai háborúban, Krétán, amit az Oszmán Birodalom jelentős áldozatok árán végül megnyert. A későbbi pasa itt szerzett fontos tapasztalatokat az ellenaknák működéséről. Arról a harcról, amikor a védők vájatot fúrnak az ostromló aknászokkal szemben, és megpróbálják az aknákat azelőtt felrobbantani, hogy elérnék a várfalakat. Eközben pedig elsőrangú vezetőnek is mutatkozott, a vezír az ő segítségével tudta megrendszabályozni a harcot megtagadó, elégedetlen katonákat.

A kandiai háborút követően Abdurrahmán karrierje egyre magasabbra ívelt, általában olyan helyeken szolgálta a szultánt, ahol valamilyen válságot kellett elhárítania. 1673-ban Bagdad kormányzója lett, éppen akkor, amikor mozgolódás támadt a perzsa határon, 1676-tól Egyiptom élére került, ahol az önkényeskedő korábbi helytartót saját emberei vetették börtönbe, 1680-tól Boszniában teljesített szolgálatot, majd a birodalom lengyelországi határára helyezték, ahol hősiesen, hónapokon át tartó ostromban védte meg a rábízott várat.

A budai vilájet vezetőjének 1684-ben nevezték ki. Jelentős terület ura lett tehát, hiszen

Buda ekkoriban az Oszmán Birodalom tíz legfontosabb városa között szerepelt, és több mint 140 éve tartozott fennhatósága alá.

Az ellenfelek 

Az Oszmán Birodalom 1683-ban elérte területi kiterjedésének csúcspontját, IV. Mehmed szultán szeme előtt pedig II. Szulejmán álma lebegett: Bécs és a Német-római Birodalom elfoglalása. Bár a szultánnak nagyon pontos víziója volt arról, hogyan képzeli el birodalmát, a hanyatlást csak késleltetni, megállítani nem tudta, hiába voltak olyan támogatói, mint a keménykezű Köprülü család, akiknek segítségével szilárd hatalmi bázist épített ki. Ennek ellenére az európai harcmezőn elért kezdeti sikerek, majd a vasvári béke is azt az érzést keltette, hogy nemcsak a területek megtartása, de újabb hódítás is a célja lehet. 

A szultán ezzel magára haragította korábbi szövetségeseit, a velenceieket és a lengyeleket is, 1683-ban Bécs sikertelen ostroma pedig az utolsó csepp volt a pohárban. A sok elődjével ellentétben tiszta lelkű és a kereszténység jövőjéért őszintén aggódó XI. Ince pápa kezdeményezésére hosszú tárgyalások és diplomáciai manőverek után, 1684-ben létrejött a legnagyobb törökellenes európai szövetség, a Szent Liga, a pápai állam, a Habsburg Birodalom, Lengyelország, a Velencei Köztársaság, Bajorország, Szászország és a német fejedelemségek összefogása. 

A Szent Liga pedig 1686 nyarán 80 ezer katonával vonult Buda alá, hiába lebegett fölöttük az osztrákok két évvel korábban meghiúsult kísérlete, hogy kiverjék a városból a törököket. 

„...haljak meg én magam is itt!”

Buda korábbi, 1684-es ostroma után a törökök komoly erődítési munkákba kezdtek, így 1686-ra helyreállították a károkat. Abdurrahmán pasa megszervezte, hogy legyen elég fegyver és élelmiszer a létesítményben, mikor felmerült egy újabb ostrom lehetősége. 

A nagyjából 15 ezer fős török sereg június 18-tól egészen szeptember 2-ig kitartott a mintegy nyolcszoros túlerővel szemben, a pasa, akinek aknaharcban szerzett tapasztalatai most kamatoztak igazán, maga is részt vett a harcokban, csapatait példásan rendezte el, ezzel pedig ellenfelei csodálatát is kivívta. Az ostrom emlékét Buda földrajzi nevei is őrzik. Svábhegy például az itt táborozó és a hadműveletet elindító sváb egységekről, Vérhalom a várbeliek felmentésére igyekezett, teljesen megsemmisült szpáhicsapat elleni harcról, a Petneházy-rét egy császári huszárezred után kapta a nevét. 

A Vár két hónapig tartó bombázása romhalmazzá változtatta az egykori büszke királyi székhelyet. Július 22-én felrobbant a Mátyás király palotája közelében található lőporraktár, aminek következtében a várfal egy része is leomlott. A Várban lévő törökök mégis több mint egy hónapig kitartottak.

Az ostromlottak sikeres kirohanást intéztek, a támadásokat pedig visszaverték. Ám ez nem volt elég a győzelemhez, hiszen a Vár felmentésére küldött Szari Szulejmán nagyvezír igen óvatosan bocsátkozott harcokba, el akarta kerülni, hogy olyan katasztrofális vereséget szenvedjenek a török erők, mint három évvel korábban, Bécsnél. Kétszer kísérelt meg támadást, egyszer egy 1500 fős könnyűlovas alakulatot próbált a Várban lévő törökök segítségére küldeni, ám a csapat mind egy szálig odaveszett, a második alkalommal is csak 500 janicsár jutott be a Várba. 

Abdurrahmán pasa egyedül maradt maroknyi csapatával, és úgy döntött, hogy a végsőkig harcol. Hiába próbálták az ősz vezetőt emberei rávenni arra, hogy adja meg magát, ő felvette a legszebb öltözetét, pénzt rejtett bele, hogy legyőzője majd érezze szerencséjét, és ezt mondta:

 „Ha nem tudtam megvédeni a rám bízott várat, haljak meg én magam is itt!″

Ezzel rárontott az ellenségre, nem sokkal később pedig elesett a Hess András tér környékén. A korszakban hősiességét jobban magasztalták ellenfelei, mint az Oszmán Birodalom, ahol a győzelmen kívül nem tartottak elfogadhatónak más megoldást. Emlékét a magyar irodalom is megőrizte, Jókai Mór Az utolsó budai basa címmel közölt róla történelmi elbeszélést, amiből film is készült, de alakja Darvasi László A könnymutatványosok legendája című könyvében is feltűnt.

Források:

A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.

(Borítókép: We Love Budapest)

Címkék