Mátyás király meglátott egy szegény földművest, aki soványka igavonóival próbált szántani, miközben a közelében egy gazdag ember hat ökörrel végezte ugyanazt a munkát. A király, természetesen álruhában, szóba elegyedett a szegény földművessel, látta a nehézségeit, ezért megkérte a gazdagot, hogy adja kölcsön a szegénynek az ökreit, de az nemet mondott. Ezért Mátyás furfangos megoldást eszelt ki: azt mondta a szegény embernek, hogy adja el sovány jószágait, vásároljon össze annyi kutyát, amennyit csak tud, és hozza el az ebeket a budai vásárba. A paraszt így is tett, hiába nevették ki sokan, megjelent Budán a kutyákkal. Mátyás király meghallotta az égtelen ugatást, és kiment a főurakkal a vásárba. Jó drágán kutyát vásárolt a földművestől, főurai pedig követték példáját. Így a szegény ember szép summára tett szert, amit meg is becsült. A gazdag megkérdezte, hogyan érte ekkora szerencse, ő pedig elmondta, hogy Budán a kutyavásárban sokszoros áron adta el az általa vásárolt ebeket. A gazdagnak persze több se kellett, kutyákra költötte minden vagyonát, és ő is megindult Budára, ahol azt mondták neki: „Egyszer volt Budán kutyavásár.″ Nem tudta eladni a kutyákat, hatalmas falkája szanaszét futott, oda lett a vagyona.
A mostani 40-esek számára leginkább ebben a verzióban ismerős a közmondáshoz kapcsolódó történet, amit gyerekkorunk egyik kedvencéből, a Mesék Mátyás királyról című rajzfilmből ismerünk. A közmondással azt szoktuk kifejezni, hogy csak egyszer lehet valakinek kivételes szerencséje. A történet – jó meséhez illően – több irodalmi forrásban is fennmaradt. Benedek Eleknél olyan verziót olvashatunk, amelyben nem kutyákat, hanem macskákat adnak-vesznek, Jókainál pedig gazdag örmény, szegény juhász és 6 komondor szerepel Mátyás király mellett.
Hol a pokolban van Buda?
A közmondást jelenlegi formájában Erdélyi János jegyezte fel a 19. század közepe táján, Dugonics András valamivel korábban született szólásgyűjteményében még „csak egyszer esik Bécsben ebvásár″ alakban szerepelt, és egészen más anekdota fűződött hozzá. Eszerint egy magyar fuvaros megtudta, hogy Bécsben szép pénzt lehet keresni ölebekkel, ezért azt gondolta, hogy jókora komondorokért biztosan nagyobb summát kaphat. Egy fogadóban szállt meg, ahol az ebek éjjel olyan éktelen ugatást csaptak, hogy senki sem tudott aludni a környéken. A szomszédok ezért rávették a bécsi fogadóst, hogy kergesse el a fuvaros kutyáit. A gonosz terv annyira bevált, hogy a komondorok sosem kerültek elő, ezért a fogadósnak kártérítést kellett fizetnie a fuvaros számára. Az élelmes magyar rájött, hogy milyen remek módja ez a pénzkeresésnek, és később tudatosan alkalmazta volna, ám egyetlen bécsi fogadós sem akarta befogadni, így terve kudarcba fulladt. A Magyar Nyelvőr cikke szerint az adomát ismerhette Jókai, aki a közmondás Budához kapcsolódó változatához kapcsolta azt, és egy kicsikét alakított rajta, így vett a történet népmesei fordulatot Mátyás királlyal és budai vásárral. Ez a verzió aztán elterjedt, mivel sok olvasókönyvbe is bekerült.
![kutyavásár 3](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/6022/60227/602277/60227725_da749be692c2e8e95c40881a39866a8b_wm.jpg)
A közmondás legelső változata azonban sem Bécshez, sem Budához nem kötődött, egészen máshonnan ered. Régen a véletlen szerencse kifejezésére azt mondták: „A pokolban is esik egyszer ünnepnap.″ A kifejezés már egy 18. századi szólásgyűjteményben is szerepelt, és szlovák nyelvi megfelelője is van. Arra az eseményre utal, mikor Krisztus „alászállt a poklokra″, így ünnepnap volt a kárhozottak számára. Ez a közmondás a német nyelvben sem ismeretlen. A magyarban először az ünnep kifejezés helyettesítődött vásárral (a pokolban is esik egyszer vásár), ettől aztán a pokol vesztette el értelmét, és olyan helységekkel cserélődött ki (például Béccsel), ahol fontosabb vásárokat tartottak.
Hogy kerül a kutya a vásárba?
A régebbi változatokban szereplő vásárból egy furcsa szokás csinált aztán kutyavásárt. Annak idején ugyanis nem volt szokás kutyát vásárolni, négylábú barátunk a köznép körében többnyire ajándékozással jutott gazdája birtokába, ezért nem sok kutyavásárt tartottak, sajátos és egy kicsit nevetséges eseménynek tűnhetett, ha valaki kutyát adott el egy vásárban. Így kapcsolódhatott az egyszeri, véletlen szerencséhez a kép.
![kutyavásár 2](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/6022/60227/602277/60227729_fbb87bc4c7035df9d31f79045e92c4d2_wm.jpg)
A közmondás kialakulása tehát összességében független bármilyen népmesétől, ennek ellenére gyakran használjuk és kapcsoljuk Mátyás királyhoz. Olyannyira, hogy néhány évvel ezelőtt a miniszobrairól ismert Kolodko Mihály az I. kerületben ezzel a címmel helyezett el alkotást. Bármi legyen is a közmondás gyökere, jó kis program lehet a több kutyából álló alkotás szobrait megkeresni a nekik helyet adó terecskén.
Források:
- O. Nagy Gábor: Egyszer volt Budán kutyavásár, Magyar Nyelvőr, 1956
- Magyar néprajzi lexikon, I. kötet
(Borítókép: Kolodko Art)