25 éve, 1999 augusztus 11-én volt Magyarországon a teljes napfogyatkozás, amit mindenki úgy várt, mint élete legnagyobb, soha vissza nem térő eseményét. Kormozott üveg, speciális szemüveg és hatalmas tömeg jellemezte azokat a helyeket, ahonnan látni lehetett a jelenséget. Bár a Balatonon volt a legjobb rálátás, a budapesti szerkesztőségünk is összegyűjtötte személyes emlékeit az eseményről.
Sosem felejtjük el azt a napot, amikor egy augusztusi hétköznapon valamikor ebéd környékén két teljes percre elsötétült a „világ”. Szürreális volt, ahogy a nappalt hirtelen felváltotta az „este”, hiszen az agyunk nem ehhez a látványhoz volt szokva, kicsit meg is zavarodtunk – ahogy körülöttünk egyébként mindenki. Beállt az addigi zajos tömegben a néma csend.
Úgy vártuk az 1999-es teljes napfogyatkozást, mint egy hírességet.
Amikor belépett a Hold a Nap elé, mindenki tapsolni és ordítani kezdett, de voltak, akik lélegzet-visszafojtva várták, hogy most mi fog történni.
A teljes napfogyatkozás esetén a Hold teljes árnyéka a Földre vetül, kitakarja a Napot, hiszen látszólagos mérete nagyobb, mint a Nap látszólagos mérete – ezért van az, hogy ilyenkor egy nagy fekete korongot, körülötte pedig egy fényes koronát látunk. Pontosan ez az a jelenség, amiért a teljes napfogyatkozás csillagászati szempontból is jelentős, hiszen ilyenkor látjuk a napkoronát, amit alapesetben a Nap fénye elnyom.
Magyarországon a teljes napfogyatkozást Szombathely–Siófok–Szeged tengelyén lehetett megfigyelni, és ahogy az emberek többsége, úgy szerkesztőségünkből is sokan a Balatonon készültek életük legjelentősebb csillagászati jelenségének megfigyelésére. Éppen ezért jelentős torlódások, a MÁV és a Volán jegypénztárai előtt hosszú sorok, a balatoni strandokon pedig tömeg jellemezte a napot. Jól mutatja ezt az alábbi MTI-hír 1999. augusztus 11-éről:
„Továbbra is óriási a tumultus a teljes napfogyatkozás sávjába tartó vonatokon, a Déli és a Nyugati pályaudvaron szerdán kora reggel is hosszú sorok kígyóznak a jegypénztárak előtt. […] A vasúti társaság a természeti jelenség napján 16 külön- és 28 mentesítővonattal szállítja az utasokat Budapestről, valamint Miskolcról Siófokra, Fonyódra, Tapolcára, Szegedre, illetve Székesfehérvárra. A mozdonyok után pedig a lehető legtöbb kocsit kapcsolják.”
A nappali sötétség 11:30-kor kezdődött és 14:15-ig tartott – írta az MTI –, a Napot 12:50-kor takarta el teljes egészében a Hold, ebben a látványban 2 perc 22 másodpercet gyönyörködhettünk. Már aki, ugyanis az esemény előtti napokban rengetegen riogattak azzal, hogy aki belenéz ilyenkor a Napba, az biztosan megvakul, és még a védőszemüveggel sem lehet olyan sokáig bámulni.
„Épp Balatonakalin nyaraltam a családdal, egy táborhelyen szálltunk meg, és ezerrel készültünk a nagy eseményre. Apukám vett napfogyatkozást néző szemüvegeket, beindította a kamerát (ami szintén kapott egy szemüveget), és vártunk. A lelkemre kötötték, hogy anélkül fel ne nézzek az égre, és én ezt szigorúan betartottam, mert rettegtem, hogy különben megvakulok. Aztán egyszer csak sötét lett, mi meg kuncogásban törtünk ki, olyan furcsa volt a helyzet” – emlékezik vissza Urbán Cintia kolléganőnk.
A speciális szemüveggel minden bolt tele volt, az Arany János utcai Vöröskereszt Központban 100 forintért lehetett kapni.
Nem csak a kolléganőnk pánikolt a vakságtól, már hetekkel az esemény előtt ment a riogatás, hogy megvakulunk, mindenhonnan azt lehetett hallani, hogy védőszemüveg nélkül tilos ekkor a Napba nézni, így nem meglepő, hogy a szüleink ránk parancsolták a szemüveget. A kórházak országszerte felkészültek a napfogyatkozás miatti szemproblémák ellátására, de az MTI-közlemények alapján erre végül nem volt szükség.
A cikk szerzője Alsóbélatelepen volt a nagy eseménykor, és szintén rettegett a potenciális vakságtól, ezért eleinte még szemüvegben sem mert felnézni az égre. Persze a kíváncsiság legyőzte a félelmet, így láthatta, ahogy megjelent a Hold árnyéka a Napon, majd egyre nagyobbra nő, hogy a végén eltakarja az egészet.
Egyszerre volt furcsa és félelmetes élmény, ahogy az is különös volt, hogy lehűlt a levegő.
„Siófokról néztük végig a napfogyatkozást, a szabadstrand olyan volt, mint egy fesztivál, akkora tömeg volt. Kicsik voltunk még, unokatesóm pedig annyira rettegett valamiért, hogy elbújt, így lemaradt élete – valószínűleg – egyetlen teljes napfogyatkozásáról” – emlékszik Kiss Rebeka, a We Love Balaton újságírója.
A vaksággal való riogatásnak persze nem dőlt be mindenki, így Jász Annamária kolléganőnk sem, aki Zalaegerszegen, 13 évesen élte át a „csodát”:
„Az egész család összegyűlt a nagymamám kertjében, a nagy almafa alatt. Előre beszerzett szemüvegekkel, mert jól ránk ijesztettek a szemorvosok, hogy tilos anélkül nézni. Egyetlen momentum maradt meg élesen, hogy levettem a szemüveget – természetesen –, és ijedten röpködő madarakat láttam a levegőben. Mint az apokalipszis előtt. Nem tudták hova tenni a furcsa természeti jelenséget.”
Az apokalipszisszerű hangulatot Nagy Zsófia kolléganőnk is érezte:
„Valamiért úgy éreztük, hogy egy magaslatról fogjuk legjobban látni a jelenséget, nem mintha a kertben nem lett volna teljes napfogyatkozás. Mindenesetre felmentünk a templom mellé, ami adott egy kis középkori, babonás ízt az élményhez. Arra emlékszem, hogy szemlélem a zánkai határt, és nemcsak sötét, hanem hirtelen nagyon nagy csend is lesz. Utána nem tudtunk az óriási tömegben hazamenni vonattal, ezért végül a szüleimnek kellett lejönni értünk. Nem örültek.”
Budapest ezen a szerdai napon egyébként szinte teljesen kiürült, az üzletek többsége bezárt, hiszen igyekezett mindenki jelen lenni a napfogyatkozáskor. Voltak olyan munkahelyek, amelyek erre a napra rendkívüli szabadnapot adtak, vagy arra a pár percre félbehagyták a munkát. Szerkesztőségünkből szinte mindenki a Balatonon volt ekkor, a vaksággal való riogatásra mind emlékszünk, és hihetetlenül be voltunk sózva – Tamasi Szilvia ügyvezetőnk szavaival élve –, hogy átélhetünk egy ilyen nagy eseményt, ami legközelebb Magyarországon 2081-ben lesz újra. És ti hol voltatok a teljes napfogyatkozáskor?
(Borítókép: Richard Par – Getty Images Hungary)
