A fővárosiak egyik kedvenc kirándulóhelye Szentendre, macskaköves kis utcái, szűk sikátorai és a Duna-part igazi mediterrán hangulatot árasztanak. Nem csoda, hogy a Fő téren nyitott Karnevál Kávéház és Gasztrobár nagyon megtalálta itt a helyét mediterrán fogásaival.

A szentendrei gasztronómia sokarcú – van pár ikonikus hely, ami több mint harminc éve jól teljesít, vannak új üdvöskék, és persze vannak a mérhetetlen mennyiségű külföldi turista etetésére állandósított gulyásleves-csirkepörkölt-tiramisu menüvel operáló csárda. Az igényes konyháknak így mindig örülünk, a helyiekről nem is beszélve. Az pedig, hogy a város egyik leglátogatottabb pontján ebek harmincadján lévő kávézó remek konyhával és izgalmas italkínálattal bővült, mindenképp üdvözlendő.

Lissák Marcellnak nem ez az első gasztronómiai performance-a – hozzá köthető többek között a Pastrami, de van olyan üzemi konyhája is, ami több étterem számára készít olyan kiegészítőket, amikre az adott konyhának nincs helye vagy kapacitása, de jó minőséget szeretne a vendégeinek adni. A Fő téri kávézót eredetileg galériaként és kávézóként üzemeltette a Petőfi Kulturális Ügynökség. Marcellék eleinte csak a szendvicseket szállították volna, később azonban a bérleti jogot is felajánlották nekik, ő pedig úgy döntött: miért is ne? Szentendrei lakosként amúgy is fontosnak tartotta, hogy a város központjában több olyan hely is legyen, ami elsősorban a helyieknek szól, és csak aztán a pár órára Szentendrére látogató vendégeknek. 

A hely korábbi tulajdonosainak ott tört bele a bicskája a projektbe, hogy a kávézónak nincs melegkonyhai engedélye. Marcellék viszont nagyon sok helyre szállítanak szendvicset, így a csapatának a kisujjában van a műfaj. Nem beszélve a többi hidegkonyhai készítményről. A kávéház péksütikkel és kaszinótojással amúgy egy bejáratott sikerrecept – gondoljunk csak a Múzeum Kávézóra a 90-es, 2000-es években –, de Marcellék gondoskodtak arról, hogy a vendégek az étlapra pillantva érezzék, hogy 2024-ben vagyunk. 

A helynek akkor is örülnénk, ha csak egy minőségi italokat és jóféle kencéket kínáló bár nyitott volna, de a tulajdonosok erre rátettek még egy lapáttal, és csináltak egy gazdag pintxo- és mezzekínálatot néhány szendviccsel, salátával és minimális főétellel. A végeredmény tökéletes – a választék széles, de jól kombinálható, elég különleges ahhoz, hogy ne találjuk meg ugyanazt a szomszédban, ráadásul egy mediterrán hangulatú kisváros főterén még csak tájidegennek sem lehet mondani. 

Mindenből van egyszerűbb és extrább: szendvicsből a téliszalámis croissant ugyanúgy szerepel az étlapon, mint a Reuben vagy a bánh mì. A pintxók – igazából kis kanapészendvicsek – és a mezzék nagyon hasonlítanak, többször mi dönthetjük el, hogy kis tálban, mártogatósként vagy bagettszeleten kérjük. De persze van pár pintxo, amiből nem készült krém: például a véreshurkás-kimcsis vagy a prosciuttós-garnélás.

A főételekből 3-féle van, csupa olyan, könnyebb darab, ami mis en place érkezik a konyhára, és itt csak az utolsó simításokat kell rajtuk elvégezni, a salátákból pedig szintén feltettek az étlapra pár könnyű, klasszikus darabot.

A kávéházi hangulatban kifejezetten kritikus pontnak számító kávét és sütit sem bízták a véletlenre – a kávé Bányai, a sütik pedig az Egy csipet tortától és A flódnistól érkeznek. Az italok között pedig sokféle limonádé és izgalmas alkoholos koktélok közül válogathatunk.

Fontos megjegyezni, hogy a Karnevál nemcsak kávézó, de galéria is. Jelenleg kortárs szentendrei művészek képei vannak kiállítva, de már tele a naptár őszi rendezvényekkel és workshopokkal, felolvasóestekkel is. A kínálat széles, a kiszolgálás nagyon kedves, a programokon pedig lászik, hogy erősen gondolnak a helyi lakosokra is. A napokban induló klasszikus Benedict-tojásos, pezsgős reggelikkel is a szentendreieket akarják kicsit visszacsábítani a Fő térre. Egy biztos, átutazóban is érdemes beülni egy hideg italra, pár könnyű falatra, és nézni a Fő tér forgatagát vagy a délutáni sziesztát. És nagyon reméljük, hogy a Karnevált a helyiek is birtokba veszik pillanatokon belül. 

Elérhetőségek

Karnevál Kávéház és Gasztrobár

Címkék