Bár a nápolyi pizza évekkel a budapesti megjelenése után is hívószó, sőt, egyre több római vagy éppen canotto stílusú pizzázót találunk Budapesten, a fősodron kívül is van élet. Van egy réteg a kelt tésztából készült, ketchuppal borított pizzaszörnyek és a sztárdarabok között – erre hoztunk most 4 példát.

Hogy egy pizza mitől nem jó, azt könnyebb meghatározni, mint azt, hogy mitől jó, hiszen ez egy szubjektív kérdés. Van, aki az alig tésztás nápolyi stílust kedveli, van, aki a vékony tésztánál marad, de a roppanósabb trattoria stílust választja. A vastagabb, kovászos, útközben is fogyasztható római szintén hódít, pár helyen pedig a legújabb olasz stílus, a puha szélű, csónakszerű canotto is megjelent. Jó pizzát viszont találunk a legújabb stílusokon túl is, csak tudni kell, hova menjünk. Az alábbi helyekkel például biztosan nem fogunk mellényúlni.

Basilico pizza & pasta

Pici pizzéria a VIII. kerületben, mely 2020 januárja óta várja a vendégeket. A tulajdonos közgazdászból lett pizzaszakács, de volt egy kitérője Olaszországba is, ahol futárként dolgozva ismerte meg az olasz trattoriák világát. A pizzafeltétek összetételét tekintve biztos, hogy nem az újhullámos pizzák világát kapjuk, de aki nem akar mindig tellicherry borsot és 'nduját a pizzájára, esetleg szívesen enne egy pizzát a 90-es évek hangulatában, jó alapanyagokkal és tisztességes tésztával, az szeretni fogja a Basilicót. A pizzákat kézzel nyújtják, és kövön sülnek, 450-500 fokon, pár perc alatt. 3-féle méretet választhatunk – a hagyományos 32 és az óriás 40 cm-es mellett 50 cm-es, New York-i stílusú pizzaszeleteik is vannak, amiket alapvetően sétáláshoz terveztek, de akkor sem szólnak ránk, ha helyben esszük meg őket. Ha feldobnánk a pizzánkat, kiegészítőnek találunk olajakat, reszelt parmezánt és oregánót az asztalokon, magukat a tésztákat pedig a lazaság jegyében egy pizzás kartonon kapjuk. A pici terasz tavasszal tökéletes – a VIII. kerületnek ez a része csendes, rendezett és éppen feljövőben van. A Basilico ár-érték arányban nagyon baráti, a szeletpizzáik is olcsóbbak, mint a megszokott, egy nagy pizza árából pedig általában egy olcsóbb 32 centis jön ki a felkapott nápolyi pizzázókban.

  • 1085 Budapest, Kőfaragó utca 15.
  • Facebook

Kakas Pizza

A XX. kerületi Kakas Pizzát 2017-ben nyitotta Egri András, az évtizedes tapasztalattal rendelkező vendéglátóst nem ijesztette meg, hogy a kerület nem feltétlenül a gasztronómiájáról híres, sőt! Úgy gondolta, mivel ilyen messzire sok belvárosi pizzéria nem is hoz pizzát, az övé lesz a feladat, hogy tisztességes olasz pizzával lással el a környéket. Rutinos vendéglátósként nem akart azonnal egy egész helyet bérelni, inkább a kiszállításra mentek rá. A nápolyi pizzát viszont szigorúan tilos kiszállítani, így aztán hosszas kísérletezés után megalkották a saját stílusukat, egy hosszan kelesztett, kovászos tésztát, vékonyra nyújtva. A pizza így már elég tartós, hogy kibírjon egy kis zötykölődést, de még így sem viszik túl messzire, csak a saját és néhány szomszédos kerületbe. Alapanyag tekintetében nem spórolnak, a pizzáik rendesen meg vannak pakolva a felsorolt feltétekkel. Olasz alapanyagokkal dolgoznak, de bátrabban párosítják őket, mint egy újhullámos nápolyi helyen. Egy 32 cm-es pizzától jó eséllyel a nagyétkűek is jóllaknak, ha pedig nem vagyunk nagyon éhesek, osztozkodjunk bátran, mert a könnyű, ropogós szélű tészta ellenére is jól fogunk lakni. A kovászos tésztának köszönhetően azonban elmarad a rossz emlékeket idéző, gyomorban kővé vált pizza érzése. Kínálatukban találunk desszerteket, delikát termékeket és friss házi szószokat is, tavasztól pedig házi fagyival bővítik a szortimentet. A Kakas alapvetően kiszállításra van berendezkedve, és mindent el is követnek, hogy a pizza állagromlás nélkül érkezzen az otthonunkba, ha mégis helyben fogyasztanánk, pesterzsébeti bázisukon van egy pár férőhelyes kis pult is. 

  • 1201 Budapest, Nagysándor József utca 46/B
  • Facebook

Local Korner

A siófoki srácok helye pár éve költözött a Szondi utcából a belvárosba. Pizzájuk teljesen freestyle, ráadásul variálható is – kérhetjük a sima, vékony tésztás verziót, de a sajttal töltött szélűt is. Vannak fix pizzák, amik egyáltalán nem ragaszkodnak a hagyományos Margherita, prosciutto, diavola vonalhoz, de összerakhatjuk a saját pizzánkat is, eldöntve, hogy milyen tésztára milyen szószt és arra hányféle feltétet szeretnénk. Árban hozzák a belvárosi pizzázóknál megszokott szintet.

  • 1052 Budapest, Semmelweis utca 17.
  • Facebook

Little Italy

A város egyik legautentikusabb olasz pizzázója, a Little Italy önmagában is egy pár négyzetméter Nápoly a külső Király utcában – pedig nem is a levegős szélű, kevés feltétes, újhullámos nápolyi pizzát csinálják, hanem a délolasz trattoriák ropogósabb változatát. Hamisítatlan olasz hangulat, olasz alapanyagok, hiperkedves kiszolgálás és nagyon korrekt árak. A pizzák szuperek, nincsenek sem túl-, sem alulpakolva, a desszertkínálat pedig olyan, hogy akármennyit ettünk is, biztos meg akarunk még kóstolni valamit az étlapon lévő klasszikusokból. 

  • 1077 Budapest, Király utca 103.
  • Facebook

(Borítókép: Major Kata - We Love Budapest)

Címkék