Túrázó nem követhet el nagyobb hibát annál, mint hogy kihagyja Sződligetet, a kellemes, nyugodt településen ugyanis 1000 darabos söröskorsó-gyűjtemény és mesebeli hangulatot árasztó kis tó is várja a látogatókat, a két izgalmas és sajátos nevezetesség megtekintését pedig egy kellemes tanösvény bejárásával és egy kiadós ebéddel együtt könnyedén egynapos túrává bővíthetjük.

Korábbi cikkünkben már említettük Sződliget mesebeli kis horgásztavát, ennek kapcsán kerültünk kapcsolatba dr. Somogyi Istvánnal, aki lelkes lokálpatriótaként meghívott minket, hogy nézzünk körül kicsit jobban a településen. Mi kocsival indultunk az útra, de Sződliget busszal és vonattal is könnyen megközelíthető.

A Korsók Háza

Túravezetőnk, dr. Somogyi István családi házak között, egy gyönyörű kert közepén álló faburkolatos épülethez vezet bennünket, bent tökéletes rendben, külön erre a célra épített polcrendszeren mintegy 1000 söröskorsó vár bennünket. Kinek ne esne jól nyáron egy pofa jó sör? Mi már a gondolattól is felfrissülünk, meg persze el is ámulunk a Švejket formázó vagy éppen pityókos szerzetesekkel, régi látképekkel díszített darabokat látva.

A söröskorsók gyűjtője, Szemere István feleségével, Zsuzsával 2018-ban döntött úgy, hogy gyűjteményét a nagyobb nyilvánosságnak is megmutatja, a kiállítóhely pedig 2019-re jött létre. Az 1000 korsóból álló gyűjteményben a tulajdonosok munkájának hála szinte egyszerűbb keresni, mint egy könyvtárban. A korsók alatt, a polcokon látható betűkből és számokból álló „jelzet” segítségével találhatjuk meg az adott tárgyhoz tartozó leírásokat, melyekből nemcsak a gyártás éve és helye válik egyértelművé, hanem más izgalmas részletek is.

Ki gondolta volna, hogy a müncheni korsókon látható szerzetes a város nevére (Mönch – németül szerzetes) utal, a litofánnak nevezett korsók alján pedig egy különleges technika segítségével háromdimenziós kép bukkan elő, ám ezt csak akkor láthatjuk, ha az ital utolsó cseppjét kihörpintjük, és a fény felé esik a korsónk alja. De vannak itt arcokat formázó karakterkorsók, a világ legkisebbjének és legnagyobbjának számító Guinness-rekorder darabok is.

István 1972-ben szerezte meg első korsóját, innentől kezdve pedig nem volt megállás. Felesége, Zsuzsa is aktívan részt vesz a gyűjteménnyel kapcsolatos munkában, 5 közös könyvükhöz ő készítette a fotókat. A söröskorsó-gyűjtemény egyébként nemzetközi szempontból is figyelemre méltó, és a Pest Vármegyei Értéktárban is szerepel. István olyan lelkesen és nagy tudással mesél, hogy még órákat tudnánk itt eltölteni, de indulnunk kell, várnak a manók és a tündérek, irány a Mesetó.

Információk a látogatásról:


A Korsók Háza előzetes egyeztetés után ingyenesen látogatható. Bejelentkezni Szemere Istvánnál lehet, az alábbi elérhetőségeken:

E-mail: szemere.istvan@gmail.com
Mobil: +36 30 932 9827

A Mesetó és környéke

A két helyszín kellemes sétatávolságra található egymástól, közben be is ugorhatunk a Rábai Cukrászatba egy frissítő kávé-süti kombóra. Innen jobbra kanyarodva a Malom utcán, szintén jobb oldalon kis erdei ösvényhez érkezünk. Bekanyarodva a romantikus erdei úton át a Sződrákos-patakon átvezető kis hídhoz érkezünk, majd jókora kapu fogad bennünket.

A kilincset lenyomva igazi mesevilág tárul a szemünk elé,

mintha egyszerre utaztunk volna a legendák földjére és a Tüskevár birodalmába.

mintha egyszerre utaztunk volna a legendák földjére és a Tüskevár birodalmába.

Pedig nem is olyan régen még egészen más képet mutatott a környék. A tó területén az 1900-as évek elején agyagbánya működött, ám a téglagyártás technológiájának változása miatt a termelés veszteségessé vált, és a bányát felszámolták. A kiásott gödröket feltöltötte a víz, így nem sokkal később kialakultak az első tavacskák. A tó karbantartásáért most is felelős Sződligeti Sporthorgász Egyesület 1949-ben alakult, ekkor kezdték összekötni az agyagbányászatból maradt gödröket, így jött létre a jelenleg 2,5 hektár nagyságú vízterület.

A horgászegyesületnek 70 tagja van, nagyjából 30, náddal fedett horgászkunyhójuk festői helyekről nézi magát a tóban, a víz jól karbantartott kifolyón át távozik a Sződrákos-patak irányába, a tavacskába torkolló Ilka-patak befolyásánál óriási kidőlt fa hirdeti a természet erejét. A buckák között hódok nyomai látszanak, de vidra is akad errefelé, pontyok, süllők, kárászok bucskáznak a levegőben. A madárcsicsergés állandó, tábla is hirdeti, hogy melyek a leggyakoribb itt előforduló fajok. Sok a fülemüle, jégmadár is akad. A kint hagyott valóságra egyetlen apróság emlékeztet: a szúnyogok. Érdemes hosszú nadrágban, zárt cipőben nekiindulni, különben az élményeken kívül néhány csípéssel is gazdagabbak leszünk.

Sétánkat ne fejezzük be a tónál, érdemes a Sződrákos-patak mentén balra néhány métert legyalogolni és útba ejteni a Liget-erdő tanösvényt. Az erdei út kb. másfél kilométer hosszú, így kevesebb mint két óra alatt végigsétálhatunk rajta, 7 nagyobb állomása segítségével a környékbeli parkerdő világát ismerhetjük meg. Ha pedig a kirándulásban megéheztünk volna, akkor finom falatokkal vár az Üvegház Étterem.

Információk a látogatásról:


A Mesetó május 1. és október 30. között szerdán, szombaton, vasárnap 9 és 17 óra között ingyenesen látogatható. (A fő időszakon kívül szombaton és vasárnap 9 és 14 óra között tekinthetjük meg). A horgászáshoz szükséges a csend, kirándulóként tartsuk tiszteletben ezt. Kutyát nem szabad a tóhoz vinni, a fotózás mobiltelefonnal ingyenes.

Ha Sződligetet és nevezetességeit választjuk, élményekben és meglepetésekben gazdag napban lesz részünk, sokszor úgy fogjuk érezni magunkat, mintha nem is itthon kirándulnánk. A környék minden évszakban csodaszép, nyáron pedig igazi egynapos nyaralást kínál.

Címkék