Csaltunk egy kicsit, mert ezúttal 11 képet, köztük egy 100 évnél bőven régebbi fotót is válogattunk összefoglalásunkba. De úgy érezzük, hogy ez belefér a főváros legidősebb műemlékeit magában foglaló Óbuda bemutatásába. A területen ugyanis már a római időkben egy Aquincum nevű település állt, amit hiába adtak fel a rómaiak a IV. század végén, az itt található romok alapvetően határozzák meg ma is a város jellegét.
A később ideérkező népek, majd a honfoglaló magyarok is folyamatosan használták a megmaradt épületeket, így a római település szerkezete még a középkori királynői város szerkezetét is meghatározta, fel is használták a római épületek köveit. A városrésznek ma is kifejezetten egyedi hangulatot adnak a lépten-nyomon előtűnő ókori maradványok, romok, képünkön éppen a Metro együttes tagjai pózolnak ezekkel.
Óbuda történetének fontos eleme a folyamatos átalakulás, az egymásra rakódó rétegek. A középkori város, amely fejedelmek, királyok, királynék székhelye volt, csak nyomokban őrződött meg, hiszen a terület a török időkben elnéptelenedett. A 19. századra viszont kialakult a kockás abroszos kisvendéglők világa, a helyi szórakozás legendás volt. A panelesítés és a modern Óbuda megépülése miatt a régi hangulat nem sok helyen, leginkább a Fő tér környékén és például a 125 éves Kéhli vendéglőben őrződött meg. Krúdy Gyula hűséges krónikása volt ennek a letűnt, kedves korszaknak, amit az ő írásaiból megismerhetünk. A régi Óbudán kis, földszintes házak uralták a környezetet, az Árpád híd még sehol sem volt, a környéken szőlőt termeltek, és kiváló piacokról érkezett a friss élelmiszer a legendás kisvendéglők tányérjaira.
A szórakozáshoz természetesen kellett pénz és szabadidő, az óbudaiak az itteni, világhírű üzemekben vállalt munkájuknak köszönhették mindkettőt. Budapest legrégebben alapított gyárai közül jó pár errefelé működött, köztük a Széchenyi István kezdeményezésére létrejött hajógyár, közelében pedig a legendás óbudai textilgyártás létesítményei néztek farkasszemet a szemközti Újpest ipari telepeivel. A Goldberger-gyár, a rövid ideig működő, de jellegzetes külsejű selyemgombolyító vagy a harisnyagyár mellett fejlett kisipar is kibontakozott, tímárok, gombkötők, cipészek, kádárok éltek a kertvárosi környezetben.
A szórakozásnak tehát komoly hagyományai vannak a kerületben, a Hajógyári-sziget pedig már évtizedek óta otthont ad Közép-Európa egyik legkedveltebb zenei fesztiváljának, a Szigetnek (bár ennek sok óbudai nem örül). Az első fesztivált 1993-ban rendezték, de már a 80-as években is számtalan, fiataloknak szóló program, koncert zajlott a környéken, képünkön az egyik ilyen alkalommal mankóval közlekedő ef. Zámbó István oszt autogramot egy azóta talán nagymamává érett lány combjára.
A víz közelsége nemcsak az iparnak kedvezett, a római-parti sportélet, a csónakházak, üdülők, egyesületek világa egyaránt hozzájárult sporttörténeti események létrejöttéhez és a boldogan, mozgással, napozással eltöltött délutánokhoz, míg a kerület fürdőiben megszülettek az évezred hasas és fejes ugrásai. Óbuda pedig a sportok terén is a vállalkozó kedvű emberek hazája, amit kiválóan bizonyít, hogy a környék zöld szíve, a Hármashatár-hegy korábban sem csak a kirándulókat vonzotta, vitorlázórepülővel, sárkányrepülővel, mostanra pedig siklóernyővel is előszeretettel startolnak el csúcsairól.
A környék másik kedvelt zöld pontja a Kiscelli Múzeum környéke, ami kolostorból lett először Schmidt Miksának, a szecesszió sztárkivitelezőjének (és Mágnás Elza kitartójának) a bemutatóterme és lakhelye, majd múzeum és kedvelt kirándulóhely. A kerület egyébként is gazdag nem túl nagy, de kifejezetten érdekes profilú kulturális intézményekben, kisvállalkozásokban, amelyek közül sok a Fő tér környékén és az egykori gyárépületekben található.
Óbuda Pesttel és Budával való egyesülése 1873-ban Budapest születését is jelöli. Az ezt követő száz évben azonban a környék megőrizte kisvárosias jellegét, az 1960-as évek végén azonban elkezdődött a bontás, az addigra sokszor már nagyon rossz állapotban lévő épületek helyére panelek épültek. Ebben a városrészben tehát a folyamatos átalakulás már kétezer éve része a mindennapoknak, ezért is nagy öröm rátalálni egy olyan fotóra, mint záróképünk, ami ’82-ben készült Fogl Károly cipész üzletéről. A bolt ugyan kicsit kevésbé divatos portállal, de ma is régi helyén, hasonló néven működik, jelképe is lehetne Óbuda dolgos, vállalkozó kedvű lakóinak.
(Borítókép: Jurányi Attila – Fortepan)
