A II. világháború már önmagában egy tragikus esemény, de 1944 őszétől egész a harcok lezárultáig egymást érték a megrázó, döbbenetes és sok halállal járó történések. A város ostroma, a nyilasok szadista és őrült tombolása vagy a vérben úszó tömegmészárlás, a kitörés mindenkinek eszébe juthat, ha erről az időszakról beszélünk. A Regent-ház története kevésbé ismert, és kevesebb halálos áldozattal is járt, mint az említett események, ugyanakkor mégis ez volt a legszomorúbb tragédiája a háború utolsó hónapjainak – már ha egyáltalán különbséget kell vagy illik köztük tenni. Én magam Finy Petra Kerti szonáta című regényében olvastam először róla.
Volt egyszer egy ház
A Regent-házat 1935-ben egy tüzelőanyag-kereskedő, bizonyos Vágó Rezső építtette a Fenyvesi és Fried Építésziroda által készített tervek alapján. Korábban egy kisebb, földszintes sarokház állt itt, amelyben egy német származású kisiparos és családja élt meg dolgozott. Az épületet tőlük vette meg a Himlőoltó Intézet tulajdonosa, dr. Péchy Dániel, majd 1911-ben a főváros tulajdonába került. 1933-ban Vágó Rezső bejelentkezett az ingatlanra, ahova egy többemeletes luxusbérházat álmodott, amely két évvel később már ott is állt a Mechwart liget és a Margit körút sarkán.
A Regent-ház a főváros egyik legszebb lakóháza volt. A csodájára jártak, mert hát ott élni kiváltságnak számított és rangot jelzett. A hatemeletes házban nagyjából 160-180 ember lakott, az épület földszintjén egy Meinl üzlet működött, valamint a Regent nevű kávéház, ami annyira népszerű helynek számított, hogy végül a fölötte magasodó lakóházat is erről nevezték el. A Regent-házban olyan izgalmak voltak, mint a 4 méter belmagasságú, hatalmas pince vagy az üvegcsőben futó lift, és az épület – amelyben még a legsúlyosabb időkben is volt villany, víz, és működött a központi fűtés – bombabiztosnak számított.
Élet és halál a pincében
A lakók 1944 karácsonyát követően, január 3-án vonultak le a pincébe, merthogy akkor zárult be az ostromgyűrű a főváros körül. Ám mivel az a hír járta, hogy a ház abszolút bombabiztos, így nemcsak a lakók, hanem a rokonaik és barátaik közül is sokan itt kerestek menedéket. A pince tág volt, kényelmes és levegős, elfértek benne. Közben a frontvonal elérte Budát, gyakoriak voltak a szovjet belövések, nem beszélve arról, hogy közben a nyilasok folyamatosan razziáztak, és keresték-kutatták a hadra fogható embereket.
Január 10-én a németek a Mechwart ligetbe aknavetőket és lövegeket telepítettek, ennek részeként pedig a Regent-ház földszintjén, a kávézóban orosz hadifoglyokkal közel 80 tonna robbanóanyagot halmoztak fel. Erről a lakók is értesültek, és ha addig biztonságban érezték magukat, ez az érzés jelentősen csökkent bennük. Pláne, hogy ekkor történt az is, hogy két, üzemanyagot szállító teherautó közül az egyiket kilőtték a Regent-ház közvetlen közelében, és a tűz az épület földszintjét is elérte. De akkor még nem történt tragédia. A teherautós eset után a Regent-ház lakói egy küldöttséget bíztak meg azzal, hogy a szomszédos házban lakó tömbparancsnokot beszéljék rá arra, hogy érje el a németeknél, hogy vigyék el a lőszert az épületből. A német parancsnok megígérte, hogy átviteti a lőszert a Statisztikai Hivatal épületébe, ám ott akkoriban egy magyar utászalakulat állomásozott, ők pedig megakadályozták a dolgot.
A Regent-házat január 14-én bombatalálat érte, és bár egy része beomlott az épületnek, a pince továbbra is védelmet nyújtott. Talán ezért is nyomult be oda aznap nyolcvan magyar katona, akik helyet követeltek maguknak. Közben néhány civil, az óvatosabbak elhagyták a pincét, és máshol kerestek menedéket, mivel megtudták, hogy a több tonna lőszer még mindig ott van a házban. Sőt, a németek ekkor már más hadianyagot is felhalmoztak a földszinten: tartályokat, ejtőernyőket.
Január 21-én elterjedt, hogy éjjel szovjet berepülés történt, aminek eredményeképpen gyújtóbombákat dobtak le. Bár keresztül-kasul járőrözték a környéket, nem találtak semmit. Másnap, január 22-én hajnali háromkor aztán hatalmas detonáció rázta meg a környéket. Miután a por leülepedett, az utcára merészkedőket borzalmas látvány fogadta: a Regent-ház helyén egy 6-8 méter magas, égő romhalmaz állt, a ház pincéjét maga alá temetve. Akkora volt a tűz, hogy még a szomszédos épületre is átterjedt, izzottak a pince Regent-ház felőli falai, jó páran meg is haltak az ott bujkálók közül. Aki pedig túlélte, a következő ház pincéjének falát megbontva menekült meg.
A tragédia utóélete
A háború után a Regent-ház romjait fallal vették körbe. A törmeléket 1948 márciusában kezdték elszállítani. Május elején emelték ki az első áldozatokat, az utolsó holttesteket június végén találták meg. A halottak egy jó része azonosíthatatlan volt az óriási hő és az egyéb roncsolódások miatt. Csupán azokat tudták azonosítani, akik mellett volt valami ismertetőjegyként is szolgáló tárgy (pl. irat). Az áldozatok számát csak megbecsülni tudták, de 250–300 között valószínűsítették, és inkább a magasabb számhoz közelebb. Hogy pontosan mi okozta a robbanást, hogy szándékos volt, vagy véletlen, arra nem derült fény, mint ahogy arra sem, hogy a németek voltak-e, vagy egy szovjet gyújtóbomba robbant fel a háznál.
A Regent-ház áldozatai között pár, a korszakban ismertnek számító név is szerepelt: az első magyar érsebész, Fáykiss Ferenc, Fest Sándor filológus és Vágó Dezső szobrász. Az azonosítatlan áldozatokat a Farkasréti temető 19/1-es parcellájában helyezték közös sírba 1948-ban – egyetlen kivétellel. A halálakor a harmincas éveiben járt nő holtteste, amely a ráomló tűzoltó homoktól mumifikálódott, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében pihen. Nem sikerült kideríteni róla, ki volt, annak ellenére, hogy egy zöld masni volt a hajában – ami a mai napig ott van. Idetartozó érdekesség, hogy a romok alól egy teljesen ép és sértetlen, működőképes tárgy is előkerült: egy vekker, vagyis egy ébresztőóra. A Regent-ház helyén 1959-ben épült új ház, az, ami mai is ott áll, és amit Dúl Dezső tervezett, ám a munkában részt vett az a Fenyvesi István is, aki korábban társával, Fried Miksával a Regent-házat tervezte.
(Borítókép: Vörös Hadsereg – Fortepan)
