A szocreál és a késő modern – vagy ahogy a köznyelv mondja, szocmodern – építészet a mai napig fekete pontként él a többség szemében, hiszen amellett, hogy ezek az épületek kinézetre nem tartoznak sem a legszebbek, sem a legcukibbak közé, az sem segíti helyzetüket, hogy egy történelmileg terhelt korszakban épültek. Az ornamentikában, szobrokban és ívekben gazdag budapesti paloták és bérházak elég könnyen leveszik a lábukról a járókelőket, de egészen más a helyzet a díszeket nélkülöző, modern anyagokat és technikákat alkalmazó házaknál.
Szerintünk a szocializmus idején dívó építészetünk egyáltalán nem ördögtől való, csak épp kevésbé ismerjük. Még szerencse, hogy az elmúlt években városszerte (valójában országszerte) egyre több olyan eseménnyel találkoztunk, ami segített jobban megérteni a korszak építészetét, elég csak az idei Budapest100 tematikájára gondolnunk, de Kovács Dániel művészettörténész Szocreál és késő modern Budapest című könyve is segít abban, hogy megismerjük és közelebb érezzük magunkhoz ezeket a házakat. Sőt, a könyv nem titkolt célja, hogy a II. világháború és a rendszerváltás közötti időszak építészeti értékeit átmentse a jelenünkbe.
Noha az építészeket a nyugati minták, a funkcionalista és modern stílus vonzotta, és ebben látták a haladást is, a háború után egészen más szellemiségben kellett alkotniuk: ez volt a szocreál. A „tartalmában szocialista, formájában nemzeti” irány megfelelt a szocialista követelményeknek, és a hazafiasságot, az osztályellentétek feloldását hirdette, nem utolsósorban pedig erősen elhatárolódott a nyugati mintáktól.
Ezek közül jó pár a mai napig áll, ilyen a II. kerületi egykori pártház (ma városháza), a II. János Pál pápa téri Magyar Dolgozók Pártjának egykori központi székháza (2007 óta üresen áll) és számtalan lakóépület, valamint lakótelep, mint a Kerepesi úti vagy a Fiastyúk utcai, a Váci úti bérház és kultúrház (ma József Attila Színház és lakóház) vagy a Honvéd utcai társasház. Utóbbi a Rákosi-korszak egyik emblematikus lakásberuházása volt, a környéken dolgozó káderek és tisztek számára épült. A 240 lakásos társasházban volt napközi otthon és óvoda, valamint egy 300 személyes kultúrterem is.
Aki abban a hitben élt eddig, hogy a modern épületek egyformák, és nincs bennük semmi érdekes, az ezt a könyvet végigpörgetve biztosan meggondolja magát. Mi tisztában voltunk azzal, mennyi érdekes házat hagyott hátra ez a korszak, de így, egyben látva ezt a több száz épületet, még mi is meglepődtünk, mennyire sokszínű, egyedi és formagazdag a késő modern építészetünk. Vadász György és Perczel Anna Árnyas úti társasháza akár egy nyugati nagyvárosban is lehetne, ahogy a Magyar Távirati Iroda Naphegy téri bővítése is. Bár Virág Csaba a korszak egyik legismertebb építésze volt, neve mára leginkább az elbontott Teherelosztóval forrt össze, holott az MTI bővítése a magyar high-tech építészet csúcsa.
Érdemes beszerezni a Szocreál és késő modern építészet Budapesten című kötetet, mert a fotók mellett rengeteg érdekes infóval gazdagodhatunk, ráadásul a II. világháború utáni és a rendszerváltás közötti időszak építészetét is közelebb hozza hozzánk. A könyvben egyébként nem időrendben és nem is stílus szerint sorakoznak az épületek, hanem sétákra bontva, így a budai Vártól indulva bejárhatjuk vele a várost olyan negyedekre bontva, mint Óbuda, az Üllői út mente, Belső-Zugló vagy épp Kőbánya. Érdemes tehát beszerezni ezt a könyvet, és hagyni, hogy segítsen egy picit jobban megérteni és megszeretni a szocreál és a késő modern építészetét.
Kovács Dániel: Szocreál és késő modern Budapest
- Kedves László Könyvműhelye
- 512 oldal
- 12 980 Ft
(Borítókép: A Műegyetem campusa és az egyetemi oktatóreaktor, Koncz Márton - We Love Budapest)
