Bár 1911-es megnyitása után többször is csődbe ment, az egykori Népopera, majd Erkel Színház színpadán nemcsak országosan ismert operaénekesek, karmesterek és balerinák léptek fel, de olyan világsztárok is, mint Ella Fitzgerald, sőt, egy időben a Táncdalfesztivál döntőjét is itt rendezték. De olyan is előfordult, hogy tüntetők bűzbombát dobáltak az erkélyről.

Nemrég írtunk arról, hogy január 1-jétől már nem tartozik az Operaházhoz az Erkel Színház, helyén a jövőben egy zenés-táncos teátrum jön létre. Noha a két intézményt mindenki egyből összeköti, a II. János Pál pápa téri épületet csak 1951-ben csatolták az Operaházhoz, egészen addig önálló intézmény volt – bár az 1911-es megnyitó előadások után folyamatosan veszteségesen működött. Hiába váltották sorra az igazgatókat, akik újabbnál újabb koncepciókat hoztak, a hatalmas nézőtér soha nem telt meg.

Létrejött a Népopera

A városfejlesztési és -építési láz nem múlt el a millenniumi ünnepségek után sem. Ezt segítette, hogy 1906-ban az akkori polgármester, Bárczy István egy olyan városfejlesztési programot hirdetett, amelyben iskolák, lakások, kulturális és népjóléti intézmények építését támogatta. Részben ennek is köszönhető, hogy az akkori Tisza Kálmán téren (ma II. János Pál pápa tér) 1911-ben felépült a Népopera (Erkel Színház), ahova eredetileg községi könyvtárat, közművelődési palotát és új fővárosi zeneiskolát is terveztek. Mivel ekkoriban többekben felmerült egy olyan intézmény létrehozása, ahol az opera műfaja nem csak a felsőbb osztályok számára elérhető, ráadásul más zenés darabokat is a repertoárjára tűz, adta magát a színházkoncepció. 

Ekkor jött a képbe Márkus Dezső, az Operaház akkori karnagya, aki egy hatalmas befogadóképességű, alacsony helyárakkal működő intézményt álmodott a helyre – ez lett a Népopera. Az olcsóságot tartani is kellett, hiszen a telket 50 évig ingyen bérbe adó Főváros szigorú tartalmi elvárásokat írt elő. Többek között állandó magyar színtársulattal kellett működniük, többségében magyar szerzők műveit kellett színpadra állítani, az év 8 hónapjában legalább heti 5 előadást kellett tartani. A magyar nyelvű előadás is kitétel volt, évente csak 80 idegen nyelvű előadás lehetett, annak viszont jóval magasabb volt az ára. Sokaknak elérhetővé és érthetőbbé tették a műfajt, miközben a legmodernebb színpadtechnikai eszközöket használták.

A Népoperában a legjobb helyekre is csak 3 korona volt a jegy – szemben az Operaház 12 koronás árával –, míg az első emeleti erkély utolsó soraiba csak 50 krajcár.

A legnagyobb színházi épület

Kilenc hónap alatt készült el a város új színháza, amit a korszak jól ismert építészei, Komor Marcell, Jakab Dezső és Márkus Géza tervezett – utóbbi szerepe már csak azért sem véletlen, mert a Népopera koncepcióját bátyja és a színház első igazgatója, Márkus Dezső találta ki. Az épület már akkor az ország legnagyobb befogadóképességű színháza lett, amikor felépült, ekkor még 3167 férőhelyes volt, s bár ez az évek során folyamatosan csökkent (ma 1819 ülőhely van), a legnagyobb jelzőt a mai napig megtartotta. 

Bár az eredeti terveken kupolák, tornyok és frízek is szerepeltek, olyan magasra rúgtak a költségek, hogy végül egy jelentősen leegyszerűsített épületet adtak át. Erről Komor Marcell is megemlékezett: 

Papíron szépen megoldottuk e grandiózus problémát: elgondoltuk, hogy milyen lesz. A megvalósítás elé már anyagi akadályok tornyosultak, és a sok szép gondolat papíroson maradt.

A belső tér viszont az egyszerűséget tükrözte, többek között olyan prózai okok miatt, hogy a közönség figyelmét semmi ne terelje el az előadásról. Ez már az 1917-es felújításkor eltűnt, amikor Vágó László tervei alapján teljesen átalakították a belső teret, és a színpadot is bővítették, hiszen a színház híresen kicsi színpaddal rendelkezett, amelyen „még egy valamirevaló operettet sem lehetett eljátszani” – ahogy a Színházi Élet hasábjain is írták. 

Sikeres indulás, bukdácsoló folytatás

Többek között a megfizethető jegyeknek is köszönhető, hogy nemcsak a nyitó előadás, de annak főpróbája is telt ház előtt zajlott. Bár hatalmas ováció övezte a Jean Nouguès-féle Quo vadis előadást, innentől kezdve egy igazgató sem volt képes teljesen megtölteni a nézőteret, annak ellenére, hogy jobbnál jobb produkciókat és világhíres karmestereket, operaénekeseket és balett-társulatokat hívtak el. Ez persze nem meglepő egy 3167 férőhelyes színházban… 1917-ben csődbe is ment a Márkus-féle vezetés, akikre ekkorra már a tehetségtelen és ósdi jelzőket aggatta a sajtó, akik a díszletet is lomtárba való, ízléstelen ócskaságoknak tartották.

Az évek során bemutatták a teljes Wagner-életművet, de Verdi-operákat és Rossini Sevillai borbélyát is játszották, valamint gyakori volt a rangos társulatok vendégszereplése is.

Fellépett itt a világhírű táncosnő, Anna Pavlova, a milánói Scala társulata, a Bécsi Filharmonikusok, a párizsi Opéra-Comique és az Orosz Balett társulata is. Sőt, 1968-ban Ella Fitzgerald is.

Bár az új igazgató, Faludi Gábor már nem vállalta a népopera műfaját, magasabb zenei kultúrát és nemesebb műfajt szeretett volna az épület falai között látni, az I. világháború megállította a fejlődést. 

Tüntetés és robbantás

Amellett, hogy mennyiféle előadás otthona volt az Erkel, és egyidőben rendszeresen itt volt a Táncdalfesztivál döntője, negatív történetek is kapcsolódnak hozzá. 1914-ben elég különös tüntetés zajlott a nézőtéren. Épp a Böske című operettet játszották, amikor az egyik jelenet alatt tüntető fiatalok zajongani kezdtek, sőt még bűzbombákkal is tetézték a ramazúrit. A botrányt a Szent Imre Egyesület tagjai rendezték, mert kifogásolták a zárdában játszódó jelenetet és Szent Péter vicces ábrázolását. Bár hatalmas felhajtást terveztek, a rendbontókat nemcsak kidobták a színházból, de „szerencsétlenségükre” a sajtó sem kapta fel az eseményeket.

1940 és 1945 között Magyar Művelődés Háza néven mint népművelődési intézmény működött, és ekkor már rendszeresen tartottak nem színházi programokat, így nem egyszer volt itt kongresszus, vöröskatona-est, irodalmi est, és gyakran üléseztek itt a nyilasok is. 1944. december 4-én tartottak volna itt egy nyilvános ülést, amelynek hírével telepakolták a várost. A kommunista Marót-csoport is tudomást szerzett az eseményről, akik időzített trikettőcsomagokat helyeztek el a páholyban és az erkélyen, bár eredetileg hárman mentek az épületbe, a harmadik tagnak nem sikerült elhelyeznie a földszinten a robbanóanyagot. Amint elkezdődött a nyilasvezetők beszéde, sorra robbantak fel a bombák, a tömeg bepánikolt, egymást taposva próbáltak kijutni az épületből. 

1951-ben került az Operaház felügyelete alá, és 1953-ban vette fel az Erkel Színház nevet. 2007-ben egyszer már bezárták, ekkor felmerült a bontás lehetősége is, de végül az épület felújítása mellett döntöttek, 2013-ban nyitott ki újra. Az Erkel Színház jelenlegi formájában 2025. január 1-jével megszűnt, miután a kormány határozatot hozott egy állami fenntartású, zenés-táncos színház létrehozásáról és működtetéséről a II. János Pál pápa téri épületben.

Források:

A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.

(Borítókép: Major Kata - We Love Budapest)

Címkék