A tavalyi volt az első év, amikor Nápoly védőszentje, San Gennaro (Szent Januáriusz) ünnepén megmozdultak az ország pizzarajongói, és késő estébe nyúlóan fiesztáztak. A klassz kezdeményezés 2024-ben is folytatódik, ezúttal még több pizzériával/étteremmel, idén is országos lefedettséggel, Budapest belső kerületeitől egészen Herendig.

Világörökség, örök szerelem

Van az a szerelem, ami sosem múlik el. A pizza iránti rajongás pedig pontosan ilyen, nem véletlen, hogy a világ egyik legnépszerűbb, ha nem a legkedveltebb ételéről beszélünk. Ami mindig jólesik, bármikor van hozzá kedv, felvidít, táplál, pár percre legalább gondolatban elrepít a Földközi-tengerhez.

2017-ben került fel az eredeti „pizza napoletana” és készítésének hagyománya az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára. Ez a már több mint 200 éves históriával rendelkező olasz étel világszerte hegyeket mozgatott meg az elmúlt 10 évben. Művészetét rengetegen sajátították el, szinte példátlan ez a kontinenseken átívelő hagyományőrzés.

San Gennaro ünnepén Nápoly ünnepel – és tavaly óta mi is

2023-ban indult a Nápolyi Pizzériák Éjszakája országos kezdeményezés, ami éppen a műfaj legnagyobb rajongóit, illetve szakavatott képviselőit hozta össze.

Calabriában a vérmisztériumról és San Gennaróról szól minden az év szeptember 19. napján, nagy utcai fesztiválba torkollik az este. A Nápolyi Pizzériák Éjszakája pedig azonos napon egy tisztelgés az igazi nápolyi pizzák előtt, egy ünnep azoknak, akik szeretik Olaszországot, a pizzát, és lehetőség azoknak is, akik még csak ismerkednek a nápolyi stílusú specialitásokkal. Tavaly óriásit szólt a rendezvény, a pizzériák megfeszített tempóban dolgoztak, a pizzarajongók pedig jó pár helyen türelmesen vártak az est fénypontjára: a választott ünnepi pizzára.

18:00-tól 23:00-ig nyomott áron ehetjük a világ legkedveltebb ételét

Idén is országosan csatlakoztak a pizzériák, és ismét 50%-os kedvezménnyel készítik három kedves pizzájukat. Egységesen 18:00-kor kezdődik az ünnep, és 23:00-ig (vagy a készlet erejéig, ha előbb elfogyna a tészta) tart a sütés az egyes éttermekben. 

A tervek szerint több ezer légies tésztájú, olasz alapanyagokkal pakolt nápolyi pizza készül el ezen az estén.

A tavalyi gyakorlathoz hasonlóan az éttermek zöménél előjegyzés, foglalás szükséges a szeptember 19-i rendezvényre, ám akadnak a résztvevők között olyanok is, akik ismét a begyúrt tésztákra támaszkodva, kifulladásig sütik a pizzákat, és érkezési sorrendben szolgálják ki a vendégeket.

Az esemény hivatalos weboldalán az összes részt vevő pizzériát megtaláljuk, pontosítva az ünnepi rendelésfelvétel, előjegyzés, sorban állás menetét, hogy biztosra mehessünk a kinézett helyen. A foglalási időszak megkezdődött, szeptember 19. 12:00-kor fejeződik be. 18:00-kor pedig kezdetét veszi az országos pizzaünnep!

Bővebb információ itt, a Facebook-event itt található.

(Borítókép: Polyák Attila - We Love Budapest)

Címkék