Már a 19–20. századi budapesti kereskedők is jól tudták, mennyit ér egy jól berendezett kirakat, főleg, ha játékokkal van tele. A 19. században meg is szólták a játékkereskedőket, hogy színes áruválasztékukkal manipulatív módon próbálják meg befolyásolni a legkisebbeket.

A 17–18. században is a gyerekeket „kis felnőttnek” tekintették, különösen vidéken, ahol akár már 4-5 éves korukban kiküldték őket dolgozni a földekre. De a városokban is jellemző volt, hogy nem kezelték őket a koruknak megfelelően, például ugyanúgy öltöztették őket, mint a felnőtteket, hasonló viselkedést is vártak el tőlük, játék helyett pedig hasznosan kellett eltölteniük az idejüket, nyelveket tanulni, házimunkát végezni. Tulajdonképpen a pszichológia fejlődésével, a kötődéselméletek, a csecsemő- és kisgyermek-megfigyelések segítették megérteni a gyermeki működést, ám egészen a 20. század közepéig természetes volt, hogy a szülők érzelmileg nem voltak igazán jelen a gyermeküknek, kapcsolatuk inkább a tiszteleten, tekintélyelvűségen alapult.

Épp ezért a játékok egészen a 18. század végéig csak kismértékben kaptak szerepet a gyerekek világában, legfeljebb csak ajándék, vásárfia formájában, de a játékosbódék már a középkori vásárokon megjelentek. A szegényebb gyerekek innen kaptak néhanapján egyszerű, lányos vagy fiús, általában fából készült játékokat, a gazdagabbaknak viszont kézműves mesterek saját kezűleg készítették a játékot. A 18. század vége felé azonban, amikor a gyermekkorról addig uralkodó felfogás is változni kezdett, a játék egyre fontosabb szerepet kapott. Ahogy ráébredtek, milyen nagy szerepe van a játéknak a gyerekek fejlődésében, a játékszereknek újabb és újabb változatai születtek, és megindult tömeges termelésük is, lassan kialakult az önálló játékipar. A kialakulóban lévő gyermekszobának is kelléke lett a sok játékszer, ami egyben a szülők anyagi helyzetét és gondosságát is mutatta.

Elkezdődik a gyerekek fogyasztóvá nevelése

Az első szakosodott játéküzletek a nagyobb európai városokban, fővárosokban, gazdasági központokban, Angliában, Franciaországban és Németországban jelentek meg a 19. század harmadik harmadában, és elkezdődött a gyerekek fogyasztóvá nevelése. Az első valódi játékboltot Budapest belvárosában 1835-ben Rippel Károly nyitotta meg; üzletét, amely 1931-ig működött, a kezdettől játékkereskedésként jegyeztette be.

Innentől kezdve sorra nyitottak meg a játékboltok: 1867-ben Brunner „A svájci családhoz” címzett üzlete, amely később a „Gyermekéden” nevet viselte; Liebner Zsigmond 1868-ban nyílt „A Babatündérhez” címzett boltja, 1879-ben Braun (Barna) Vilmos boltjai a körúton és a Kerepesi úton, 1870-ben a Késmárky és Illés cég és így tovább. A korszak legnagyobb játék-nagykereskedője a „nürnbergies” játékárukkal foglalkozó Bettelheim Miksa volt, aki 1872-ben tűnt fel a Váci körúton.

A kialakulóban lévő ünnepek (névnap, születésnap, karácsony) része lett a gyermekek megajándékozása játékkal.

A Városháza előtti piactéren már az 1850-es évekből tettek említést arról, hogy a karácsonyfa mellett kis fajátékokat, mézeskalácsot is lehet venni a gyerekeknek. Brunner Flóris Váci utcai üzlete is karácsonyra jelentette meg az 1860-as évek végéről fennmaradt kétnyelvű reklámját:

„Karácsonyi és újévi ajándékok. Brunner F. Váczi utcában, gróf Nákó-féle házban ajánlja a magas nemességnek, tettes [tekintetesl cs.kir katonaságnak és a két testvérváros tisztelt közönségének főképpen pedig a becses anyáknak s illetőleg atyáknak szeretett kisdedei számára Gyermek játékműi ugyan válogatott raktárát a legjutányosabb áron egyszersmind az eddig tapasztalt kegyes látogatásért lekötelezőbb köszöneteit (sic!) mondván, azon észrevétellel, hogy ő sem fáradságot sem kölcséget (sic!) nem kímélt, csak hogy a legújabb és legíltesebb bel-és külföldi müvekkel tisztelt vevőinek szolgálhasson. Miszerint reménységteli várja a kegyes számos látogatásait.”

Az első boltokban az áru nagyobb része nemigen volt látható, de az 1909-ben megnyílt Árkád Bazár belseje már tágas, világos volt, az áruházi koncepciónak megfelelő képet mutatott, a nagyobb játékok szellősen jelentek meg, a kisebb tárgyakat fénnyel átjárt üvegvitrinekben lehetett megtekinteni. A 19. század második felében, a 20. század elején a kereskedő elsősorban a kirakatban tudta bemutatni árukészletét, ezért a kirakatnézegetés a vásárlás fontos eleme volt. Ám a játékboltok kirakatára tapadó, vágyakozó, leginkább szegény gyerekek képe a társadalmi különbségek jelzésére is szolgált – az ötvenes évek elején is a szegény gyerekjátéktól való megfosztottságát szimbolizálta.

Ördögök vagy angyalok?

Érdekes módon a játékkereskedők megítélése nem volt egyöntetűen pozitív. Pénzéhesnek, profithajhásznak tartották őket, a gyerekek ízlése megrontójának, a fölösleges vágyak felkeltőjének, a gonosz képviselőjének. Már a korai hazai pedagógiai játékkritika kiemeli, hogy a kereskedő az üzleti haszon érdekében milyen módon manipulálja a gyerekeket, hogyan tereli figyelmüket a rossz, ízléstelen, haszontalan játékok irányába. A kor egyik jelentős pedagógusa arról írt:

„első pillanatra feltűnő ezen (játék)bódékban a hatásvadászat, kirívó színű, sajátos alkotású játékszerek, különösen a legújabb divat szerint öltöztetett babák, tarka harleguinok, chinai alakok, gyermekek számára készített pipere és divatczikkek s több más eféle ragyogó, csodálatos tarkabarkaságok az első sort foglalják el, ezek díszelegnek a kirakatokban – míg a háttérben szerényen vonul meg egy-egy röbel-féle játékszekrény. […] a czélszerü játékeszközök rendesen egyszersmind egyszerűek is, s így a szemet nem gyönyörködtetik […].”

Bár a gonosz játékkereskedő toposza nemcsak Dickens regényeiben, hanem nálunk is elterjedt volt ekkoriban, a valóság kicsit más volt. A játékkereskedők, legalábbis számos közülük, nagyon is kedvesek és figyelmesek voltak a vevőkkel; a Kertész Tódor-féle üzlet légkörét például jól mutatja a következő idézet egy visszaemlékezésből: „Úri modorukat (az eladókét) méltatta a vevő közönség. Deák Ferenc, Jókai Мór, Arany János szívesen elbeszélgettek bármelyikkel a bevásárlásaik közben. Még a régi patrícius világ tónusa uralkodott az üzletben, a tisztesség és becsületesség, az udvarias úri modor.”

Karinthy is többször beszámolt róla, milyen örömmel járta a játékboltokat, ahol előzékeny kiszolgálásban volt része:

„Készségesen lehozza a polcról, de nem megy el, udvariasan áll, de állhatatosan, pedig szívesen kipróbálnám még egyszer… Köhécselek, komoly, aggodalmas arccal nézem a szerkezetet (no ugye, nehogy olyasvalamit adjon, ami első próbára tönkremegy – szó sincs róla, kérem, garantált, szolid, német munka!), aztán közömbös kérdéseket teszek még, sokallom az árat, hm, mondja csak, nincs olyan izéjük… olyan forgatható dolog, amit múlt héten láttam… nem, nem erre gondoltam… várjon csak, mindjárt megmondom.”

Játékhiánytól a bőségig

A 19–20. század fordulóján a hagyományos játékokat egyre inkább háttérbe szorították a mechanikus játékok, már nem volt ritkaság a szériagyártott termék sem. Természetesen a világháborúk idején a mindennapi alapellátási cikkek élveztek elsőbbséget, ezért a játékkereskedelemben egyre több silány minőségű termék ütötte fel a fejét.

A háború után megalakultak a korábbi játékcégeket is tömörítő államosított nemzeti vállalatok, az 1960-as, 1970-es években pedig az Állami Áruházak játékbirodalmai, amelyek főként karácsony táján kápráztatták el a gyerekeket hatalmas karácsonyi kirakataikkal, mozgó babáikkal, mézeskalács házaikkal.

A főbb gyártók és forgalmazók a Főbuha és a Triál voltak, akik egyre nagyobb mennyiségben és gazdagabb választékban igyekeztek beszerezni a játékokat. 1962-től kezdve pazar játékkiállításokat szerveztek az adventi időszakban, ahol nemcsak játékokat, de ínycsiklandó édességeket is bemutattak: a színes csomagolású Játékbolt szelet, a Marika és Bandi szelet, valamint a Tibi csoki méltán népszerű volt a gyermekek körében, ahogy a Szerencsi Csokoládégyár Mézga család figuráival díszített csokijai is. A Játékkiállítás résztvevői évről évre játékkiállítási Híradót, Képes játékkiállítás című katalógust kaphattak, amelyből tájékozódhattak az aktuális kínálatról, a gyártók, gyárak, ktsz-ek termékeiről.

Játékhiány azonban ekkor, majd a 80-as években is felütötte fejét, hiszen a kínálat nem tudta mindig felvenni a versenyt a kereslettel. A minőség gyakori probléma volt, a kereskedők nem mindig kaptak elfogadható minőségűt még az olyan népszerű játékokból sem, mint „Petra hölgybaba”. 1988-ra egyre nagyobb hiánycikké vált a Lego, emiatt a Triál az NDK-ból próbált beszerezni elemes építőjátékot („Olcsóbb, mint a Lego, és jó” – nyugtatgattak), aki pedig lemaradt a Legóról meg a hölgybabáról, annak hoztak importjátékot a szocialista országokból.

A rendszerváltással sorra tönkrementek a játékboltok, vagy átalakultak, de létesültek szép számmal újak is – a 90-es évek elején már 300 kis- és nagyker szolgálta ki a gyerekeket. A Skála és a Centrum eleinte még nagy szerepet vállalt a játékkereskedelemben, de a plázák megjelenésével elvesztették jelentőségüket. Szép lassan elkezdtünk felzárkózni a nyugati országokhoz, megjelentek az első Hasbro boltok, illetve a ma is ismert nagy játékkereskedők Budapesten.

Felhasznált irodalom:

(Borítókép: Ladinek Viktor - Fortepan)

Címkék