Sipeki Balás Béla nemesi származású ügyvéd volt, aki 10 évvel Pest, Buda és Óbuda egyesítése (1873) előtt született Lipótvárosban, de már a nemzet fővárosában hunyt el 1944 májusában. Felesége, Dégen Eugénia, akivel nagy szeretetben és egyetértésben éltek együtt évtizedeken át, két és fél hónappal később az ura után halt. Bár szerettek volna, de nem lett gyerekük, így miután az I. világháborút követően Sipeki ügyvéd visszavonult a politikától és a közélettől, a házaspár a jótékonykodásra és a hátrányos helyzetű emberek megsegítésére tette fel további életét, befolyását és vagyonát. A férfi ebben az időben lett az elnöke a Vakokat Gyámolító Országos Egyesületnek, így nem véletlen, hogy gyönyörű villáját a házaspár a végrendeletében rájuk hagyományozta. Egészen pontosan az egyesületre (ami a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének a jogelődje), a Hermina Mezei Egyházközségre és a Vakok Szövetségére.
Sipeki Balás Béla (a Sipeki eredetileg csak egy előnév volt) a karrierjét az Igazságügyi Minisztériumban kezdte, ahol 17 évet töltött el, és szépen lépdelt felfelé a ranglétrán, egészen az osztálytanácsosi rangig vitte. Erre az időszakra esik a neves villa megépítése is, aminek megtervezéséhez Sipeki a szecesszió hazai nagymesterét, Lechner Ödönt kérte fel. Bár ő sok szép épületet tervezett élete során, mégis talán ez a Hermina út 47. szám alatt álló villa sikerült a legjobban. Mint egy varázskastély, úgy fest kívülről. A tervezés lezárulta után, 1903-ban kezdődött el az építkezés, a házaspár pedig 1905-ben költözött be a villába.
A Sipeki házaspár tagjai művelt emberek voltak, így villájukban rendszeresen tartottak kulturális rendezvényeket: elsősorban kamarazenei hangversenyeket és irodalmi műsorokat. Felléptek náluk a korszak neves zenészei, énekesei, színművészei, a vendégek pedig az akkoriban meghatározó közéleti személyekből álltak, Horthy Miklós kormányzó többször is köztük volt. Közben Sipeki haladt előre a ranglétrán, 1911-ben nevezték ki Zala vármegye főispánjának, ez lett végül a karrierje csúcspozíciója, amit 1917 nyaráig töltött be. Egy év múlva viszont teljesen felhagyott a politikával.
A Vakokat Gyámolító Országos Egyesület 1953-ban beolvadt a Vakok Szövetségébe, a ma ismert nevét pedig 1976-ban vette fel. A villában ekkor még tulajdonrésszel bírt a Hermina Mezei Egyházközség is, és amikor a két szervezet egyesült, kivásárolták az egyházközséget. Innentől kezdve pedig egyedül birtokolták az épületet. 1973-ban sor került egy homlokzati felújításra – meg egy olyan, igazi bumfordi húzásra, amilyenre a szocializmus időszakából még számtalan példát találni. Az elvtársak nem értékelték Lechner csodálatos épületét, és megtoldották azt egy, az akkori ízlésnek megfelelő rondasággal, de öröm az ürömben, hogy a hozzáépítés az épület hátsó részénél történt, így a Hermina útról az nem nagyon látszott. Viszont egészen a mostani felújításig megmaradt az is.
A műemléki védettség alatt álló, szecessziós Sipeki-villa évtizedeken át rózsaszínben pompázott, csúfolták babaháznak is, és egyre rosszabb állapotba került. Végül Áder János járta ki, még mint köztársasági elnök, hogy felújítsák az épületet, pontosabban eredeti állapotába visszaállítsák, beleértve a ház színét is. A villa végül 2024 februárjára készült el. A 70-es években hozzátoldott szocialista rondaságot lebontották, a villa hátsó részét pedig rekonstruálták. És egy modern stílusú rendezvényházat is felépítettek mögötte, melyben a díszterem mellett Braille-könyvtár és Braille-nyomda is működik más egyebek mellett. A Sipeki-villában a szövetség irodái találhatók, de itt is tartanak rendezvényeket, illetve az épület egyes részei látogathatók is. Mert persze nemcsak kívülről szép az épület (a kertjével egyetemben), de belülről is egy csoda.
A kastélyra emlékeztető villának magas, karcsú kéményei, szélkakasa, tornyai, gyönyörű tetőzete és míves ereszcsatornái vannak, nem véletlenül tartják ezt a házat Lechner munkássága csúcsának. Mintha a Sipeki-villával foglalta volna össze építőművészetét. Belépve a ház belsejébe, folytatódik az ámulat: itt is megjelenik az összes díszítőelem, ami Lechnert valaha is jellemezte. A keleti, orientalista és a székely motívumokat indusztriális elemek és a barokk templomokra jellemző boltíves szerkezet egészíti ki. Külön kiemelendő a hallból az emeletre vezető lépcsősor és az ahhoz kapcsolódó függőfolyosó, a két gázfűtéses kandalló, melyek közül az egyik (pont a díszesebb) szintén a hallban áll, valamint a télikert, melynek bronz falikútja látja el vízzel a dísznövényeket. De eredeti darab a hallban látható hatalmas falfestmény is.
Lechner mintha előre tudta volna, hogy jóval az ő ideje után majd látássérült emberek lesznek a villa lakói. Ők ugyanis az érintésükkel látnak, az épület pedig tele van formákkal, viszonylag kevés a szögletesség. Így aki csak tapintani tudja a Sipeki-villát kívül és belül, vagy akár a kertben álló makettjét, az is pontosan tudni fogja, micsoda csodában is tartózkodik nap mint nap.
(Külön köszönet dr. Nagyné Berke Mónika szolgáltatásvezetőnek és Hegedűs Katalin kommunikációs munkatársnak)
