Énekelt róla Cseh Tamás és az LGT is – 100 éves a legendás 424-es gőzmozdony

Ha a 424-esre gondolok, két dolog jut az eszembe. Az egyik az anyai nagyapám, aki mozdonyvezető volt. Kisgyerekként sok időt töltöttem a nagyszüleimnél Gyöngyösön, a nagyapámmal pedig számos alkalommal sétáltunk el a közeli vonatállomásra, és egyszer felszállhattam az egyik 424-esre. Szinte elvesztem azon az irdatlan nagy gépmonstrumon, talán ez volt az egyik első olyan alkalom, amikor szembesültem apróságommal és törékenységemmel. A másik dolog egy tapasztalat, de nem túl kellemes: amikor 424-es vontatta vonattal utaztunk valahová, és lehúztuk az ablakot, amin kidugtuk a fejünket, a mozdony füstje brutálisan csípte az ember szemét. Mintha ezzel akart volna arra kényszeríteni bennünket a MÁV, hogy visszahúzzuk a fejünket, hisz az ablakon kihajolni mindig is tilos és balesetveszélyes volt.

A 424-es manapság már a retró járművek sorát gyarapítja, de ez természetes, hisz egy nagyon régi mozdonytípusról van szó. A rá való igény rögtön az I. világháború és Trianon után jelentkezett. Az elcsatolt területekkel elveszítettük a magas hegyeinket, így az ország jórészt sík területűvé vált. Szükség volt nagy erejű mozdonyokra, pláne hogy mint vesztes államtól elvették a győztesek a gépállományunkat, ennek részeként szinte az összes mozdonyunkat is. Újakra volt hát szükség. És bár ekkor már mi is villanymozdonyokat (is) használtunk (sőt, nálunk gyártottak elsőként a világban villanymozdonyt), ásványi anyag tekintetében nekünk csak a szén maradt, de abból rengeteg, amit valamire használni kellett, a gőzmozdonyok pedig azzal működtek. 

Az első hivatalos darabokat a 424-es sorozatszámú gőzmozdonyból 1924-ben kezdték el gyártani. A szerkocsival együtt 21 méter hosszú volt, súlyát tekintve pedig 85 tonna. Tekintélyt parancsoló méretekkel büszkélkedett egy 424-es, ami egyébként képes volt akár 450 tonnát is elvontatni és 90 km/h sebességgel süvíteni (egyes teszteken elérte a 150 km/h-t is). 1924 áprilisában volt a próbajárat egy rövidebb fővárosközeli szakaszon, Budapest és Nagymaros között. A mozdony jól vizsgázott, elkezdődhetett a gyártás, ami eleinte nagyon visszafogott ütemben zajlott. Egyébként a 424-es legelső példánya a mai napig működőképes állapotban van. Zágrábból került Magyarországra, a rendszerváltás után. Ez állt egy jó darabig a Közlekedési Múzeum előtt, majd 2016-ban a Vasúttörténeti Park lakója lett,

Az első két évtizedben még nagyon visszafogott volt a 424-esek gyártása, csak pár darab készült, a komolyabb munka az 1940-es években indult meg. Ezt előbb a II. világháború indokolta, majd – miután annak lezárultával mi a vesztes oldalon álltunk – jóvátételként 424-eseket kellett adnunk a Szovjetuniónak, később pedig a testvéri országokat támogattuk a gőzmozdonyokkal, például a koreai háború idején Észak-Korea kapott belőlük. Noha a gyártás 1958-ban leállt, ugyanis a 60-as évektől egyre inkább átálltunk a villanymozdonyokra, a közben fűtőolaj-tüzelésűvé átalakított 424-es mozdonyok még sokáig járták az országot, egészen 1984-ig, bár az évtized elején már elkezdték a pöfögősöket kivonni a forgalomból. 

Ha manapság szétnézünk az országban, számos helyen találkozhatunk a 424-es gőzmozdony egy-egy példányával. Persze már egyik sem dolgozik, csak állnak, jórészt egy helyben, egy régi kor mementóiként. Néhány példány található Magyarország egykor volt legfontosabb vasúti járműjavítójában, a IV. kerületi Istvántelki Főműhelyben, és természetesen a Vasúttörténeti Parkban is láthatunk 424-est. Egyébként pedig számos vidéki vasútállomás büszkélkedhet egy-egy darabbal, Celldömölktől kezdve Nagykanizsán át Tokajig. 

Cseh Tamás az 1978-ban megjelent, Bereményi Gézával közösen készített nagylemezén, az Antoine és Désirén már megénekelte dicsőségét (a Desiré apja című dalban), az LGT pedig két évtizeddel később, 1997-ben egy teljes nagylemezt áldozott a gépmonstrumnak (424 – Mozdonyopera). Mind Cseh Tamás, mind az LGT szeretetteljes, nosztalgikus hangnemben szólt a mozdonyról. 

Száll a 424-es, mert az én papám fűti, száll a 424-es, mert az én papám a fűtő,

énekelte Cseh Tamás, miközben az LGT pedig azt, hogy: 

Lesz, aki tudja, mire való a 424-es csatahajó. Ez így lesz jó, ez így van jól!

Filmeken is megjelent a 424-es. Dér András 1981-ben forgatott róla, Száll a 424-es címmel. Ebben a filmben a gőzmozdony a főszereplő, egyébként pedig általában csak mint korfestő díszlet jelent meg a különböző mozikban, mint Koltai Róbert Csocsó, avagy éljen május elseje! című, 2011-es mozijában vagy Szász Attila 2017-es, Örök tél című filmjében. Apró érdekesség, hogy mindkét filmben ugyanaz a gépszörny szerepelt. A magyar ipar egykori büszkesége, a legendás mozdonytípus már jó ideje jól megérdemelt pihenését tölti, amolyan ipartörténeti látványossággá szelídült, a modellezők meg a gépmegszállottak egyik kedvencévé. Néha pöfögnek még ugyan egyet-kettőt, de leginkább már csak az állomáshelyükön pihennek a 424-esek. 

(Borítókép: Erky-Nagy Tibor - Fortepan)