A Csengery és a Dob utca sarkán álló, szépen felújított szecessziós épületben ma Európa egyik legnagyobb hostel- és hotelláncának egyik egysége, az a&o Budapest City működik, de a századfordulón még az ország legnagyobb kártyagyárának adott otthont.

Ez a VII. kerületi épület sokáig állt lepukkanva a Csengery utca és a Dob utca sarkán, a málló vakolat pedig sok mindenre felhívta a figyelmet, csak épp arra nem gondolt ilyenkor a járókelő, hogy a századfordulón épült ház milyen történetet rejt. Ez volt az Első Magyar Kártyagyár Részvénytársaság üzeme, ahol pár évig a Piatnik is gyártotta a kártyáit – persze csak azután, hogy csődbe vitte a magyar részvénytársaságot.

A kártyagyártás felvirágzása

A 19. század folyamán futott fel az országban a kártyakészítés, egyre több iparos foglalkozott vele, ami nem csoda, hiszen ekkorra már szinte minden kaszinóban, szalonban és kávéházban zajlottak a tarokkpartik. Nem ez volt a legegyszerűbb kártyajáték, de abban a korban bolondultak érte az emberek – leginkább a férfiak, és biztosak vagyunk benne, hogy ti is találkoztatok már a névvel jó pár korabeli regény olvasása közben. A gyártók viszont tényleg csak a gyártással foglalkoztak, a grafikát nem ők készítették, hanem a kártyarajzolók és -festők, mint amilyen a magyar kártya ősét megfestő Schneider József is volt (ő a volt Wichmann kocsma épületében festette a kártyákat).

Ahogy teltek az évek, és egyre fejlettebb lett az ipar és a nyomtatás, úgy lett egyre nagyobb a piaci verseny is, végül a kisebb kártyagyártók közül

5 család (Giergl, Wilner, Schell, Zsíros és Turi) emelkedett fel a legmagasabb szintre, MAJD EZEK összeÁLLTAK, hogy 1868-ban MEGALAPÍTSÁK az Első Magyar Kártyagyár Részvénytársulat Pesten nevű céget.

Elsősorban mosható kártyákat készítettek a kávéházaknak, a szalonoknak és a kaszinóknak, de a repertoárjukat színes papírokkal és könyvkötészeti munkákkal is bővítették. Az 1873-as bécsi világkiállítás kapcsán is elismerően írtak róluk, a Képes Kiállítási Lapok szerzője pedig azt is megjegyzi, hogy míg Nyugatra a legjobb minőségű kártyákat adják el, addig az olyan keleti országokba, mint Görög-, Moldva- és Oláhország, „középfinomságú és durva kártyákat gyártanak”.

Míg itthon az Első Magyar Kártyagyár volt az egyeduralkodó, addig Bécsben a Piatnik volt a legnagyobb név a szakmában, el is kezdték bekebelezni a kisebb üzemeket és a potenciális versenytársakat. A Monarchia magyar része sem kerülhette el végzetét: Piatnik Ferdinánd cége egyre nagyobb tért hódított, végül nemcsak a kisebb üzemeket, de a nagy kártyagyárat is ellehetetlenítette, melyek emiatt sajnos csődbe mentek. A Csengery utca 11. szám alatti gyár végül Piatnik tulajdonába került – 51 ezer koronáért vették meg a berendezésekkel együtt –, mely egészen 1903-ig készítette itt kártyáit, de mivel az egyre nagyobb siker egyre nagyobb hely után kívánkozott, átköltözött a Rottenbiller utca 17.-be (erről a házról itt írtunk bővebben).

Hostelként éledt újjá a valamikori üzem

A helyen eredetileg egy földszintes ház állt, itt az 1890-es években épült fel a háromemeletes szecessziós épület, melyben később a VII. kerületi elöljáróság működött, majd 1956-ban itt alakították meg Hegedűs István mérnök elnökségével a 12 tagú Nemzeti Bizottságot. Az 1970-es években a Patyolat (ruha- és vegytisztító) központja működött itt, egyidőben kollégium is volt a falai között, majd egészen a 2018-as felújításig üresen, bedeszkázott ablakokkal állt. Ma a német a&o hotel- és hostellánc budapesti egysége működik az épületben.

A márkát a német ifjúsági szállások mintájára hozta létre Oliver Winter, és míg máshol jellemzően használaton kívüli irodaépületeket alakítanak át többségében fiataloknak szóló szálláshelyekké, addig nálunk erre a valamikor szebb napokat látott Csengery utcai saroképületre esett a választásuk (ami az egyik legszebb szálláshely lett a portfóliójukban). A felújítás és az átalakítás során meghagyták a lépcsőház eredeti mélykék csempéit, restaurálták a szecessziós kovácsoltvas korlátokat, helyreállították a homlokzatot, a kártyagyár múltját pedig a lépcsőházban lévő magyarkártya-rajzok idézik meg.

Az a&o Budapest City a 2020-as Covid idején nyitott, s bár egy kihívásokkal teli időszakban indultak, ez egyáltalán nem érintette rosszul őket, azóta is a fiatalok egyik kedvelt választása, ha fővárosi szálláshelyet keresnek. A fiatalok pedig nagyon fiatalok: ottjártunkkor egy 17-20 év körüliekből álló csoport szállt meg, de persze párok, egyedül utazók és idősebb generációk is képviseltetik magukat. A hostel és hotel megjelenésében és programjaiban is a fiatalokra épít, gyakran vannak élő zenés estek, standupfellépések és kisebb kiállítások is. Mi is eltöltöttünk itt egy estét, akkor éppen open mic volt, így egymást váltva zenéltek a vendégek egymásnak, amit vacsora közben mi is szívesen hallgattunk. 

Forrás:

  • Csontó Sándor: Nyílt kártyákkal, Régi-Új Magyar Építőművészet, 2022, 1–6. szám
  • Jánoska Antal: A Piatnik Magyarországon, Magyar Grafika, 1990, 34. évfolyam, 1–6. szám
  • Kártyák az iparpalota magyar osztályában, Képes Kiállítási Lapok, 1873
  • Koltai Ferenc: A Játékkártyagyár és Nyomda 100 éves jubileuma, Magyar Grafika, 1970, 14. évfolyam, 1–6. szám

(Borítókép: a&o Budapest City)

Címkék