Kétségkívül a Vígszínház tette anno népszerűvé Újlipótváros környékét, hiszen annak 1896-os megnyitását követően kezdték el a pestiek felfedezni a városnak ezen részét. Az 1900-as évektől kezdve pedig sorra épültek itt a bérházak, legtöbbjük az akkoriban divatos tágas, többszobás kivitelben. Az I. világháborút követően azonban megnőtt azon középosztálybeliek száma, akiknek komoly igényük nyílt a kisebb, megfizethetőbb árú lakások bérlésére. Az első két úgynevezett garzonházat 1926-ban kezdték el építeni, az egyiket Budán (a Zenta utcában), a másikat Pesten (a Kisfaludy utcában).
Ugyanezen igény hívta életre az újlipótvárosi Pannónia utca 34. szám alatt álló, 1928-ban épült garzonházat is, melynek lakásai kizárólag 24-25 m²-es garzonokból álltak. Hegedős Károly építész 1934 és 1936 között lakott itt, lejegyzett visszaemlékezéseiből pedig érdekes látleletet kapunk a társasházi életről. Persze egy ilyen, szubjektív leírást nem lehet teljes egészében készpénznek venni, de minden bizonnyal sok igazság rejlik az építészként dolgozó férfi beszámolójában.
Hegedős egyébként élete legszebb időszakaként utal az itt töltött időre, amely feltehetően abból is fakadt, hogy anyagi lehetőségei miatt addig csak szobabérletet tudott megengedni magának, és a vele együtt lakó tulajdonossal igen kényelmetlen volt számára az együttélés, ezért régóta vágyott egy saját lakásra.
Takarítónő, konyha helyett étterem
Pontosan ezt az igényt szolgálta ki a Pannónia utca 34. szám alatti ház, melynek hat emeletén összesen 101 garzonlakás kapott helyet. A kis garzonok előszobából, fürdőszobából és szobából álltak. Házközponti fűtés tette komfortossá az életet, bár Hegedős sokat panaszkodott és vitázott a házmesterrel, hogy a télire ígért 20 fok helyett csak 17 fok volt a lakásban. A garzonokba konyhát nem terveztek, csak gázrezsót, az itt lakó agglegények azonban többnyire eljártak étterembe. A földszinten lévő cukrászdában pedig a Pesti Hírlap olvasása mellett reggelizni és uzsonnázni is lehetett. Így tett Hegedős Károly is, aki minden reggel itt fogyasztotta el a tejeskávéját és a fél vajas zsemléjét, valamint itt értesült a legfrissebb helyi pletykákról is a cukrászdát vezető „Mamától”.
Könnyen el tudjuk képzelni tehát, hogy milyen pezsgő társadalmi élet zajlott a kis cukrászdában. A garzonház minden emeletén külön takarítónő dolgozott, akinek a szolgálatait a lakók díjazás ellenében vehették igénybe. Ők nemcsak a lakás tisztaságáért feleltek, hanem Hegedős beszámolója szerint a pletykákat is serényen szállították egyik helyről a másikra. Úgyszólván: ezen garzonházban kevés titok maradhatott rejtve a kíváncsi szemek és fülek elől.
Férjre vadászó szinglik
Amint látható, ezen kis lakásokat mindennel ellátták annak érdekében, hogy ideálisak legyenek az egyedülállók számára. Hegedős visszaemlékezéseiből pontos képet kapunk a társasházban lakókról is. A hozzá hasonló agglegények mellett számos egyedülálló nő is bérelt garzont az épületben, akikről a férfi finoman szólva sem volt túl jó véleménnyel. Beszámolója szerint a helyi „szingli” nők egyik kategóriája a férjre vadászó özvegyasszony archetípusa. Hegedős tapasztalatból beszélt, hiszen leírása szerint az egyik szomszédasszonya éppen őt pécézte ki jövendőbelijének, aminek egyértelművé válását követően a férfi sürgősen berekesztette a vele való társalgást.
Az építész feljegyzi azt is, hogy a garzonház és a cukrászda törzsközönsége között keringő pletykák szerint élt a házban egy olyan „dísz-nő” is, aki gróf szeretőjével együtt arra szakosodott, hogy jómódú férfiakat fosszon ki. Emellett a férfi leírja, hogy számos egyedülálló nő prostituáltaknak adta a lakását, vagy saját maga űzte a legősibb mesterséget. Hegedős értekezésében végül arra jutott, hogy szerinte az egész ház a prostitúcióból élő nők miatt épült meg. Azért a korrektség kedvéért azt is megemlíti, hogy élnek továbbá a házban olyan idős személyek is, akiket a gyerekeik passzoltak le ide.
A népszámlálás más képet mutatott
Hegedős leírásaihoz képest kissé finomabb képet kapunk a ház lakóiról az 1941-es népszámlálás adataiból, amely szerint a ház lakóközösségét főként egyedülálló, negyven feletti tisztviselők és nyugdíjasok, valamint házaspárok, továbbá gyermekükkel vagy idős szülőjükkel együtt élő egyedülálló személyekből álló kis családok alkották. Szingli nőknek és özvegyasszonyoknak e feljegyzés szerint már nyoma sincs. Azt, hogy mi volt az igazság, persze sosem tudhatjuk meg pontosan, de – ahogy az általában lenne szokott – vélhetően a két véglet között található.
Azóta a cukrászdás „Mamával” együtt eltűntek a „dísz-nők” és a kétes hírű hölgyek is a Pannónia utca 34. szám alatti házból, a földszinti üzlethelyiségben pedig jelenleg egy masszázsszalon üzemel. A ház régi patinájáról a feketére porosodott házfal és a bejáratot éberen őrző mitológiai férfifej árulkodik.
Akinek felkeltette az érdeklődését a szingliház, és szívesen megnézné személyesen is, semmiképpen ne hagyja ki az utcában működő Tradi pékséget, ahol igazi kézműves kovászos péksüteményeket lehet kapni. Az általában előtte kígyózó sorokról könnyedén fel lehet ismerni.
Felhasznált irodalom:
- Valló Judit: „Háborítatlanul lakni valahol, ahol az én összes »motyóm« [...] megfelelő helyen, együtt van”, Korall, 2014, 58. sz.
